2015.10. 25.

WTA Finals - Beharangozó

WTA Finals - Beharangozó

Egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen elérkezett az a verseny, amiért egész évben gyűjtögették a hölgyek a pontokat mind a párosok terén, mind egyéniben. Remek verseny van kilátásban, ugyanis a toronymagas esélyes, és kiemelkedő világelső Serena Williams kénytelen volt visszalépni a rendezvénytől. A mezőny pedig nagyon szoros. Van aki az év első felében nyújtott kiemelkedőt, és vannak akik inkább a hajrában jeleskedtek. Vannak köztük Grand-Slam győztesek, és olyanok is akiknek ez lehetne a legnagyobb eddigi trófea. Lássuk hát mire számíthatunk.

 

Vörös Csoport

Halep

Sharapova

Radwanska

Pennetta

Nem kétséges, hogy ez lett a halál csoport.

Az első számú kiemelt Halep, aki egész szezonban egy kisebb hullámvölggyel remekül játszott. Talán kicsit túl sok tornán is indult el, és belefáradt. Ezt kompenzálva rendesen rápihent a nagydöntőre. Nem kérdéses, hogy az egyik legnagyobb esélyes a végső győzelemre.

2015-ös tornagyőzelmek: 3 (Shenzen, Dubai, Indian Wells)

2015-ös rekord: 48-15

Sharapova, aki nyerte már meg a WTA Finalst, és mellé 2x döntőbe is jutott. Viszont Wimbledon óta nem játszott végig egy teljes tétmérkőzést. Ambivalens érzések kerülgetnek vele kapcsolatban, mert egyrészt őt soha semmilyen körülmények közt nem lehet leírni, másrészt akármekkora klasszis is, jelenleg nehéz elképzelnem, hogy ekkora kihagyás után ebből a csoportból kijusson, de mint mondtam, őt nem lehet leírni, és magasan a legjobb az egymás elleni eredményekben a 8-asban, egyedül Pennetta vezet ellene 3-2-re.

2015-ös tornagyőzelmek: 2 (Brisbane, Róma)

2015-ös rekord: 34-8

Radwanska 5 éve zsinórban résztvevője a finálénak. Ezt csak Kvitova mondhatja el rajta kívül a mezőnyben. Ráadásul ebből a négyesből egyértelműen a legjobb formában ő érkezik a tornára. Számomra az egyik titkos favorit Aga.

2015-ös tornagyőzelmek: 2 (Tokió, Tianjin)

2015-ös rekord: 48-23

Pennetta a friss Grand Slam győztes, akinek ez az utolsó WTA tornája, hiszen bejelentette, hogy az év végén visszavonul. Bár szerintem csak az egyéniből, és párosban azért fogjuk még őt látni úgy mint Hingist. Mindenesetre ő sem rossz, bár kicsit kifutott eredmény volt számomra az a győzelem, és már egy 100%-os Kvitova megállította volna a szerintem, de egyáltalán nem érdemtelenül nyert. Ráadásul nem kérdés, hogy extra motivált lesz, hogy még utoljára odategye magát.

2015-ös tornagyőzelmek: 1 (US Open)

2015-ös rekord: 27-17

 

Az én jóslatom az, hogy ebből a négyesből Halep és Radwanska jut tovább, de hangsúlyozom, itt az év legjobb 8 teniszezője van jelen, tehát ahogy Halep fogalmazott, minden mérkőzés egy döntő. Nincs tuti.


Fehér csoport

Muguruza

Kvitova

Kerber

Safarova

Na azért nem szeretném lefitymálni ezt a csoportot sem. A másikhoz képest szerintem gyengébb, de a végső győztes simán lehet köztük. Meg a formákat mindent egybe vetve ez is egy szoros csoport lehet.

Muguruza feltornászta magát a harmadik helyre a világranglistán ami nyilván nem véletlen, és egész jól is játszott az utóbbi időben. Wimbledonban döntőzött, egyértelműen számolni kell vele. Nekem viszont ennek ellenére sötét ló ő. Ami mellette szól, hogy Wimbledonban is az látszott, hogy tán nyomás alatt teljesít a legjobban. Itt pedig az lesz bőven.

2015-ös tornagyőzelmek: 1 (Peking)

2015-ös rekord: 38-18

Kvitova részéről az a nagy kérdés, hogy milyen egészségi állapotban, és formában érkezik. Szerintem azért túl van már a „csókbetegségen” bőven, de igazán nagyot nem villantott. Így őt is sötét lóként kell említeni.

