2014.03. 21.

Mesterhármas

Mesterhármas

A soron következő hármasba olyan meccseket válogattam, amelyek mindegyike eltér a másik kettőtől – motiváció, forma, erőfölény tekintetében. Lesz ugyanis egy meggyőző hazai lengyel, egy élvonalért harcoló olasz másod, és zárásra egy gyenge skót.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/b/bd/Wis%C5%82a_Krak%C3%B3w_%28crest%29.png

Wisla Krakkó - Zawisza Bydgoszcz

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/55/Zawisza_Bydgoszcz.jpg
 

Stadion Miejski im. Henryka Reymana, Krakkó,
2014.03.21. 20:30

 

Ha azt mondom, egy meggyőző hazai lengyel, még nem is fogalmaztam a legpontosabban, az ugyanis hangozhatna úgy is, hogy a legmeggyőzőbb hazai lengyel csapat. A Wisla hazája bajnokságában az aranyra jelenleg nem nagyon esélyes, egyrészt ugyebár a 2. helyen áll a csapat, de mögötte is nagyon sűrű a mezőny, másrészt pedig az élen a Legia trónol 6 pontos előnnyel. Ez a második hely egyértelműen a botrányos idegenbeli mérlegnek köszönhető (a két győzelmet nem teszik kirakatba), így hiába tesz meg mindent hazai pályán a csapat, nem jut előrébb. Pedig otthon még úgy is remek a mérlegük, hogy épp a legutóbbi hazai meccsen elszenvedett veresége az egyetlen bukása a csapatnak – így is 10-2-1-es a mérleg, ami mellé 23:4-es gólarány társul Krakkóban. A téli szünetről felemásan jött vissza a csapat, 2014-ben 2-2 győzelem és döntetlen, valamint az említett vereség jött össze eddig, és a hazaiak esélyét csak az csökkenti, hogy 3 meccse nyeretlenek. Különben a Bydgoszcz egyáltalán nem a legkellemetlenebb vendég, egyébként is abszolút középcsapat, kinti teljesítményük 2-6-5 és egy szűken szabott 15:18-as góltermés, de ha említettem a hazaiak idei termését, mondom azt is, hogy a vendégek ebben a naptári évben 2-2 győzelmet és vereséget, valamint egy döntetlent számlálnak. A Wisla hazai pályájának előnyében bízva választom be ezt a meccset.

  • Tipp: Wisla (089 H)
  • Odds: 2.0 (7/10)

Eredmény: 0-1

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/3/3d/Trapani_Calcio_Logo.png

Trapani - Varese

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/4/4f/Varese_calcio.png
 

Stadio Polisportivo Provinciale, Erice,
2014.03.21. 19:00

 

Ugrunk egyet délre, és  egy osztállyal lejjebb is lépünk, egész pontosan a Serie B a következő állomásunk. Ezen a párharcon a két résztvevő szezon végi céljai egymástól merőben eltérőek. A Trapani az élvonalba jutás nehezebbik ágán, az osztályozós helyek sűrűjében leledzik, de mivel még semmi sem dőlt el, egyenes ágon is könnyen kivívhatja a csapat a szintlépést. Az ilyen nagy dobáshoz a gárda megfelelő formában is van, mert november eleje óta csak egyszer kapott ki. Ez a bukás két fordulóval ezelőtt sikerült, éppen otthon, de némiképp menti a történetet, hogy az a Siena verte meg őket, amely csapat a szezonban csak négyszer (a legkevesebb a mezőnyben) szenvedett vereséget. Ezzel szemben a Varese célja csak a biztos bennmaradás lehet, és erre minden esélye meg is van a csapatnak, egyelőre nem ég a talpuk alatt a talaj, a leopárdok 5 pontra vannak a 18. helytől – a B-ben a 17. és 18. hely osztályozót jelent a bennmaradásért. A Trapani várja jobb formában a meccset, és még akkor is ők a meccs esélyesei, ha hazai mérlegük nem túl meggyőző (6-5-3), mert egyrészt nekik van jobb és formában lévő csapatuk, amely magas célokért küzd, másrészt pedig a Varese idegenben bőven fogható (3-3-9-es mérleg), ráadásul a leopárdok kapják a legtöbb gólt otthonuktól távol, így a hazaiakra teszem a voksom.

