Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.
Itt az idő, hogy figyelmünket az északi bajnokságok felé is fordítsuk. Nem sokára véget érnek az európai topbajnokságok meg kell ismernünk jobban az idei skandináv pontvadászatokat. A finn és a norvég első osztályból választottam három meccset. Lássuk.
- A finneknél még csupán négy fordulót bonyolítottak le. A HJK , ahogyan szokott, most is dominál a bajnokságban. 3GY-1D-0V eredménysorral 9 lőtt és 4 kapott góllal első helyen áll a tabellán. A Mariehamm is jól kezdett. 2GY-1D-1V 7lőtt és 5 kapott góllal, hét ponttal harmadikok, de persze ez még semmi komolyat nem jelent, hiszen négy hétpontos csapat is van. Annyit láthatunk azonban mármost, hogy a HJK lövi a gólokat, míg a vendégek kapják is. Hazai pálya előnye és az erőfölény talán elég lesz. HAZAI sikert várok.
- A MyPA ötödik, szintén 2GY-1D-1V és pontosan nulla gólaránnyal, 7 ponttal, míg a Jaro 9. 1GY-0D-2V-gel. Ők azonban meccsenként 1 gólt lőnek és 1,25-öt kaptak eddig. A két csapat nyolc meccsén csupán egy döntetlen esett, emiatt esetleg egy X is benne lehet, de azt gondolom, hogy a különbség és a hazai pálya miatt nem lesz. HAZAI győzelmet választok.
- A norvég Viking(4.)-Haugesund(9.) meccsen azért választottam a döntetlent, mert a két csapat lejátszott 7-7 meccset és ezen a tizennégy összecsapás során összesen csupán egyetlen döntetlen született! Már épp itt azz ideje egy következőnek. Statisztikai alapon tehát DÖNTETLEN
023 |
1 |
Helsinki JK - Mariehamn |
H 1.31 |
|
|
Cs 12:45 |
máj. 09 |
028 |
1 |
Myllykoski PA - Jaro |
H 1.80 |
|
|
Cs 15:45 |
máj. 09 |
034 |
1 |
Viking Stavanger - Haugesund |
|
D 3.25 |
|
Cs 15:15 |
máj. 09 |
Eredő: 7,66
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
039 1 Brann Bergen - Start Dés V 3.20 3.40
019 1 Svédország - Kanada D 4.00
025 1 Inter Turku - Lahti H 2.15
050 1 Servette - Thun V 2.42
044 1 AZ Alkmaar - PSV V 1.57
A fentiekből szemezgettem :-) ÍGY:
019 1 Svédország - Kanada D 4.00
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
025 1 Inter Turku - Lahti H 2.15
050 1 Servette - Thun V 2.42
2szer 5K
021 1 Pittsburgh - NY Islanders H 1.61
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
025 1 Inter Turku - Lahti H 2.15
039 1 Brann Bergen - Start D 3.20
2szer 5K
021 1 Pittsburgh - NY Islanders H 1.61
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
039 1 Brann Bergen - Start V 3.40
044 1 AZ Alkmaar - PSV V 1.57
050 1 Servette - Thun V 2.42
2szer 5K
021 1 Pittsburgh - NY Islanders H 1.61
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
039 1 Brann Bergen - Start V 3.40
019 1 Svédország - Kanada D 4.00
025 1 Inter Turku - Lahti H 2.15
050 1 Servette - Thun V 2.42
2szer 1K
021 1 Pittsburgh - NY Islanders H 1.61
022 1 Chicago - Minnesota H 1.61
039 1 Brann Bergen - Start V 3.40
019 1 Svédország - Kanada D 4.00
025 1 Inter Turku - Lahti H 2.15
050 1 Servette - Thun V 2.42
2szer 3K
Hát ennyit sikerült összehozni ma.