2015.10. 24.

Mennyei bajnokság: Megkombináltuk a 13. fordulót

Mennyei bajnokság: Megkombináltuk a 13. fordulót

A Mennyei bajnokságban ráfordultunk a 2. etapra, a 13. forduló következik, ami azt jelenti, hogy egyszer már mindenki lemérte a másik tudását. Most jöhet az úgymond visszavágós kanyar. Három vidéki derbi, két pesti ütközet, meg egy vegyesköret adja a 13. forduló programját. Mindegyikre tippel érkeztem.

 

Puskás Akadémia - Debrecen, 15:30

A PAFC a hazai meccsei közül csak a Fradinak nem tudott gólt rúgni, de ez a góltalan meccs is pontot ért a Puskásnak, a Fradinak meg ez volt az egyetlen meccse, ahol szintén nem rúgott gólt és ezzel ez az egyetlen meccsük, ahol nem három pont került a Fradi neve mellé.
A Loki idegenben csak Székesfehérváron maradt góltalan, a többi öt meccsen bevert minimum egyet. Amúgy a lokinak pozitív az idegenbeli mérlege, így hát siám vállalható a....
Tipp: mindkét csapat szerez gólt @ 1.68 - 1:1

Békéscsaba - Paks, 17:30

A Csaba elég ramatyul teljesít, mindössze nyolc pontot tudott betenni a közösbe, és ezért az utolsó helyet osztják a bajnokságban. A megszerzett nyolcasból a Viharsarokban ötöt termelt, tehát elmondható, hogy talán ma is csurran-cseppenhet valami. Mondom ezt azért, mert az a Paks érkezik a lilálkhoz, amely bár előkelő bronzos pozícióban tetszeleg az eddig összekapart 19 pontjával, ennek zömét Tolna megyében szedte össze, Pakstól távol csupán négy pont jutott Bartha Laciéknak. Szóval ma én adok egy pontot a Csabának.
Tipp: Békéscsaba vagy döntetlen @ 1.68 - 2:3

Diósgyőr - FTC, 17:30

Diósgyőrött a vendégeknek soha nem volt könnyű begyűjteni a győzelemért járó három pontot. Idén talán egsy picit egyszerűbbnek tűnik, hiszen a hat hazai meccséből a DVTK már két alkalommal (Videoton, Debrecen) is vesztesen hagyta el a játékteret, és legutóbb a Haladás is ponttal távozhatott. Ellenfélként a mai magyar mezőny legerősebb alakulata, az FTC érkezik, akik az eddigi tucat meccsükből tizenegyszer nyertek, csak Felcsúton nem tudtak diadalmaskodni. Az hogy ki lesz ma a jobb, nem nagyon izgat, de ahogy az elmúlt évek diósgyőri meccsein, úgy ma is várom a két fél eredményességét, azaz...
Tipp: mindkét csapat szerez gólt @ 1.87 - 0:2

Haladás - Videoton, 17:30

A szombathelyiek Mészöly Gézával jól szerepelnek, igaz amilyen jól rajtoltak, úgy beállt a motor az utóbbi fordulókban, öt bajnoki óta nem sikerült nyernie a Halinak. Ősszel Székesfehérváron elverték a bajnokot, úgyhogy ma felköthetik a gatyájukat, mert a Videoton kezd egyre jobb formába lendülni, és az új edzőjük, Horváth Feri is plusz impulzusokkal töltögeti a csapatát, aki első meccsén egyből győzelemmel mutatkozott be, a Honvédot verték 3-0-ra. Amennyiben a Hali nem kapja össze magát, pedig idő volt rá a válogatott meccsek miatti szünetben, akkor a Vidi szerintem elviheti a három pontot Szombathelyről.
Tipp: Videoton @ 2.25 - 1:0

MTK - Honvéd, 17:30

Budapesti rangadó következik, abból is a 186. derbi. Az örökmérleg elég erős MTK fölényt mutat, és hát az idei produktum is inkább "hazai" sikert mondat velem. Torghelle Sanyiék az albérletben, az Illovszky-stadionban fogadja ellenfeleit, és mind a három alkalommal kapott gól nélkül győztek. A Honvéd távol a Bozsiktól már háromszor elbukott, csak a Viharsarkot tudta bevenni. Az MTK a legutóbbi hat hazai mérkőzésén gólt sem kapott, ötös győzelmi sorozatban van. Szerintem adja magát a hazai siker...
Tipp: MTK @ 1.90 - 2:1

Újpest - Vasas, 17:30

Észak-pesti rangadó, 169. alkalommal meccsel egymással az Újpest és a Vasas. Az Újpest nagy bajban van, Nebojsa Vignjevics vezette csapat kilenc meccse nem tudott nyerni, az edző feneke alatt forró lehet a pad. A Vasasnak sem megy ez a bajnokság, az angyalföldiek csak a Békéscsabát tudják überelni, ott már frissült is a kispad, Szanyó Károly helyett már Simon Antal felel a szakmai munkáért. A bemutatkozása nem volt valami szívderítő, a Magyar kupától voltak kényszerűek búcsúzni, Nyíregyházán tizenegyesek után elbúcsúztak a további küzdelmektől. Szerintem ma a lilák kibillentik magukat, és végre nyerni tudnak.
Tipp: Újpest @ 1.75 - 2:0

Amire ma rágyúrok, az egy 4/6-os kombináció, talán egy négyesre képesnek érzem magam és a csapatokat.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Két bajnoki iksz után nyerne végre a Manchester City. Ma a Fulham érkezik az Etihad Stadionba. Fotó: pixabay.com
Két bajnoki iksz után nyerne végre a Manchester City. Ma a Fulham érkezik az Etihad Stadionba. Fotó: pixabay.com
Az Utrecht remekül kezdte a bajnokságot, győztes rangadóval a háta mögött érkezik a mai ütközetre. A vendégeknek eddig sok sikerélményük nem adódott az idei kiírásban. Fotó: pixabay.com
Az Utrecht remekül kezdte a bajnokságot, győztes rangadóval a háta mögött érkezik a mai ütközetre. A vendégeknek eddig sok sikerélményük nem adódott az idei kiírásban. Fotó: pixabay.com