2015.12. 21.

Kézimunka

Kézimunka

Méltó helyre került a világbajnoki cím.  Norvégia az olimpiai bajnoki és az Európa bajnoki cím mellé begyűjtötte a még hiányzó trófeát teljesen megérdemelten. Ellentmondást nem tűrően száguldottak át a megszeppent és kissé szárnyaszegett hollandokon, akiknek még szokniuk kell a döntő légkörét. Ma még azért maradunk Dániában, a legjobb formában lévő csapat vendége lesz a Sönderjyske.

 

Holstebro-Sönderjyske Dán bajnokság, férfi

A tabellát vezető,  bomba formában játszó hazaiak legutóbb majdnem két hónapja kaptak ki utoljára, akkor az Aalborg győzte le őket. Azóta viszont tizenegy mérkőzés óta veretlenek, csak egy kupameccset adtak döntetlenre, de a hosszabbításban azt is behúzták. A csapat motorja az egykori szegedi Jonas Larholm és bő dán Eb keretben is figyelembe vett Peter Balling.  A vendég Sönderjyske a nyolcadik, vagyis az utolsó rájátszást érő helytől várja a mai mérkőzést. Idegenbeli 3/1/3 mutatójuk átlagosnak mondható. Győztek a Ribe-Esbjerg és a Nordsjaelland otthonában, akik ellen nagyjából csak azok nem nyertek, akik még nem játszottak ellenük, ezen kívül Midtjyllandban jártak még sikerrel és a GOG otthonában osztozkodtak a pontokon. Ma a hazaiak folytatják a jó sorozatukat, legalább 2 gólos győzelmet várok tőlük.

Tippem: 32598 Hendikep -1.5 H 1.30 (hazai csapat legalább 2 góllal győz)  28:26

Ma még bátran húzható az otthon játszó Schaffhausen is.

Good Luck!v

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
krusov 2015-12-21 16:45:02
Szia Palya!
Roman lanyok tegnap jok voltak, izgalom nelkul tomtek meg a bukszamat :).
En meg az aalborgot kerdeznem meg, arra van jo szorzo felem, statisztika felejuk mutat. Koszi a valaszt elore is, es az elemzest is. Sajna nekem csak simaba mehet, mert 4,5 hendit dobnak a sonderjyske javara.
vargaradi 2015-12-21 16:39:07
Nekem is ez a két kézim van,még tegnap raktam csak simába!Hajrá
ady0001 2015-12-21 13:29:47
Szia!

Köszi a tippeket! Mit gondolsz a Nordsjaelland- Aarhus meccsről? Köszönöm a választ!
gizmo 2015-12-21 13:23:24
Elvárom tőlük az 50.gólt 49,5 fölött 1,33 még talán ez is jó lehet.

további tippjeink a Kézilabda világából