2013.10. 28.

A Tipplap szelvénye, 2013-10-28

A Tipplap szelvénye, 2013-10-28

A Tipplap állandó rovata, melyben két  aktuális sportesemény alapos elemzése olvasható, majd a végén egy vagy akár több tippet is ajánlunk. A mérkőzések megjátszhatóak akár külön-külön, akár szelvényen kötésben is, erről a sportfogadó dönt szimpátiájának és pénztárcájának figyelembevételével. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a bundalehetőséget eleve kizárom, amikor sorba veszem a lehetőségeket. Válogatunk a Tippmix papíros és internetes ajánlataiból is. Sok sikert kívánunk minden kedves olvasónknak!

Mára egy kockázatos mérkőzést hoztam.

048 Elfsborg - FF Malmö
A svéd bajnokság utolsó méterei vannak hátra. Két forduló van még hátra, a bajnoki címet minden bizonnyal oda lehet adni a Malmö csapatának, hiszen 2 ponttal vezetnek úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. Viszont egy nagyon fontos tényt nem szabad elfelejtenünk. Az AIK 6-0-ra nyert a fordulóban, így a gólarányuk már csak egy találattal rosszabb, mint a Malmőé. Ezért ha a Malmö a kikapna ma, akkor az utolsó fordulóban kialakulhat pontazonosság, ami már az AIK-nak kedvezne, hiszen két vereség a Malmőnek lerontaná az arányt. Ezért ma minimum egy döntetlenre szükségük van ahhoz, hogy az utolsó fordulóban hátradőlhessenek. Az Elfsborg kemény kis csapat. Jelenleg a 6. helyen állnak 43 ponttal hat ponttal elmaradva a nemzetközi kupás helyezésektől. Éppen ezért nincs már semmi extra motiváció a győzelemre. Azt gondolom, hogy a hazai pálya előnye kiegyenlíti a Malmő erőfölényét. A döntetlen mindkét csapatnak megfelelő.

Tipp: DÖNTETLEN – 3,05

Emellé ajánlom még a Brazilok U17-es meccsét az elemzést a Tippkosárban olvashatjátok.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
György Turzai 2013-10-28 12:12:12
Szia ! Ennek az elemzésnek szerintem újra neki kellene futnod..Nem a tippeddel van gond.Bizony Malmönek elég egy pont osztozkodás mára .Akkor az utolsó körben dőlne el a bajnoki cím sorsa. mert AIK egy esetleges győzelemmel és Malmő vereségével azonos ponttal állna csakugyan,de... DE AIK az utolsó meccsét Helsingborg ellen vívja aki biztosan nem fekszik le neki mert Kalmar azonnal beelőzi... Malmő ? Malmő meg a kieső helyen lévő Syrianska csapatát fogadja.. Egy esélyes meccs lesz természetesen...,de úgye bármikor bármi megtörténhet ...egy rossz bírói ítélet és egész évi munkájuk kárba mehet... Ezért én úgy gondolom ma Malmő mindent megtesz a győzelemért és ezen a meccsen már csak ők motiváltak...
Mayer Zsolt 2013-10-28 11:59:31
Sziasztok!

Ha már svéd bajnokság a másik érdekes meccs:
047 Norrköping - Öster
A hazai csapatnak teljesen mindegy valahol olvastam jó pár játékos hiányozni fog.
A vendégek az életükért küzdenek ha bent akarnak maradni győzniük kell. A vendég győzelemben van érték 3,45
MrDyckman1987 2013-10-28 10:44:41
Hali!

Jó az elemzés, csak annyi a hiba, hogy 2 ponttal vezet a Malmö, nem három.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bristol City és a Sheffield United összecsapásával kezdődik az idei Championship-playoff elődöntője. A tét hatalmas, a Premier Ligába kerülés maximumra motiválja mindkét csapatot! A hazaiak 17 év után térnek vissza a rájátszásba, míg a vendégek az elmúlt három szezonban másodszor szeretnék kivívni a feljutást.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Konferencia Liga elődöntőjének visszavágójára kerül sor a Stamford Bridge-en, ahol a Chelsea lényegében már döntősnek tekinthető. A londoniak 4–1-es idegenbeli sikerrel vágtak vissza az első meccsen, így csupán egy rutinszerű fellépés választja el őket a wroclawi finálétól, ahol a Fiorentina vagy a Real Betis lehet majd az ellenfél.

Az Old Trafford ad otthont a Manchester United – Athletic Bilbao Európa-liga elődöntő visszavágójának, ahol a hazaiak már-már döntős helyzetből várhatják a találkozót. Az első meccsen aratott 3-0-s idegenbeli győzelem nyomán a Vörös Ördögök szinte biztos továbbjutóként léphetnek pályára, de az Athletic Bilbao mindent megtesz majd, hogy történelmet írjon és ledolgozza a háromgólos hátrányát.