Tegnap az időjárás miatt elhalasztották a Dán Szuperliga két mérkőzését, remélhetőleg ez a mai találkozó nem kerül ugyanerre a sorsra.
Az ezt megelőző fordulóban a Nordsjaelland egy döntetlent játszott a Randers ellenében. A Hazai csapat nyílt sisakos támadó futballal kezdett és az első komolyabb lehetőségét sikerült is gólra váltaniuk és ezzel vezetéshez jutottak. A gól után egy kicsit visszavettek az iramból és bár volt még néhány említésre méltó helyzetük azokból nem sikerült gólt szerezniük. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a vendégeknek sikerült a félidő végén kiegyenlítenie. A második félidőben aztán mind a két csapat inkább törekedett az eredmény őrzésére és kevesebb kockázatott vállalt, ennek köszönhetően aztán nem is változott az állás és a lefújást követően mind a két csapat örült a megszerezett pontjának. Jelenlegi a tabellán elfoglalt helye ellenére a Nordsjaelland az egyik legjobb formában lévő csapat a Szuperligában az utolsó négy meccséből kettőt sikerült megnyernie és kettő találkozón döntetlent eredmény született. Helyezése köszönhető a pocsék bajnoki rajtjának, de úgy tűnik sikerült kilábalniuk a hullámvölgyből és elkezdték a felkapaszkodást a tabellán. Ebből kifolyólag minden meccset komolyan kell venniük és szorgalmasan kell gyűjtögetni a pontokat annak érdekében, hogy eltávolodjanak a kiesési zónától. Ebből következik, hogy a mai meccsen egy céljuk lehet az pedig a győzelem, hogy egy kicsit fellélegezhessenek a téli szünet előtt. Új hiányzóról nem tudok beszámolni, továbbra is három hiányzóról tudok, akikre eddig is leginkább csereként számított a csapat mestere.
A vendég Odense egy sikeresen megnyert hazai mérkőzéssel a háta mögött érkezik erre a mai találkozóra, 4:1 arányban sikerült nyerniük az Aarhaus ellenében. Szerencsésen kezdődött az a találkozó számukra, mert már az első tíz perc után 2:0-ra vezettek és a második félidőben sikerült megduplázniuk a góljai számát ezzel biztosítva be a győzelmüket. A győzelmet, amire már nagyon vártak a szurkolóik, mert az azt megelőző négy találkozójukon háromszor alul maradtak, ebből egy a kupából való kiesésüket is jelentette és egyszer sikerült döntetlenre hozniuk a meccsüket. Viszont ezzel a győzelemmel újra előrébb kerültek a tabellán és megközelítették a top négyet, ahová az év végén szeretnének tartozni. Érdemes lehet még figyelembe venni, hogy vendégként még mindig gyenge teljesítményt nyújtanak, az utolsó három idegenbeli meccsükön mindössze egy pontot sikerült gyűjteniük. Tovább gyengítheti esélyeiket, hogy a mai meccsről két állandó kezdő védőjátékosra nem számíthatnak és egy eddig többnyire csereként számításba vett középpályás is a maródiak listájára került.
- Mind a két csapatnak gondjai vannak a védelmével és egy olyan mérkőzés után vannak ahol az idei eddigi teljesítményüknél sokkal többet nyújtottak. Ezért azt gondolom, hogy mind a két csapat továbbra is megpróbál rálépni a gázra és inkább a gólok termelésével megszerezni a három pontot. A hazai csapatnak, mint alulról jövőnek talán erősebb a motivációja, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a hazai mérlegük egész kiváló és a, vendégek hajlamosak a bizonytalankodásra távol a megszokott otthoni környezettől akkor szerintem logikusan következik, hogy esélyesebbnek gondolom őket a győzelem megszerzésére, ettől függetlenül két tippem is lenne erre a találkozóra
.
Tipp: Nordsjaelland Oddsz: 1,95 / Tippmix
Tipp: Több, mint 2,5 gól Oddsz: 1,7/ Tippmixpro
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!