2016.04. 29.

Tenisz babák offenzíva

Tenisz babák offenzíva

Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják, és vélhetőleg igazuk is van. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Ezúttal a madridi torna selejtezőiből választottam egy mérkőzést. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.

02138

Patricia Maria Tig - Nicole Gibbs
Madrid, 2016.04.29. kb. 13:30

Lehet sokan mikor meglátták a nevet már akkor tudták, hogy ebből lehet cikk születik, hiszen előszeretettel használtuk idén Gibbs kisasszonyt, és nyertünk vele. Persze salakon most fog bemutatkozni idén, és tavaly egész pocsék ilyen szezont futott. Viszont nagy különbség, hogy akkor kemény borításon is 3/6-tal állt, míg most ez az arány 19/5! Tavalyelőtt meg egész jót alkotott salakon is. Egy szó mint száz, persze van kis félsz a dologban, de én nem tudom kihagyni, hogy az alapból jobb, és jobb formájú teniszezőre fogadjak ilyen oddsért. Emlékszem sokkal nagyobb nevek ellen lehetett ilyen szorzót kapni rá, de most a bukik is tapogatóznak. Én pedig ahogy már többször idén, bízom Nicoleban. Akkor is, ha tudjuk, hogy román ellenfele természetesen salakon érzi magát a legjobban, de ott sem tud kiemelkedőt nyújtani. Aki Razzanotól és Konjuhtól is ki tudott kapni a kedvenc borításán, az szerintem Gibbstől is ki tud. Van rizikó a tippben, ez nem kétséges, viszont a szorzó sem 1.10. Én ezt most bevállalom.

Tipp: N. Gibbs – 1.65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kovi66 2016-04-29 16:01:26
Köszönöm! Én egy kicsit túlgondoltam a dolgot, de tényleg egyszerű.

további tippjeink a Tenisz világából

A római salakos Masters-torna első fordulójában két olyan játékos feszül egymásnak, akik már jól ismerik egymást: a holland Tallon Griekspoor és a szerb Miomir Kecmanovic. A tét nemcsak a továbbjutás, hanem az önbizalom megerősítése is lehet, hiszen mindkét játékos felemás idényt tudhat maga mögött. Vajon a salakos forma dönt, vagy az egyéni villanások?

Ha tenisz, akkor a Tipplapon megtalálható minden egy helyen, itt, ebben a rovatban. Lesz itt single tippjavaslat, szelvénytipp, női és férfitenisz, esetenként párosok és nyereményjáték is. Továbbra is az aktuális héten zajló ATP , WTA tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, ötleteket, amelyekkel nyerni tudunk. Gyertek bogarásszunk, elemezzünk és tipp-versenyezzünk egyet a tenisz világában!