2017.02. 22.

Kézimunka - Löwen-Breszt

Kézimunka - Löwen-Breszt

Tegnap a kisebbik szkopjei csapat parádés hajrával otthon tartotta a két pontot szlovén ellenfelével szemben. Ma dán, norvég, svéd bajnoki mérkőzések mellett a Bajnokok Ligájában a Löwen vendége lesz a fehérorosz Breszt együttese.

R.-N. Löwen Kronau-Breszt Meskov

  • Három fordulóval a vége előtt szoros az állás a csoportban, még a Kielcének, a Löwennek, de leginkább a Vardarnak van esélye a csoport első helyére, ami automatikus negyeddöntős helyet ér. A macedónok vannak a legkedvezőbb helyzetben, Sterbikéknek „csak” nyerniük kell otthon a Celje és a Kristianstad ellen, valamint a Breszt otthonában. A mannheimi gárda elméletileg megőrizheti második helyét, mert a main kívül még a Szegedet fogadják és végül Szlovéniába utaznak, ahol azért láttuk a hétvégén is, meleg pillanatok várhatnak rájuk. Nikolaj Jacobsen továbbra sem számíthat Michael Abt és a Hannover ellen megsérülő Ekdal Du Ritz játékára, de kérdéses még Manaskov, Steinhauser valamint a bordaproblémákkal bajlódó Gardiola játéka is. Másik oldalon Pavel Atman továbbra sem harcra kész, a többiek Bebesko mester rendelkezésére állnak. Ma a németek visszavágnak az őszi vereségért és továbbra is versenyben maradnak az első helyért. A mérkőzést számomra ismeretlen ok(ok) miatt a frankfurti Fraport Arénában rendezik meg.

Tipp1: 11004 R.-N. Löwen Kronau-Breszt Meskov H 1.22  25:24

Tipp2: 37693 Gólszám 52.5 V 1.35 (a mérkőzésen legalább 53 gól lesz)

Tipp3: 03996 03  2.20 (hazai csapat nyer 1-5 góllal)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Szemfényvesztő 2017-02-22 18:05:56
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A német harmadosztály 2024/25-ös szezonjának hajrájában sorsdöntő mérkőzést rendeznek május 7-én este az Unterhaching otthonában, ahol a kiesés elől menekülő hazaiak a feljutásért küzdő Hansa Rostockot fogadják. Az Alpenbauer Sportparkban megrendezett találkozón az esélyek egyértelműen a vendégek felé billennek, ám a kiesés elleni harcban lévő csapatok gyakran képesek meglepetést okozni.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A bolgár élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a First League küzdelmei során csap össze a fővárosi Lokomotiv Szófia 1929 és a vendégként érkező Botev Vratsa együttese. A találkozót Szófiában, a Lokomotiv Stadionban rendezik. A mérkőzésen a hazaiak számítanak esélyesebbnek, de a Botev Vratsa közelmúltbeli győzelme is azt jelzi, nem futnak ki feltett kézzel a pályára!

A PSG elleni elődöntő visszavágója előtt a londoniak 1-0-s hátrányban vannak, így minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy megismételjék a Real Madrid elleni bravúros idegenbeli fordítást. A PSG viszont története egyik legjobb hazai formáját mutatja a BL-ben, és egy újabb finálé küszöbén áll. De még nem lépett be a küszöbön!