Rovat: Tipp

Egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen elérkezett az a verseny, amiért egész évben gyűjtögették a hölgyek a pontokat mind a párosok terén, mind egyéniben. A párosok mezőnyében is igazán jó verseny ígérkezik, annak ellenére, hogy két meghatározó páros, akik kvalifikálták magukat sérülés miatt nem tudnak részt venni. Név szerint a Makarova/Vesnina és a Dellacqua/Shvedova duókat kell nélkülöznünk, akik 3-ik és 4-ik helyen jutottak ki amúgy. Viszont helyetteseik is kiválóak, lesznek remek meccsek. Nem utolsó sorban pedig a Babos/Mladenovic páros révén magyar érdekeltség is van. Lássuk mire számíthatunk.

Egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen elérkezett az a verseny, amiért egész évben gyűjtögették a hölgyek a pontokat mind a párosok terén, mind egyéniben. Remek verseny van kilátásban, ugyanis a toronymagas esélyes, és kiemelkedő világelső Serena Williams kénytelen volt visszalépni a rendezvénytől. A mezőny pedig nagyon szoros. Van aki az év első felében nyújtott kiemelkedőt, és vannak akik inkább a hajrában jeleskedtek. Vannak köztük Grand-Slam győztesek, és olyanok is akiknek ez lehetne a legnagyobb eddigi trófea. Lássuk hát mire számíthatunk.

2015.10. 25. Napi duplázó
Tegnap bejött a duplázó, igyekszem ma is egy olyan összeállítást produkálni, amely után holnap megint örülhetünk. Németországba látogatunk, célpontban a Bundesliga 2. két mérkőzése és az élvonalból a napi tuti.  

A negyedik napra tovább fogyatkoztak a vitézek és már csak egy kis csapat küzd tovább a fődíjért. Az állás viszont elég szoros és bárkinek lehet még esélye a fődíjra.  Kívánunk mindenkinek sok sikert a mai napra!    

2015.10. 25. NFL Touchdowns
Rég jelentkeztünk amerikai focival az oldalon, és jeleztétek is, hogy szívesen vennétek elemzést tőlünk ezen a téren is. Nem is tétlenkedtem, és felkerestem djibril kollégát, aki tavaly már megörvendeztetett minket pár remek cikkel és tippel. Emellé Riverside kolléga is jelezte felém a gondolatait, tippjeit. Ezt összevetettem a saját elméletemmel, és ahol meggyőző egyezéseket találtam, azokat a mérkőzéseket tettem most bele ebbe a cikkbe. Jó szemezgetést mindenkinek.

2015.10. 25. Tippcsokor
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.

2015.10. 25. A Tipplap Szelvénye
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szimplával csinálhatunk egy dupla közelit...

2015.10. 25. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta! 

Jöhet az NHL, három meccsel.
Jöhet az NHL, három meccsel.
A Mennyei bajnokságban ráfordultunk a 2. etapra, a 13. forduló következik, ami azt jelenti, hogy egyszer már mindenki lemérte a másik tudását. Most jöhet az úgymond visszavágós kanyar. Három vidéki derbi, két pesti ütközet, meg egy vegyesköret adja a 13. forduló programját. Mindegyikre tippel érkeztem.