2015-ös tornagyőzelmek: 3 (Sidney, Madrid, New Haven)

2015-ös rekord: 35-13

Kerber számomra itt a biztos pont. Ő karrierje legjobb évét produkálta, és az utóbbi időben is remek formában játszott. Az utolsó héten már nem indult versenyen, kisebb sérülést pihent ki inkább. Szerintem 100%-an érkezik. Az ő stílusa abszolút különbözik a 3 vetélytársától, és szerintem meg is nyerheti a csoportot.

2015-ös tornagyőzelmek: 4 (Charleston, Stuttgart, Birmingham, Stanford)

2015-ös rekord: 52-20

Safarova az a teniszező, akire lehetne fogadni, ha az év első felében lennénk. Az utóbbi időben azért nem remekelt. Talán kicsit elfáradt. Azért nincs komoly baj, és számolni kell vele is természetesen, mert egy bomba formájú Pavlyuchenkovától azért ki lehet kapni, ahogy tette ezt a héten, de nem volt alárendelt, szóval egy WTA finalsre simán felszívhatja magát. Ennek ellenére én inkább a párosok mezőnyében számolnék vele.

2015-ös tornagyőzelmek: 1 (Doha)

2015-ös rekord: 31-19

 

Az itteni jóslatom lehet még neccesebb mint a fenti, de számomra Kerber tűnik annak, aki tovább mehet, és Muguruza/Kvitova közül a forma az előbbi mellett szól, míg a rutin és talán a tudás az utóbbi mellett. Most azt mondom Kvitova lesz a másik továbbjutó, de ez aztán végképp nem készpénz.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-10-25 09:54:58
Mellbedobással nyer!
Barnamedve 2015-10-25 08:02:04

Ez jobb kép Halepről
ToMMo 2015-10-24 20:38:00
Halep - Pennetta - 2015.10.25. - 8:00
Érdekes meccs lesz. A világranglista második most visszavághat a US Openen elszenvedett vereségért. Pennetta akkor csúcsra volt járatva, Halep szerintem szimplán fáradt volt, és az a fránya combizom probléma sem segített, ami akkor már hetek óta gyötörte. Én sokkal reálisabbnak tartom márciusi találkozójukat Miamiben. Ahol Halep nyert két szettben. itt nincs könnyű meccs, szóval nem számítok feltétlen erre, de a tavalyi döntős Simona számára ezt be kell húzni, ha valóban bajnok szeretne lenni. Az egymás elleni párharcban Pennetta vezet 3-1-re egyébként. Idén 1-1.
Sharapova - Radwanska - 2015. 10.25. - 12:30
Érdekes találkozó lesz. Egyből egy komoly erőpróba Sharapova számára, hamar kiderül a sok kihagyás milyen nyomokat hagy. Agnieszka remek formában érkezik, hiszen az elmúlt 1 hónapban 2 tornát nyert, és egy elődöntője volt, ahol éppen alul maradt az ottani győztes Muguruzával szemben. Ezt nevezhetjük akár bomba formának is. Egymás elleni mérlegük persze brutális Sharapova fölényt mutat 12-2-t. Szóval érdekes mérkőzés lesz. Aga tavaly is elődöntőzött, tehát kijutott a csoportból, ahol Halep verte. Biztos nem lesz egyszerű meccs, legalábbis sok a kérdőjel Sharapova körül. Viszont ha jó oddsot mérnek majd Radwanskára, akkor szerintem meg lehet próbálni, de csak a bátrabbaknak, én őt tartom a meccs esélyesének.

további tippjeink a Tenisz világából

Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ez már a második kör. Ma csak egy meccset hoztam, oda kell tenni egy szelvénybe.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ez már a második kör. Ma csak egy meccset hoztam, oda kell tenni egy szelvénybe.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ma a többszörös Grand Slam-győztes Stan Wawrinka és a fiatal, atletikus Giovanni Mpetshi Perricard csapnak össze az 1. fordulóban.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Ma a többszörös Grand Slam-győztes Stan Wawrinka és a fiatal, atletikus Giovanni Mpetshi Perricard csapnak össze az 1. fordulóban.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Lássuk, mire megy egymással a cseh Jakub Mensik és a cseh Pedro Martinez Portero! A meccset magyar idő szerint csütörtökön hajnalban rendezik!
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. Lássuk, mire megy egymással a cseh Jakub Mensik és a cseh Pedro Martinez Portero! A meccset magyar idő szerint csütörtökön hajnalban rendezik!