2017.10. 11.

Kézimunka: Wisla Plock-Szeged

Kézimunka: Wisla Plock-Szeged

Bőséges kínálat várja ma a kézilabdabarátokat, fogadhatunk francia, spanyol férfimérkőzésre, német női összecsapásra, de a mai nap fő mérkőzése számomra a Szeged lengyelországi kirándulása.

Wisla Plock-Szeged

  • Lengyelország örökös második csapata nyáron elveszítette Zhitnyikovot, a tehetséges irányító Szegedre tette át székhelyét, a kapus Corrales a PSG hívásának nem tudott ellenállni, a balszélső Wisniewski visszavonult, Pusica pedig Mindenben folytatja.  A helyükre érkezők szerintem nem ütik meg a távozók szintjét, ez meg is látszik eddigi szereplésükön. Az A csoportban a Zágráb és a Kristianstad társaságában még nyeretlenek, kikaptak a Vardartól, a Löwentől és a Barcelonától, ami papírformának mondható, zágrábi döntetlenjük viszont meglepett. Szombaton hazai pályán  egy végig kiélezett mérkőzésen a játék képe alapján igazságos döntetlenre végzett a Szeged a cím védője ellen. Az akkori keret annyiban változott, hogy a felépülő Bánhidi visszakerült, míg Zubai és Pedro nem utazott el a csapattal. Annak ellenére, hogy lengyelek főleg hazai pályán igen kellemetlen és szívós ellenfélnek bizonyulnak, szerintem ma magabiztos szegedi győzelem várható.

Tippem: 09795 Wisla Plock-Szeged V 1.50 27:33

 Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pari201 2017-10-11 11:00:40
Tiszteletem!

Az Érd- Győr meccsről mit gondolsz? érdemese undert vagy -Győr -6,5 húzni?
Esetleg, ha lesz opció első lédős hendit a győrre?

Köszönöm a munkádat!
Fefe95 2017-10-11 02:10:29
Szia, kispályás!
Gondolom, a Barcelona győzelme nem kérdéses a széthulló La Rioja ellen.
A Montpellier nyerhet a Cesson ellen? Még vannak hiányosságok a Montiban, de a Cesson ellen hozniuk kéne a kötelezőt.
itamasi 2017-10-11 01:34:00
hello Pálya, nekem is tetszik a Szeged. Nantes, Montp-ről, Ademarról (esetleg arendal) mit gondolsz?
kispályás 2017-10-11 00:54:00
Aki a magasabb szorzót kedveli annak a Bukarest mérkőzését ajánlom. Az idei kiírás -a Győr mellett- egyik favoritja a román csapat. A kispadraérkezett vezetőedzőnek Helle Tomsen, hazahozták Neagut, a széteső Larvikból Frafjord és Kurtovics is őket választotta, szélre pedig a svéd válogatott Hagman érkezett Carmen Martin pótlására. Szombaton láttam a lengyeleket játszani a dánok ellen, van egy jó balkezes lövőjük és nagyjából ennyi. Ma szerintem bőven benne van, hogy alaposn megszórják őket. Legalább 8 gólos bukaresti siker 1.75 ér.
 
további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bristol City és a Sheffield United összecsapásával kezdődik az idei Championship-playoff elődöntője. A tét hatalmas, a Premier Ligába kerülés maximumra motiválja mindkét csapatot! A hazaiak 17 év után térnek vissza a rájátszásba, míg a vendégek az elmúlt három szezonban másodszor szeretnék kivívni a feljutást.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Konferencia Liga elődöntőjének visszavágójára kerül sor a Stamford Bridge-en, ahol a Chelsea lényegében már döntősnek tekinthető. A londoniak 4–1-es idegenbeli sikerrel vágtak vissza az első meccsen, így csupán egy rutinszerű fellépés választja el őket a wroclawi finálétól, ahol a Fiorentina vagy a Real Betis lehet majd az ellenfél.

Az Old Trafford ad otthont a Manchester United – Athletic Bilbao Európa-liga elődöntő visszavágójának, ahol a hazaiak már-már döntős helyzetből várhatják a találkozót. Az első meccsen aratott 3-0-s idegenbeli győzelem nyomán a Vörös Ördögök szinte biztos továbbjutóként léphetnek pályára, de az Athletic Bilbao mindent megtesz majd, hogy történelmet írjon és ledolgozza a háromgólos hátrányát.