2015.10. 26.

WTA Finals - Kedd

WTA Finals - Kedd

Hétfőn is folytatódtak a WTA Finals küzdelmei Szingapúrban, ahol a két páros meccsen elég jól kerestünk. Kvitova úgy néz ki nem jött ki a gödörből, és nincs valami nagy formában, Muguruza viszont hozta a papírformát meglehetősen szépen. Ahogy a torna előtti beharangozóban írtam Kerberrel nagyon komolyan számolni kell, ezt meg is mutatta ma. Írok egy kicsit a holnapi meccsekről, illetve egy tippet is adok, valamint mellé egy gondolatot a merészebbeknek, de a Másfeles Offenzíva ezúttal nem Szingapúrból lesz, és csak holnap délelőtt íródik.

 

Egyéni küzdelmek

A Halep – Sharapova rangadó lesz a nap fénypontja egyértelműen. Mindketten szépen kezdtek, Sharapova főleg ahhoz mérten, hogy mennyit hagyott ki, úgy tűnik rendben lesz ezen a tornán, és a FED kupára is. Azért azt hozzá teszem, hogy Radwanska hathatós asszisztálása is kellett az ő győzelméhez, de ettől ugyanannyi pontot ér. Halep nagyon simán verte Pennettát, bizonyítván ezzel, hogy kipihente magát, jó formában van, és egyértelműen célja megnyerni élete eddigi legnagyobb kupáját. Nem igazán jó fogadni erre a meccsre, hiszen Halep még sose győzte le 5 alkalomból Sharapovát, viszont mégis ő a favorit. Véleményem szerint amúgy be fogja húzni Halep ezt a meccset, nehezebb dolga lesz Sharapovának mint Agnieszka ellen, pedig ott se volt könnyű. De amúgy inkább kerülni kell ezt fogadási szempontból, és inkább élvezni a mérkőzést.

 

             vs                                                                                                                                                                                    

Radwanska – Pennetta

8:00

Flavia-nak lejárt az ideje. Ezt pont ő érezte a legjobban, mikor bejelentette, hogy az év végén visszavonul. Még egy utolsó nagy dobást megejtett, élete legnagyobb dobását, de nem fog még egy sikerülni. Persze félreértés ne essék, nagyra becsülöm, és rendkívül jó teniszező, aki simán elütögethetne szerintem még évekig top20-30-ként, de a mostaninál fentebb már nem fog jutni, ezért is vonul vissza, így szép abbahagyni, élete első és egyetlen Grand Slam győzelme évében, amiről nagyon sokan csak álmodnak. Szóval ezzel a szép memoárral szerettem volna felvezetni, hogy az én véleményem szerint ő ezen a tornán a 3 meccsből nem fog nyerni egyiken sem. És ez nekünk viszont jó fogadási szempontból. Aga jó formában van, Sharapova ellen is igazából ő rontotta el, hogy visszaengedte a meccsbe, és 4-5 (40-15) állásnál a döntő szettben pedig kihagyhatatlan ziccert rontott, ami meg is bosszulta magát. Ezen felül viszont ahogy tudtuk előre, jó formában érkezett, és jól játszik. A mérlege is jó Pennetta ellen, nem úgy mint Maria ellen volt. Természetesen itt nincs egyszerű meccs, és nem lesz könnyű dolga, de abszolút megvan mindene, hogy kifárassza, leüsse a pályáról Pennettát. Mindkettejük teljes elánnal lesz a meccsen, hisz aki kikap az gyakorlatilag pakolgathat is. Egy „életéért küzdő” Agnieszka ellen nem jó játszani, mindenképp a lengyel lányt várom végül győztesnek, a mai meccsek közül szerintem erre érdemes rakni leginkább.

Tipp:

A mérkőzés győztese: A. Radwanska (1.30)

 

Párosok küzdelme

Gyorsan kezdeném a Garcia/Srebotnik – Muguruza/Suarez-Navarro meccsel. Számomra ez az a meccs, amit mindenképp el kell kerülni. Annyira 50-50-nek érzem, hogy sehogy sem tudok billenni egyik irányba sem. Simán benne van egy jobb meccs Suarez-Navarroékban, de Garciáék egész jól játszottak Chanék ellen. A két páros felépítése is hasonló, nem az 1 kicsi 1 nagy, hanem inkább 1 nagy meg egy közepes, más így a játék, nem tudnám megmondani melyiknek fog jobban feküdni a másik stílusa. Valószínű annyi dönt, hogy kinek lesz jobb napja.

