2012.09. 01.

NB1 beharangozó - 6. forduló - Szombat

NB1 beharangozó - 6. forduló - Szombat

Szombaton négy mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 6. fordulója, 14 órától a Diósgyőr - ETO, 16 órától az Egri FC - Ferencváros és a Haladás - Paks, 18 óra 30 perctől pedig a Lombard - Kaposvár mérkőzést rendezik meg.

 

 

DIÓSGYŐR - GYŐRI ETO
  Diósgyőr, Diósgyőri Stadion, 14:00  

A nap első összecsapásaként máris egy rangadót láthatunk, a negyedik helyezett Győr az ötödik Diósgyőrhöz látogat.

Sisa Tibor tanítványai legutóbb is hazai pályán mérkőztek, a bajnoki sereghajtó siófokiakat látták vendégül, és habár a hazaiak voltak a mérkőzés favoritjai, a 20. percben hátrányba kerültek. Hiába próbálkoztak a borsodiak, egyenlíteni csak a második félidőben sikerült, Fernando révén, 13 perccel később pedig már a hazaiaknál volt az előny Bacsa révén. Ez volt egyben a hazaiak győztes találata is.

A DVTK-hoz hasonlóan a győriek is hazai környezetben léptek pályára a KTE ellen, és már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést. A 29. percben pedig már nem csak gól-, emberelőny is volt hazai oldalon, amelynek révén a KTE összezuhant, és képtelen volt tartani a hazaiakat, ennek köszönhetően a zöld-fehérek 5-1-re ütötték ki  vendégeiket.

Tippek:

  • Nem bírnak egymással a csapatok, pontosztozkodás lesz a meccs vége (3.40)
  • Egy-egy gól születik a találkozón mindkét oldalon, végeredmény 1-1 (6.50)
  • Félidőben vezet a DVTK, a második félidőben áll talpra az ETO, félidő DVTK előny, végeredmény döntetlen (13.00)

 

EGER - FTC
  Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, 16:00  

A nap második mérkőzésén az előző fordulóban hazai pályán vereséget szenvedő Ferencváros az első győzelmét megszerző Egri FC-hez látogat.

Az egriekről elmondható, hogy annak ellenére, hogy újoncok az NB I-ben, érett az első győzelmük, erre Pakson került sor az 5. fordulóban, igaz a hevesieknek alaposan meg kellett izzadni a győzelemért. Ez a győzelem viszont sokat jelenthet egy igen nehéznek igérkező összecsapás előtt, noha a Ferencváros  legyőzése igen nehéz feladatnak igérkezik, abban biztosak lehetünk, Simon Antal tanítványai nem feltartott kézzel fognak kivonulni az öltözőből.

A Ferencváros első mérkőzése Ricardo Moniz edzői ténykedése alatt nem sikerült a legjobbra, igaz egy mérkőzés után kár lenne következtetéseket levonni a holland mester ténykedéséről. Ráadásul a vereséghez hozzájárult az is, hogy a rendkívül támadó szellemben felálló zöld-fehérek a mérkőzés 38. percében emberhátrányba kerültek. Jova Levente kapus ugyanis nem először követett el hibát a bajnokság során, ennek kárát pedig a zöld-fehérek védője Klein látta a Délczeg ellen elkövetett szabálytalanságot követően. És kellett az is, hogy egy pontrúgást követően a védelem nem állt a helyzet magaslatán, az Újpest elleni meccs után a Honvéd ellen is teljesen szabadon lőhetett kapura egy játékos. Moniz mester mindenesetre megigérte, a zöld-fehérek támadó szellemben fognak játszani, már csak az a kérdés e mellé milyen eredmény fog társulni.

Tippek:

  • Moniz mester megszerzi első győzelmét a Fradival (2.25)
  • Az Eger szokásához híven szoros meccset játszva szenved vereséget, végeredmény 0-1 (7.50)
  • Több mint 10 szöglet lesz a meccsen (1.83)

 

HALADÁS - PAKS
  Szombathely, Rohonci úti stadion, 16:00  

Szintén 16 órától kerül megrendezésre a Haladás - Paks összecsapás, melyen a hetedik szombathelyiek a szebb napokat is látott paksiakat fogadják.

A Haladás az 5. fordulóban Székesfehérvárra látogatott, és 60 percig jól tartotta magát az EL-ben vitézkedő Videoton ellen. A 61. percben majd a 64. percben aztán Gyurcsó gyors egymás utánjában kétszer is betalált, és noha Szolnoki kiállítása nyomán szűk negyedórát emberelőnyben játszhattak a szombathelyiek, a fennmaradó idő csak a szépítésre volt elegendő.

A paksiak is vereséget szenvedtek az 5. körben a Egri FC ellen, a dél-magyarországi alakulatnál azonban azóta új szelek fújnak, ugyanis kinevezték az új vezetőedzőt Tomiszlav Szivics személyében. Szivics mentalitását ismerve alighanem gyorsan rendet tesz majd az öltözőben, melynek nyomán a paksi szurkolók reményei szerint ismét győztes mérkőzéseken szurkolhatnak kedvenceiknek.