  • Tipp: Trapani (102 H)
  • Odds: 1.9 (7/10)

Eredmény: 1-1

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/6/61/Heart_of_Midlothian_FC_logo.svg/200px-Heart_of_Midlothian_FC_logo.svg.png

Hearts - Dundee United

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/f/f8/Dundee_United_FC_logo.svg/200px-Dundee_United_FC_logo.svg.png
 

Tynecastle Stadium, Edinburgh,
2014.03.21. 20:45

 

Az utolsó leosztásra nem matekoztam túl sokat, itt még egyszerűbb elgondolás mentén választottam. Ez pedig annyit jelent, hogy a Hearts nem fogja tudni tartani magát az élmezőnyhöz, vagy közvetlenül az alá tartozó Uniteddel szemben. A Celtic után a Dundee U. rendelkezik a legjobb támadósorral, bár az is igaz, hogy ez a támadópotenciál főleg otthon jelentkezik, ezzel együtt pedig a pontszerzési képességük is, idegenben csak egy 4-6-4 jött össze eddig. A 4 vereségből pedig 3 is december-január fordulóján akadt be. A Hearts otthon szeptember vége óta mindig kapott legalább egy gólt, de ezzel még nem is lenne feltétlenül baj, hisz nem az övék a leggólképesebb hazai védelem. A gond sokkal inkább ott kezdődik, hogy a támadójátékukra ráférne 1-2 potencianövelő reklám megnézése, valamiért ugyanis mindössze 8 rúgott góllal szerénykednek az edinburghi levegőn. A Hearts egyébként góljainak 68%-át idegenben szerzi, így ebben a leosztásban azt várom, hogy a vendégcsapat elbírja, hogy hónapok óta mindig kap gólt, és a már semmiért sem küzdő „ificsapat“ elhasal a jobb erőkből álló DUFC ellen.

  • Tipp: Dundee U. (119 V)
  • Odds: 1.6 (6/10)

Eredmény: 1-2

Eredő odds: 6.08
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
SSLaci69 2014-03-21 17:36:46
Na szép, előtte nekem nem szóltak a felek erről az 1x-ről. :)
Mr Underdog 2014-03-21 14:44:52
Szerintem meg, a hazaiak nyernek:)
Jósolok 2014-03-21 14:37:15
Szép..-Szép.. minden csak a Dundee dönci lesz kedves bahátom :D.................

további tippjeink a Foci világából

Nincs könnyű helyzetben a Stripfing: hat pont a lemaradása a bennmaradó helyektől. Ma a szeszélyes Liefering érkezik hozzá.
Nincs könnyű helyzetben a Stripfing: hat pont a lemaradása a bennmaradó helyektől. Ma a szeszélyes Liefering érkezik hozzá.
A Kalmar tavaly búcsúzott az élvonaltól, a gárda nyomban vissza is akar jutni. Ma azonban kemény erőpróba vár a társulatra.
A Kalmar tavaly búcsúzott az élvonaltól, a gárda nyomban vissza is akar jutni. Ma azonban kemény erőpróba vár a társulatra.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szintén a lett Virsliga mai játéknapján a kiesőzónában szenvedő Tukums látja vendégül a középmezőnyhöz tartozó Liepāját. A két csapat között nemcsak tabellán elfoglalt helyezésben, hanem támadójátékban és formai mutatókban is jelentős különbségek mutatkoznak.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szintén a lett Virsliga mai játéknapján a kiesőzónában szenvedő Tukums látja vendégül a középmezőnyhöz tartozó Liepāját. A két csapat között nemcsak tabellán elfoglalt helyezésben, hanem támadójátékban és formai mutatókban is jelentős különbségek mutatkoznak.