2015.03. 03.

Piramis stratégia

Piramis stratégia

A fogadási hét második napján azért találunk bőséggel választási lehetőséget, ki-ki milyen sportágat kedvel. A piramisos taktikában ma a fő tipp egy Championship-meccs lesz.

 

 

 

138 H  Watford-Fulham 1,63

Ha nem is hibátlan,de jó szériát fut a Watford mostanság, sőt hazai pályán (az elmúlt 5 mérkőzést nézve) jelen pillanatban a legjobb 16:5-ös mérleggel rendelkezik. Ezzel szemben a Fulham erősen szenved, habár az utolsó fordulóban megverte a Derby-t. Ennek ellenére nem hiszem, hogy ez egy tartósabb sikersorozat kezdete volt. Idegenben ráadásul a Fulham igen gyenge.

A hazai alakulatot viszonylag stabil, jó képességű, kiegyensúlyozott csapatnak tartom, akik jelen pillanatban szerintem igen motiváltak is lehetnek, hiszen lemaradásuk mindössze 3 pont a tabellát vezető (de picit talán az utóbbi időben hibázgató) Derby-vel szemben. Persze tudom, hogy előttük van még a Middlesbrough és a Norwich is,de nagyon szoros az élmezőny! És mivel én úgy látom a Brough teljesítménye jelentősen visszaesett, és a Derby-nél is érzek megingást ezért esélyesnek tartom a Watfordot akár a végső győzelemre is. Talán a Norwich nagyobb veszély lehet majd, mint a jelenlegi listavezető, de ne szaladjunk még annyira előre.

A Watford egy támadó felfogású csapat, amely játékstílus szerintem eredményes lesz azzal a Fulham-el szemben,ami hiába rendelkezik általában jónak mondható labdabirtoklási aránnyal, valahogy nem képes helyzeteket kidolgozni,illetve kontrollálni a játékot. A hazaiaknak nem fér bele már otthon a botlás a gyengébb csapatok ellen,ezért én ha nem is feltétlenül nagy arányú, de magabiztos győzelmet, harcos játékot várok a Watfordtól.

Várható hiányzók:

  • Watford: Murray
  • Fulham: Christensen, Parker(kérdéses)

Esetleg még a Köln vagy a Hoffenheim holnapi továbbjutásában látok fantáziát. Később ha lesz időm, még tervezek foglalkozni ezzel a két meccsel! Ha esetleg Nektek szimpatikus valamelyik, ne tartsátok magatokban a véleményeiteket, meglátásaitokat!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2015-03-04 01:07:21
Holnap délnél elöbb tuti nem tudok jelentkezni...És lehet itt,a mai topicba fogom majd csak beírni a tippem,előre is bocsánat ha így lesz!
Tenky 2015-03-04 00:33:15
ÓÓÓó hogy ezeknek is pont ma kellett felébredni.......
Vaasan Sport.....
eden12 2015-03-03 18:39:01
Indítottam egy on-line piramist is(nem hivatalosan)
Boccs a késői bemásolásért,de a Jokerit még 0:0-ra áll,azért mertem berakni.

ESEMÉNY KIMENETEL ODDS EREDMÉNY
Lokomotív Moszkva - Rubin Kazany Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést Nem 1,50 Nyitott
Galatasaray - Manisaspor Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,12 Nyitott
Watford - Fulham Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést Nem 1,10 Nyitott
Dinamo Minszk - Jokerit Hendikep 0:2 Jokerit 1,16 Nyitott
eden12 2015-03-03 17:54:58
Beérem a Watford-al mára:)
Bálesz1981 2015-03-03 14:57:35
Sziasztok!
Én a Veszprém kézilabda meccset tettem hozzá.
53,5 pont felett lesz az összesítés.
Veszprém nagyon valószínű, hogy 30 pont felett lesz és a Balatonfüred is 20 felett fog dobni. Általában sok gólos meccseket játszanak.
gizmo 2015-03-03 13:07:41
Mai duplának:

