2012.06. 09.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-06-09

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-06-09

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is

Túl vagyunk az első napon. A lengyelek jól kezdtek, de aztán érthetetlen módon fordult a kocka. A görögök ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Kőkemény védekezésből nyitott, esetleges kontrák. Az oroszok elsöprően teljesítettek. Erre még építhetünk, mi fogadók, bár ezek a csehek most haloványak voltak. Lássuk a mai javaslatot:

  • A hollandok, véleményem szerint a torna legnagyobb esélyesei. Azt várom, hogy ezt ma be is bizonyítják. A csapat erős, egységes, tele világsztárral. Már több cikkünkben részleteztük őket, aki kíváncsi lapozza fel a Tipplapon. A dánok lelkesek lesznek, hajtanak majd, de körülbelül ugyanazt várom, amit az oroszok tettek a csehekkel. Érzésem szerint a narancsmezesek nem állnak meg egy gólnál.
  • A németekre is elmondható szinte minden, amit fentebb a hollandokról írtam. Talán egy hajszállal a germánok gyengébbek, mint a  Van Persie-vezette alakulat. A portugálok, szerintem sehol sem lennének, ha nem lenne a soraikban CR7. De ott van, ezzel alaposan megnövelte a luzitán tizenegy által elvárt eredményt. De egy Ronaldo nem csinál nyarat, legfeljebb lő pár gólt. A meccset, érzésem szerint, a németek nyerik, de sok gól lesz  és mindkét válogatott betalál majd.
  • A két EB-meccs után egy igazi klasszikus válogatott derbi. Argentína néz farkasszemet Brazíliával. Érdekes kis meccs lesz, még akkor is ha tét nélküli összecsapásról beszélünk, egy ilyen meccsen minden játékos győzni akar az örök rivális ellen. Az iksz mindenképpen benne van, ezen felül Pelé követői, talán kicsit jobbak.
Sorszám Esemény Tipp Odds Fogadási
határidő
127 Hollandia - Dánia 0-1 *(0-1) Hollandia 2,27 Szo 17:45
160 Németország - Portugália 1-0 Mindkét csapat szerez gólt 1,65 Szo 20:30
174 Argentína - Brazília 4-3 *(0-1) Brazília 1,52 Szo 20:45
    Eredő: 5,69

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
csabi0707 2012-06-09 22:07:43
Kár érte:(

további tippjeink a Foci világából

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?

Hát papíron még mindkettőnek van matematikai esélye a célját elérni- (MTK: 3. hely, Kecskemét: bent maradás), de gyakorlatilag, mindketten bukták ezt a projektet. A bács-vármegyei vendégek hátránya már túl sok ahhoz, hogy behozzák, míg a fővárosi kék-fehérek riválisa az a Győri ETO, amely jelen pillanatban a legjobb formában lévő magyar csapat az NB1-ben. Kérdés az, ki nyeri a csalódottak csatáját ma a Hungária körúton!

Egy rendkívüli téttel bíró meccs következik az NB1 hajrájában, ahol a megmaradó egy kieső hely elkerüléséért harcoló Debrecen a favágás fővárosába, Felcsútra látogat, ahol a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia lesz az ellenfele. Vajon beigazolódik a papírforma, vagy El Maestrónak lesz valami megoldása a, hogy is fogalmazzak finoman, kemény- és harcos futballt játszó Puskás Akadémia ellen.