Tippek:

  • Szombathelyen senkinek sincs könnyű dolga, a paksiak sem szereznek pontot, nyer a Hali (1.83)
  • 3 gólt látunk a meccsen 2-1-es elosztásban, végeredmény 2-1 (8.50)
  • Az első félidőben már vezet majd a Hali, és ez a végén is így marad (2.87)

 

PÁPA - KAPOSVÁR
  Pápa, Perutz stadion, 18:30  

A nap zárásaként kerül megrendezésre a Lombard - Kaposvár mérkőzés, a pápaiak tizenötödikek, a kaposváriak nyolcadikak a bajnokságban.

Nehéz mérkőzés elé nézett a Lombard gárdája egy fordulóval ezelőtt, ugyanis a bajnoki címvédő DVSC otthonába látogattak. Ennek ellenére Bene Ferenc tanítványai felszívták magukat, és a 77. percig jól tartották magukat. Ekkor azonban Szakály Péter beköszönt, a Lombard pont nélkül utazott haza, a vezetőség pedig megköszönte Bene Ferenc munkáját.

A kaposváriak ezzel szemben egy három kiállítást hozó találkozón fogadták a Pécset, Prukner László tanítványai számára nem volt hazai pálya előnye, ugyanis a 33. percben villant az első piros, amit pécsi gól követett. Az 54. percben pedig már csak kilencen voltak pályán a hazaiak, becsületükre legyen azonban mondva, a mérkőzést nem adták fel, és egyenlíteni tudtak, melynek köszönhetően otthon tartottak egy pontot.

Tippek:

  • A kaposváriak nyerik a meccset (2.80)
  • Végeredmény 0-1 (8.00)
  • Döntetlen félidő után a második játékrészben lesz jobb a Rákóczi (6.50)   

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
daimio ito 2012-09-02 01:03:52
Kedves Barnamedve !

Nem voltam gép közelbe , hogy megköszönjem a a múltkori 08.30 tipped
Pilzen - Lokeren 1:0
Partizan - Tromsö 1:0
Newcastle -Atr 1:0
Genk - Luzern 2:0

10e -re nyertem vele 52e ennél többet nem kell egy szelvénnyel , jók voltak
az érzéseid remélem Te is megtetted

Üdvözlettel :

ito
daimio ito 2012-09-02 00:47:54
Kedves Barnamedve !

Mondtam , hogy magyar mérkőzésre nem kell tippet adni mert csak rosszúl jöhetsz
ki. Teljesen felesleges ezeket elemezni , semmi nem számít itt. 5 magyar tippből max 1-et
fogsz eltalálni azt majd megírom mint ahogy a Kaposvár - debrecen eredményét is.
Ez a 2 cspatot is kiállítani tudó debrecen csak kapott a tisztes helytállásért egy 4-est
A tippjeidet szeretem mert meggondoltak és hasznosak , de magyarokat hagyd a francba
csak a nevedet a tiszteletedet sározzák !!!!!
Üdvözlettel :

ito
Barnamedve 2012-09-01 12:24:53
A Fradi minimum háromgólos győzelmet fog aratni. Moniz kiváló edző, hiba volna lebecsülni a szakértelmét, főleg, hogy azóta két kiváló igazolás is érkezett a fővárosi zöld-fehérekhez. A Hamburgtól a bosnyák válogatott védő Besic, illetve a Steaua Bukarestet és a PSV-t is megjárt román Ionescu. És sima debütál Milan Peric is. Szóval, ez sima lesz.

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Az AC Milan és a Sassuolo Coppa Italia-nyolcaddöntője izgalmas párharcnak ígérkezik, a statisztikák és a csapatok jelenlegi formája alapján a Milan számít esélyesebbnek. Lássuk a részleteket!
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Az AC Milan és a Sassuolo Coppa Italia-nyolcaddöntője izgalmas párharcnak ígérkezik, a statisztikák és a csapatok jelenlegi formája alapján a Milan számít esélyesebbnek. Lássuk a részleteket!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wrexham és a Barnsley összecsapása két-, a liga szintjén erős csapat találkozója lesz, amelyek komoly célokat tűztek ki maguk elé a 2024/25-ös szezonban. A hazai csapat remek hazai formájára és szilárd védekezésére alapozva esélyesebb, de a Barnsley idegenbeli teljesítménye is figyelemre méltó, ami kiegyensúlyozott mérkőzést vetít előre.
FociAngolLiga 1
Tipp
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wrexham és a Barnsley összecsapása két-, a liga szintjén erős csapat találkozója lesz, amelyek komoly célokat tűztek ki maguk elé a 2024/25-ös szezonban. A hazai csapat remek hazai formájára és szilárd védekezésére alapozva esélyesebb, de a Barnsley idegenbeli teljesítménye is figyelemre méltó, ami kiegyensúlyozott mérkőzést vetít előre.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két olyan csapat találkozik ma a Premier Ligában, amelyek a tabella alsóbb régiójában vannak és minden pontra nagy szükség van ahhoz, hogy megkezdjék a felzárkózást.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két olyan csapat találkozik ma a Premier Ligában, amelyek a tabella alsóbb régiójában vannak és minden pontra nagy szükség van ahhoz, hogy megkezdjék a felzárkózást.