Boulogne - St-Etienne Ki jut tovább? St-Etienne 1,30
Brighton - Derby County Kétesély Döntetlen vagy Derby County 1,40
Aalen - Hoffenheim Ki jut tovább? Hoffenheim 1,25

eredő:2,2
slusznyik 2015-03-03 12:03:22
Én másodosztályba nem szívesen megyek, tegnap is kis híjjan rárepültem ,dde szerencsére békén hagytam, ma is így teszek. :)
Valamit estig majd kiíokoskodok a német kupából vagy az PL-ből.
Kisvuk77 2015-03-03 11:59:27
Sziasztok én ezt néztem mai duplázónak

104 1 Dinamo Zagreb - Istra H 1.20 Töröl
107 1 Leverkusen - Kaiserslautern H 1.41 Töröl
111 1 Dynamo Dresden - Dortmund V 1.20 Töröl
Alap tét:
Fogadás típus:
104 107 111
H H V
Eredő odds:
2.0304

És csabika987654321 tippjeit

068 1 Vaasan Sport - HIFK V 1.55 Töröl
073 1 Leksand - HV 71 V 1.84 Töröl
104 1 Dinamo Zagreb - Istra H 1.20 Töröl
118 1 Bari - Catania H 2.00 Töröl
133 1 Brentford - Huddersfield H 1.85 Töröl
136 1 Middlesbrough - Millwall H 1.41 Töröl
138 1 Watford - Fulham H 1.63 Töröl
Alap tét:
Fogadás típus:
068 073 104 118 133 136 138
1 V H H H H H 18.776192 5 635 Ft
2 V H H H H H 15.816901 4 745 Ft
3 V V H H H H 24.252581 7 275 Ft
4 V V H H H H 14.551549 4 365 Ft
5 V V H H H H 15.731404 4 720 Ft
6 V V H H H H 20.640494 6 190 Ft
7 V V H H H H 17.854661 5 355 Ft
Eredő odds:
127.62378079
Várható nyeremény:
38 285 Ft
Tenky 2015-03-03 11:44:18
Sziasztok!
Én mára egy Finn jégkorongot szemeltem ki magamnak.

Vaasan Sport - Hifk
1X2
HIFK 1,50

5,8 egységgel küldöm játékba.

A Vaasan Sport a tabella utolsója a legkevesebb lőtt de legtöbb kapott góllal.
27 meccsből 8-szor nyertek csak otthon.
A HIFK jelenleg a 8. helyen áll a tabellán 6 ponttal lemaradva a másodiktól.
162 lőtt góljuk van.

Egymás ellenijük:
2:5
1:4
1:3
1:7
5:3

további tippjeink a Foci világából

Nincs könnyű helyzetben a Stripfing: hat pont a lemaradása a bennmaradó helyektől. Ma a szeszélyes Liefering érkezik hozzá.
Nincs könnyű helyzetben a Stripfing: hat pont a lemaradása a bennmaradó helyektől. Ma a szeszélyes Liefering érkezik hozzá.
A Kalmar tavaly búcsúzott az élvonaltól, a gárda nyomban vissza is akar jutni. Ma azonban kemény erőpróba vár a társulatra.
A Kalmar tavaly búcsúzott az élvonaltól, a gárda nyomban vissza is akar jutni. Ma azonban kemény erőpróba vár a társulatra.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szintén a lett Virsliga mai játéknapján a kiesőzónában szenvedő Tukums látja vendégül a középmezőnyhöz tartozó Liepāját. A két csapat között nemcsak tabellán elfoglalt helyezésben, hanem támadójátékban és formai mutatókban is jelentős különbségek mutatkoznak.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szintén a lett Virsliga mai játéknapján a kiesőzónában szenvedő Tukums látja vendégül a középmezőnyhöz tartozó Liepāját. A két csapat között nemcsak tabellán elfoglalt helyezésben, hanem támadójátékban és formai mutatókban is jelentős különbségek mutatkoznak.