A mai napot a nemzetközi porondért folyó harcnak szentelem, akad még ilyen csatából bőven. Két topliga, három győzelmi esélyes csapat, EL és BL, kötelező 3 pontok, utolsó remények.
Frankfurt-Leverkusen
A németeknél a dobogó alsó fokától a 8. helyig féltucat csapat küzd a semmi és a BL-indulás között – azért a 8., mert a kupadöntő miatt tolódik a határ, jelenleg a 7. Mainz birtokában van az utolsó EL-hely, de őket még az Augsburg befoghatja. Nos, ebből az ádáz csatából a Frankfurt nem veszi ki a részét, sőt, rájuk már semmilyen csata nem vár idén, a 11. helyen békésen várják a nyarat. Ez a tét nélküli történet meg is látszik rajtuk, egy hónapja nem nyertek. Nem úgy a Leverkusen, a gyógyszergyáriak ugyanennyi ideje nem találtak legyőzőre – ez alapvetően nem lenne nagy szó egy Leverkusen esetében, de a tavaszuk bő első fele pocsékra sikeredett, március vége óta azonban kezd magára találni a csapat és az „új” edző, tulajdonképpen még éppen időben, hisz a 4. hely megtartásáért 1 pontos előnnyel vágnak neki az utolsó két meccsnek, és nagyon jön mögöttük a Wolsburg és a ’Gladbach, bár előttük is csak 3 egységnyire a végére kicsit elalvó Schalke. Egyébként a 14. legjobb hazai csapat fogadja a vendégként 3. legjobban teljesítő együttest, a hazaiak mellett szinte egyetlen dolgot lehet felhozni érvként, ez pedig Armin Veh szezon végi távozása az edzői padról, utolsó hazai meccsén jól szeretne elbúcsúzni, de ez a motiváció alapvetően nincs egy súlycsoportban a BL-lel. Ezen felül pedig amint látjuk a helyzetet, a forma és a tét is a vendégek oldalán van. Az viszont már kevésbé, hogy Kießling kihagyja a meccset, de a csapat az új felállással és stílussal talán kevésbé van kitéve a csatár gólképességének, így a többiek fogják megoldani ezt a kötelezőt.
Tipp: Leverkusen (129 V)
Odds: 1.76
Eredmény: ?
West Ham-Tottenham
Az angoloknál a nemzetközi porondért folyó harc kéz a kézben zajlik – még, ugyanis ebben a körben születhet olyan eredmény, amely alapján a Tottenham lerázza a ManU-t. A helyzet elég világos, a Tottenham a 6., és jelenleg 6 ponttal előzik meg a hozzájuk képest egy meccsel még kevesebbet játszó Manchestert, szóval a londoniaknak most izgalmas utolsó órákba kerülne egy esetleges botlás. Csakhogy a WHU-tól nagy erődemonstráció nem várható, mostanában nem nagyon kalapáltak el senkit, egy hónapja csak buknak, de a legutóbbi 9 bajnokijukból is hetet elvesztettek – a bukdácsolás közé beesett két győzelemnek köszönhető, hogy a csapattól már piszok nehéz lenne elvenni a bentmaradás lehetőségét, ugyanis 5 ponttal előzik meg a 18. Norwich csapatát (akikre egy Chelsea-Arsenal kombó vár még). A hazaiak egyébként a sorozatos vereségek ellenére sem adták könnyen magukat, ez pedig ugyebár egy városi rangadó, szóval laza vendégsikerre nem számítok, arra azonban igen, hogy a jó formában futó, vendégként 3. legerősebb Tottenham ezt a meccset is behúzhatja a hazai pályán 16. WHU ellen (de ha izgulósabbra akarják venni a végét, játszhatnak döntetlenre is).
Tipp: Tottenham (105 V)
Odds: 1.81
Eredmény: ?
Manchester Utd -Sunderland
Amíg Moyes volt hatalmon, többnyire kerültem a Manchesterre (vagy akár ellenük) történő fogadásokat, amikor itt-ott kiválasztottam őket, akkor rendre a legcsúnyább oldalukat mutatták, de most, hogy Giggs lépett az örökébe, más lehet a helyzet. Éjfél előtt egy perccel jött a változás, ami számomra kicsit értelmetlen időpazarlásnak, megkésett lépésnek tűnik, de azért még mindig van némi remény a United oldalán (ha másra nem, hát a relatíve jó szezonzárásra). Ennek következő lépése, hogy a változás lendülete és az azonnal észrevehető stílusváltás kitart egészen a szezon végéig, de mivel csak step by step, így minden figyelem a Fekete Macskákra irányul majd. Akik ugyebár épp a kiesés ellen folytatnak harcot, de jobb a sorsolásuk, mint az őket és az egész mezőnyt üldöző három csapaté, így akkor sem kell jegyet venniük a lefelé tartó liftbe, ha ez a mérkőzés nem sikerülne. Legutóbb a Sunderland a Cardiff legyűrésével nagy lépést tett előre, korábban pedig gigászokat is megtréfált a csapat, de az Old Trafford küszöbében elbotlik a mostanság Wickham által húzott együttes. A sima MU-győzelemnél találtam jobbat, mégpedig azt, hogy gólokat látunk a találkozón, és otthon marad a 3 pont.
Tipp: Manchester Utd és 1,5 felett
Odds: 1.5
Eredmény: ?
Eredő odds: 4.77
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!