2017.09. 26.

Tovább mélyül-e a válság a Boltonnál?

Tovább mélyül-e a válság a Boltonnál?

A Bajnokok Ligája második játékhete veszi kezdetét a mai napon. Az első fordulóban bravúros döntetlent elérő Maribor ismét a pontszerzés reményében száll harcba, de ezúttal még nehezebb dolga lesz, ugyanis a Sevilla vendége lesz. Az angol másodosztályban a középmezőnyhöz tartozó Bristol City a Boltont fogadja. Lássuk az esélyeket!

Sevilla – Maribor

  • A Bajnokok Ligája E-csoportjában az első fordulóban mindkét mérkőzésen döntetlen született. A Sevilla Liverpoolból hozott el egy pontot remek találkozót követően, míg a Maribor a hajrában szerzett góllal menekült meg a vereségtől a Szpartak Moszkva ellen. A papírforma szerint ebből a négyesből a Liverpoolnak és a Sevillának kellene továbblépnie, ehhez a spanyoloknak kötelező megnyerniük a mai találkozót az igencsak szerény költségvetéssel rendelkező szlovének ellen. A Maribortól óriási teljesítmény már az is, hogy a csoportkörig eljutott, a play-off körben az izreali Beer-Seva kiejtése is megsüvegelendő teljesítmény volt Boharék részéről. Most azonban olyan kvalitású együttessel találkoznak, amely ellen vélhetően nem lesz esélyük. A Sevilla 3.  a La Ligában és úgy tűnik, hogy ebben a szezonban a védekezés lesz erőssége, ugyanis hat találkozó alatt mindössze három gólt kapott. A Maribor ellen valószínűleg a gólszerzés is gördülékenyebben fog menni Murielék számára.

Bristol – Bolton

  • Zsinórban hat vereségnél jár a Bolton. A szebb napokat is megélt együttes rohamsebességgel halad a harmadosztály felé. Az eddigi kilenc forduló során mindössze két pontot gyűjtött a gárda és összesen négy gólt szerzett. Olybá tűnik, hogy a tavalyi Rotherhamhez hasonlóan idén a Bristol lesz az az együttes, amely kilóg a Championshipből. A bajnokságban 450(!) perce nem szereztek gólt. A mai ellenfelük a 8. helyen álló Bristol lesz, amely semmivel sem gyengébb, mint azok az együttesek, amelyektől kikapott mostanában a Bolton. A Bristol támadója, Reid vezeti a góllövőlistát a másodosztályban. Ha ma is betalál az angol csatár, akkor az vélhetően a Bolton vesztét fogja jelenteni, hiszen egyáltalán nincsen potenciál Parkinson gárdájának támadójátékában.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
SkuD 2017-09-26 17:32:56
" Olybá tűnik, hogy a tavalyi Rotherhamhez hasonlóan idén a Bristol lesz az az együttes, amely kilóg a Championshipből. A bajnokságban 450(!) perce nem szereztek gólt. "

Egy kis apró elírás a csapat nevét illetően, de azért teszem én is. Hajrá Bristol :)

további tippjeink a Foci világából

Két csapat van az NB1-ben, amelyik próbál focizni, próbálja ezt a szép játékot valóban szépen játszani, ezek egyike a Győr. A szezon legnagyobb meglepetése ez a gárda, ha nem szedik szét jövőre, akkor ez a Győr a bajnoki címért is versenyben lesz! De még idén is versenyben van, mégpedig a nagyon is reális 4. helyért, ami nemzetközi kupát ér, vagy a halovány esélyt jelentő 3. helyért, ami bravúr lenne. Az ellenfél pedig a kiesési harc egyik résztvevője, a Fehérvár FC.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Championship-rájátszás elődöntőjének első felvonása péntek este a Coventry Building Society Arénában zajlik, ahol a formában lévő Coventry City fogadja a mély hullámvölgyben lévő Sunderland csapatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Péntek este folytatódik a skót élvonalba jutásért zajló rájátszás negyeddöntője, ahol az Ayr United a Somerset Parkban fogadja a Partick Thistle csapatát. A párharc első mérkőzését az Ayr nyerte idegenben 1–0-ra, így minimális előnyből várhatják a visszavágót. A tét hatalmas: az esély a feljutásra a skót Premiershipbe.