2011.10. 30.

Napi tippek 2011.01.01

A mai tippjeinkhez a bet-at-home oddsait használjuk.

SPVGG Greuther Fürth - Eintracht Braunschweig

A Bundelsiga 2. első helyezettje fogadja a hatodikat. A Fürth jó formában van. Három mérkőzésből 2 győzelem egy döntetlen a mérlege, míg a Braunschweig ugyanebben az összevetésben 2 vereséget és egy döntetlent tud felmutatni. A Greuter Fürth remek védelemmel rendelkezik, eddig 12 forduló alatt mindössze hét gólt kaptak, mindez mellett sokat lőnek, hiszen az eddig lőtt huszonöt góljuk több mint 2gól/meccs átlagot jelent. Ehhez hozzávesszükmég a hazai pálya előnyét és meg is erősödött bennünk a döntés: a Greuther Fürth nem kap ki ezen a meccsen.

Tipp: 1X – 1.13

FC Sevilla - Granada CF

Az ötödik helyezett Sevilla fogadja a 19., utolsó előtti újoncot, a Granada CF csapatát. A Sevilla erejére jellemző, hogy pontot rabolt a tavalyi bajnok FC Barcelona otthonából is. Hazai pályán bárkire veszélyes, ha nem becsüli le az ellenfelet, akkor nincs sok esélye a vendégeknek. A Granada nemigen találja meg az első osztály ritmusát. Vendégként az eddig lejátszott négy bajnoki meccsen négy vereséget szenvedett el úgy, hogy még gólt sem tudott lőni. Kilenc bajnoki mérkőzésen kettő! lőtt góljával jó eséllyel pályázik az egyik kieső posztjára. Ha a Sevilla tudásának csak 50%-át adja ki magából akkor is legyőzi a Granadát, nem is szólva arról, hogyha nemzetközi kupában akar indulni, illetve a bronz-pozíciót el akarja érni, akkor az ilyen kötelező győzelmeket mindenképpen be kell húznia.

Tipp: 1 – 1.40

FC Midtjylland – Sönderjske

A dán bajnokság harmadik helyezettje fogadja a kilencediket. Legutóbb 2011.09.18-án játszottak ugyanebben a felállásban, akkor a hazaiak 2-0-ra győztek. A Midtjylland legutóbb idegenben játszott döntetlent a tökutolsó Kogeval, ezzel vesztett két nagyon fontos pontot. Ha nem akar teljes mértékben lecsúszni a dobogóért folytatott harcban, akkor ezt a mérkőzést meg kell nyernie. A Sönderjske legutóbb az AC Horsenstől kapott kia hazai pályán 4-1-re. Attól a Horsenstől, amely a Midtjylland mögött található a tabellán. Azt gondoljuk hazai pályán nem kap ki a Midtjylland csapata, de biztonság kedvéért játszuk meg a döntetlent is.

Tipp: 1X – 1.12

Tabellák: Bundesliga 2, Primera Division, Dán 1

November első napjára ennyi meccset találtunk érdemesnek, de sűrű hetünk lesz, hisz Bajnokok Ligája és Európa Liga fordulók is lesznek. Sok szerencsét mindenkinek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A Panathinaikos az utóbbi fordulókban komoly izgalmakat okozott. A gárdának mind az Alba Berlin, mind a Maccabi Tel Aviv ellen látványos negyedik negyedes fordítással sikerült győzelmet aratnia. A görög csapat jelenleg egy győzelemmel van lemaradva a Fenerbahce mögött, miközben a Monaco is szorosan a nyomukban van a harmadik helyért folytatott harcban. A legfontosabb cél azonban Ergin Ataman együttese számára az, hogy a rájátszás első körében hazai pályaelőnyt biztosítson magának és ettől már csak egy lépés választja el őket. A Paris is versenyben van még, a play-in helyekért folytatott harcban minden egyes győzelem kulcsfontosságú lehet számukra.

Az Anadolu Efes és a Maccabi Tel Aviv összecsapásán két teljesen eltérő formában lévő csapat találkozik. A török együttes a szezon második felében kiváló teljesítményt nyújtott, és egy ötmeccses győzelmi szériával erősítette meg helyét a rájátszásért folytatott harcban. A Maccabi viszont rendkívül nehéz idényt él meg, pályán kívüli problémák és sérülések sújtják, és nincs már reális esélye a továbbjutásra.

Két, rendkívül gyenge szezont futó csapat találkozik ma Berlinben, az Alba Berlin hazai pályán fogadja a Virtus Bolognát. A német csapat gyakorlatilag végig sereghajtó volt a szezon során, és a legutóbbi fordulóban a Partizan elleni 85-71-es vereséggel megszerezte 26. vereségét a sorozatban. A Virtus sem áll sokkal jobban: a Crvena Zvezda elleni 88-52-es katasztrofális vereség után egyértelmű, hogy az olaszok is messze elmaradtak az elvárásoktól. Ezen a meccsen már csak a becsület a tét, a hazai pálya előnye fontos lehet.