 

     vs          

Mattek-Sands/Safarova – Chan/Chan

6:00

Nem győzöm hangsúlyozni itt az elején, hogy ezt a tippet kizárólag azoknak ajánlom, akik nem restek kockáztatni, vagy direkt nagy oddsra vadásznak stb. Ez egy elég kemény meccs, és messze van a tutitól, amiket az előző két nap mondtam a párosoknál. Valószínűleg ez a meccs dönt a csoportelsőségről, így nem lesz lazázás sem. Ami miatt mégis hajlandó vagyok állást foglalni, az pont a másik csoport, illetve a múlt. Azért mégis csak a Mattek-Sands féle páros a világ második számú duója, akik 2 grand slamet behúztak idén, és Bethaniet láthattuk az első meccsen, hogy parádés formában érkezett ide Szingapúrba. Safarova pedig az egyesnek köszönhetően mindenkinél több időt töltött a pályán, és már az előző meccsen is a második szettnél látszott, hogy kezd ráérezni a dologra. Ráadásul bár sose adná fel senki nyilván, de azért érzi, hogy inkább a párosban van esélyük, mint neki egyesben. És ami nagyon fontos, ha feltételezzük az igen nagy valószínűségű dolgot, hogy Hingis/Mirza megnyeri a csoportját, akkor ahhoz, hogy elkerüljék őket meg kell nyerni a csoportot, hiszen a csoportelsők játszanak a csoport másodikokkal az elődöntőben. Ez kellő motiváció, hiszen óriási összegekről beszélünk 1-1 plusz nyert meccsért itt a WTA Finalsön, és nem mindegy, hogy az elődöntőig vagy a döntőig jut valaki. A két páros felállása hasonló, egy kisebb mozgékonyabb, és egy nagyobb, jobb szervára képes tag. Azonban ha összehasonlítjuk a kettőt, Mattek-Sands világklasszis a pozícióján, csak Hingis és Vesnina hasonlítható hozzá. Ráadásul egyértelműen jobban szervál mint a kisebbik kínai, de szerintem a nagyobbikkal is felveszi a versenyt. Safarova az első mérkőzésen is, ha nem is játszott valami fényesen az első szettben, de a szerváit hozta ahogy illik, így ebben lehet most is bízni. Összességében úgy érzem akármilyen jó a Chan páros, alapvetően két jobb játékos néz velük szembe. Véleményem szerint Mattek-Sands jelenti majd a különbséget a mérkőzésen, ami meghozza a második kiemelt páros győzelmét. (Elég vicces, hogy erre a meccsre kisebb az odds mint a Muguruzáék ellen vívottra volt)

Tipp:

A mérkőzés győztese: Mattek-Sands/Safarova (1.70)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
h.dori911 2015-10-27 08:27:52
Szia ToMMo!
Hnap a Kops Jones / Pears párosra 1,55 az odds Babosék ellen...
Ez elég jól hangzik, nem?
Te is így gondolod? :)
dudimaster 2015-10-27 08:07:35
Hat tommo ez a aparos 5 forintot sem er palyan sincsennek!!! Efy nagy kalap szar!!!!
csmark 2015-10-26 22:29:13
Koszi Tommo a maiakat is. Nagy vagy!

további tippjeink a Tenisz világából

Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ez már a második kör. Ma csak egy meccset hoztam, oda kell tenni egy szelvénybe.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ez már a második kör. Ma csak egy meccset hoztam, oda kell tenni egy szelvénybe.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ma a többszörös Grand Slam-győztes Stan Wawrinka és a fiatal, atletikus Giovanni Mpetshi Perricard csapnak össze az 1. fordulóban.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ma a többszörös Grand Slam-győztes Stan Wawrinka és a fiatal, atletikus Giovanni Mpetshi Perricard csapnak össze az 1. fordulóban.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Lássuk, mire megy egymással a cseh Jakub Mensik és a cseh Pedro Martinez Portero! A meccset magyar idő szerint csütörtökön hajnalban rendezik!
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Lássuk, mire megy egymással a cseh Jakub Mensik és a cseh Pedro Martinez Portero! A meccset magyar idő szerint csütörtökön hajnalban rendezik!