2017.09. 05.

Kézimunka- A Vardar a Velenjét is bedarálja?

Kézimunka- A Vardar a Velenjét is bedarálja?

Ma két mérkőzést rendeznek a SEHA Ligában, a második számú horvát csapat a sorozatba egy év után visszatérő Vojvodinát fogadja, a szlovén Gorenje Velenje pedig a tavaly mindent megnyerő Vardar Szkopjéhez látogat.

Vardar Pro Szkopje-Gorenje Velenje

  • A tavalyi idény a macedón sztárgárdáról szólt, ahol elindultak övék lett a végső győzelem, macedón bajnokok, Bl címvédők és a Seha Ligában is övék lett a trófea. Ennek a sorozatnak a Veszprém távolmaradásával idén is toronymagas esélyesei. Nyáron kevés mozgás volt a csapatnál, Angelov kapus Törökországba távozott, Dereven egy újonnan formálódó és nagy terveket szövögető moszkvai csapat szolgálatába állt, Alex Dujshebaev pedig az édesapja trenírozta Kielcében folytatja. Alex Dujshebaev az idén játékosként, apja, Talant tavaly edzőként nyert BL-t. Az új szezonban már egy célért küzd apa és fia. Dujshebaevet már négy éve is sok élklub szerette volna megszerezni, ám ő a fejlődése érdekében a Vardart választotta. Vele együtt a csapat is előrelépett, az idei BL-menetelés során a spanyol válogatott jobbátlövő volt a szkopjeiek házi gólkirálya, és a SEHA-liga-győzelemből is vastagon kivette a részét. 24 évesen már érett játékosként kezdhet új fejezetet pályafutásában. Helyére érkezett a lett óriás Kristopans.  A 215 centis jobbátlövő a mezőny legmagasabb játékosa. 19 évesen Eperjesre került, ahonnan két év múlva igazolt a Meskovhoz. Most még egy szintet lépett azzal, hogy a címvédő Vardarhoz szerződött. A Kielcébe távozó Alex Dujshebaevet kellene pótolnia, ami – bár különbözik a játékstílusuk – sikerülhet is neki. Rajra kívül három játékost hoztak fel a juniorból. Az évadot hivatalosan Dohában a Super Globon kezdték meg, ahonnan bronzéremmel tértek haza. Múlt héten a Seha nyitó mérkőzésen a városi riválist verték magabiztosan kilenc gólos különbséggel. Azon a találkozón nem lépett pályára a katari tornán apróbb sérüléseket összeszedő Cindric és Moraes. A szlovén gárda legjobb igazolása volt, hogy a kispadra megszerezték a januári világbajnokság  4. helyén végző horvát válogatott menesztett szövetségi kapitányát Zeljko Babicsot, a szakember ezt megelőzően már a Breszt kispadján is bizonyította rátermettségét. A csapat két legjobbja Toskic és Brumen, akik két éve még mai ellenfelüket erősítették. Mellettük a csapat gerincét sikerre éhes fiatalok alkotját, akiknek minden mérkőzés lehetőség, hogy megmutassák magukat egy jobb szerződés reményében. Az esélyek egyértelműek, amit a szorzók hűen tükröznek is, ezért inkább egy gólszámos fogadást ajánlok.

Tippem: 15840 Gólszám 53.5 V 1.35 (a mérkőzésen legalább 54 gól lesz)  32:19

Forgónak: 15838 Hendikep -7.5 H 1.80 (Vardar legalább 8 góllal nyer)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-09-06 09:35:14
hali!
Tudod én már tavaly is az ellenkezőjét játszottam kispályás tippjeinek, akkor kb. minden 4. jött-átlagban. tavaly főleg végeredményekre tett, a sokkal esélyesebbre, ahogy most is! az ellenkezője meg mindig 3-6-os szorzó volt! Így nekem számodra bármilyen hihetetlen, de tétemeléssel mindig hozott egy kis pénzt! Sőt megsúgom neked, hogy gcfc tippjeit is tétemeléssel teszem, és a végén-1-7 fordulón belül jön is! A sportfogadás nem olyan bonyolult, csak nagy türelem kell hozzá! veszteni-még ha átmenetileg is,-de tudni kell!
hali!

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!