2017.12. 21.

Kézimunka-A bajnoki cím sorsa a tét

Kézimunka-A bajnoki cím sorsa a tét

Igazi csúcsrangadóval ér véget az idei szezon a francia bajnokságban. A tabellát vezető Montpellier a bajnoki címvédő párizsi sztárgárdát fogadja, a mérkőzés kis túlzással a bajnoki cím sorsáról is dönthet.

Montpellier-Paris SG

  • Parádés őszt tudhat maga mögött a Montpellier gárdája, veretlenül vezetik a bajnokságot, tizenegy győzelmük mellett mindössze egy döntetlen csúszott be, az is két másodpercen múlott a St. Raphael ellen. A Bajnokok Ligájában is élen végeztek csoportjukban, még az is belefért, hogy az utolsó két mérkőzésen kikapjanak. A védelem oszlopából sérülése miatt hosszú időre kieső Fabregas helyére a napokban villámigazolással megszerezték az Aix gárdájától Mohamed Mamdouh-ot, az egyiptomi válogatott beállós az ősz folyamán 32 gólt termelt előző csapatában. A megszokottól haloványabban teljesít idén a párizsi alakulat, talán ennek is köszönhető, hogy az idény végén elköszönnek Serdarusictól, az idős mester helyét a Vardarral Bl-t nyerő Raul Gonzalez veszi át. Tőlük szokatlan vereségeket szenvedtek, nyerni tudott ellenük a Nimes és az Aix is és legutóbb Nantesban hagytak egy pontot, jelenleg négy egység a hátrányuk a listavezetővel szemben. Ma ismét pályára léphet a fogadási csalás miatt eltiltott Karabatics, azt gondolom, hogy vezérükkel a fedélzeten ismét nyíltá teszik a bajnokságot.

Tippem: 10633 Montpellier-Paris SG V 1.70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
crpa7 2017-12-21 17:52:54
Szia Kispályás!
A magdeburg,füchse,melsungen trióról mi a véleményed?
lalazidane55 2017-12-21 14:33:40
Göppingen-Kiel V 1,4 Vélemény?
kispályás 2017-12-21 10:46:00
Szia,
Elméletileg mind a három papírforma mérkőzésnek tűnik. A Magdeburg idegenben csak az előtte álló csapatoktó kapott ki, A berliniek óriási pofonba szaladtak bele Mannheimbe a múlt héten, a hazai kapuban Appelgren ihletett formában védett, a lövések 43%-át hatástalanította. A mérkőzésen nem játszott a kék lapja miatt eltiltását töltő Nenadics, de az év utolsó két mérkőzésén már számolhat vele Petkovics. A svéd meccsel annyi a bajom, hogy rájátszásos rendszerű bajnokságokban nem szeretek fogadni az alapszakaszban, Kristianstadt egyébként is túlnyerte már ezt az etapot, persze ettől függetlenül ök at esélyesek.
Kutya30 2017-12-21 10:03:48
Szia kispályás!
Az esélyesek közül mit szólsz a Magdeburg, Füchse, Kristianstad trióhoz? 1.9-et a három meccs. Becsúszhat valahol a meglepi?

további tippjeink a Foci világából

Az első meccs 1-1-es döntetlennel végződött, ma a Deutsche Bank Parkban csapnak össze a felek.
Az első meccs 1-1-es döntetlennel végződött, ma a Deutsche Bank Parkban csapnak össze a felek.
Egy hete a norvég bajnok akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Ma az Olimpicóban izgalmas lesz a visszavágó.
Egy hete a norvég bajnok akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Ma az Olimpicóban izgalmas lesz a visszavágó.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Lengyelországban csap össze a Jagiellonia Bialystok és a Real Betis a Konferencia Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Az andalúz csapat 2–0-s előnyből várja az összecsapást, így a lengyeleknek szinte csodára lesz szükségük ahhoz, hogy ledolgozzák a hátrányt, és meglepetést okozva elődöntőbe jussanak. Csodák márpedig nincsenek a futballban!