2012.10. 14.

Tippmixes mesterhármas 2012-10-14

Tippmixes mesterhármas 2012-10-14

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

 

 

 

Verona – Grosseto

Úgy gondolom, hogy a számok, és az eddig eredmények magukért beszélnek. A Verona szárnyal, és célja egyértelműen a feljutás, míg a Grosetto a kiesés elkerülésért küzd. Ennek ellenére nem várok könnyű meccset, de bízok a hazai sikerben.

Almería – Cordoba

Az Almeria egy jó kis csapat, akik idén már több erősnek tartott gárdát is két vállra fektettek. A Cordoba nekem egy középcsapat képét kelti az eddigi mutatók alapján. A hazai játékosok értelemszerűen az első osztályba kerülésről álmodoznak, amihez egy mai három pont mindenképpen szükséges.

Atl. Madrid – Veszprém

A végére hagytam egy meglepetés tippet, elvégre bátraké a szerencse. A Veszprém évek óta jó kézilabda csapat, viszont időn nagyon megerősödtek, véleményem szeritn akár a BL elődöntő is meglehet, ha jól kijön nekik a lépés. Ellenfelük a mai napon azonban, nem mást, mint a spanyol topcsapat, az Atletico Madrid. Hatalmas csatára számítók, és egy nagyon élvezetes mérkőzésre, ami a semleges szemnek is nagyszerű látvány lehet. Bízom a csodában, ami nem is lenne talán akkora csoda, magyar sikert várok a végén.

 

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
242 Verona - Grosseto (2-0) Verona 1,50 V 14:45
237 Almería - Cordoba (3-0) Almería 1,75 V 20:15
223 Atl. Madrid - Veszprém (26-27) Veszprém 3,20 V 17:45
    Eredő 8,40  

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
junkuncz 2012-10-14 21:33:28
Nyert a Veszprém!! :)
Real is behúzz no para.
nagyimrus67 2012-10-14 21:23:41
Szorítunk a Magyar fiuknak!!!!!!
Real 14-14 1 negyed vége
Nehogy már ez menjen el:-(
nagyimrus67 2012-10-14 21:23:34
Szorítunk a Magyar fiuknak!!!!!!
Real 14-14 1 negyed vége
Nehogy már ez menjen el:-(
junkuncz 2012-10-14 20:46:36
Sziasztok!
Félidőbe 2-vel megy a Veszprém, reméljük a végére is így marad :)
nagyimrus67 2012-10-14 19:52:35
Már csak a Real kosárlabda kell,és csönget a pénzes postás:-)
Elche bomba erős,Verona tuti volt.
nagyimrus67 2012-10-14 12:13:47
Jó Reggelt!
A Veszprém nem "meleg"kicsit?
Nálam a Verona tuti,hozzá Elche,Real Kosárlabda hazai a mai tippmix szelvény.
Sok sikert

további tippjeink a Kézilabda világából