2018.04. 06.

Kézimunka-női BL negyeddöntő

Kézimunka-női BL negyeddöntő

A véghajrájához érkező női Bl sorozatban ma két negyeddöntőt is játszanak, az időközben edzőt váltó Bukarest a francia Metz gárdáját fogadja, míg az utolsó nagy dobására készülő Vardar a foghíjas Midtjyllandhoz látogat.

CSM Bukarest-Metz

  • A román csapat körül mindig forr a levegő, szinte folyamatos az edző kérdés. Az edző-saga idei első felvonásának egyik főszereplője Ambros Martin volt. Miután bejelentette idényvégi távozását, rögtön hírbe is hozták a román csapat kispadjával, amit Bukarestből meg is erősítettek. A klub elnöke Szabó Gabriella szerint Martin beleillik az egyesület nagyívű terveibe, ezért szívesen látnák a csapat berkein belül, mindezt tették a Győr-Bukarest párharc előtt. A második felvonásnak már áldozata is volt, a rossz szereplésre hivatkozva (Rosztov elleni hazai pontvesztés, vereség a Győrtől, majd a Rosztovtól, bajnoki vereség a Craiovától) megváltak Helle Thomsentől és helyére a svéd Per Johansson került, aki már tavaly a sorozat hasonló szakaszában dirigálta a román sztárcsapatot. Akkor a Ferencvárost legyűrve váltották meg budapesti jegyüket, a svéd mester keze alatt új impulzusokat kapva kivirultak a skandináv játékosok. A francia csapat kedden Bresztben játszott kupaelődöntőt és drámai csatában, büntetőkkel maradt csak alul, ennek ellenére azt gondolom, hogy ma Neaguék nem fogják őket rommá verni. Sajnos a választott opción tegnap óta rontottak kicsit, akkor 1.45-ért kínálta a Zrt., ma már „csak” 1.35 ér.

Tippem: 28192 Hendikep 7.5  V 1.35 (Metz maximum 8 góllal kap ki)

Good Luck

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Rodman91 2018-04-06 14:00:47
Én is így gondolom. Köszi a megerősítést.
Rodman91 2018-04-06 10:18:19
Szia!

A válogatott mai meccséről az osztrákok ellen mi a véleményed?

további tippjeink a Foci világából

Ma a Barcelona az Osasunát fogadja. A bíró Mateo Busquets Ferrer lesz, aki eddig 14 La Liga meccsen 82 sárgát és öt pirosat osztott ki.
Ma a Barcelona az Osasunát fogadja. A bíró Mateo Busquets Ferrer lesz, aki eddig 14 La Liga meccsen 82 sárgát és öt pirosat osztott ki.
A Stevenage meccsei annyira nem eseménydúsak. E két gárda egymás ellen meg különösen visszafogottan teljesít a kapuk előtt.
FociAngolLiga 1
Tipp
A Stevenage meccsei annyira nem eseménydúsak. E két gárda egymás ellen meg különösen visszafogottan teljesít a kapuk előtt.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Yaracuyanos – Caracas mérkőzés a venezuelai labdarúgás egyik érdekes összecsapása, amely bár nem számít klasszikus rangadónak, a Caracas FC történelme és dominanciája miatt mindig figyelmet érdemel. Ma pedig különösen jó fogadási lehetőséget biztosít!