2015.10. 14.

Csúszós ajánlat (Liiga)

Csúszós ajánlat (Liiga)

Kicsit jól esett a megtépázott önbizalmamnak a tegnapi nap, még akkor is, ha az esélyesebb Tappara "csak" büntetők után húzta be a meccset az Ässät ellen, és így nem jött a stabilnak érzett hazai verzióm. A Znojmo - ahogy éreztem - az Innsbruckon töltötte ki a mérgét és nyert igen magabiztosan 5-0-ra. Egy percig sem forgott veszélyben a hazai tipp. A kommentben "értékelt" két MOL liga mérkőzés valóban igazi rangadó volt. A debreceniek végül 5-3-ra nyertek a MAC ellen. Az UTE-Volán mérkőzés is hozta azt, amit vártam. Reméljük, hogy a horror sérülést szenvedett Volán légiós Devon Krogh hamar elfelejti a sérülés okozta kellemetlenséget és hamar felépül. 

 

Sajnos az elmúlt időszakot látva ma sincsen könnyű meccs. De, akik szeretik a kihívásokat azoknak ma is van miből válogatni, még úgy is, hogy az általam igen tisztelt KHL-t elkerülöm messzire. Az egyik mérkőzést ma a Liigából választottam.

Lukko-Espoo Blues
Megszokhattuk már, hogy a jégkorongban nem mindig a pillanatnyi helyezés számít. Sokkal inkább az aktuális forma, a sérültek aránya, és a következő mérkőzések nehézsége. A Lukko most már jó ideje vezeti a finn bajnokságot, de ahhoz, hogy ezt meg is őrizze ma nyernie kellene a 13. helyen álló Espoo ellen. Míg a hazai csapat zsinórban 3 nyert meccsen van túl (a Turku ellen túlóráztak otthon), addig a Blues négy sima rendes játékidős zakón van túl. Utoljára szeptember 30-án tapasztalták meg a győzelem ízét, idegenben nyertek a HPK ellen 3-0-ra. Ha a hazai/vendég összehasonlítást nézzük, akkor a Lukko még ellenállhatatlannak tűnik, zsinórban 5 meccsen vannak túl, ráadásul ebben a remek sorozatban volt a München elleni BL mérkőzés is. Az vendégek ugyanennyi összecsapás alatt, mint azt fentebb írtam csak a HPK ellen tudtak nyerni, tehát vendégként nem túl acélosak. Ha a hazaiak első és második sora elkapja a ritmust már a meccs elején tud gólt lőni, akkor nem lehet kérdéses, hogy a Lukko behúzza ezt a meccset gond nélkül. Sok fog múlni a kapusteljesítményeken is. A Lukko hálóőre, Zapolski meccsenkénti 1,27-es gól átlaga egészen szenzációs. Az Espoonál elég sokat váltja egymást Cristian Engstand (tavaly Volán) és Kaapo Käkkönen. Jelenleg az utóbbi a stabilabb 1,67-es meccsenként gól átlaggal.

  • Tippem: Lukko-Espoo Blues  H  odds  1,50

Vaasan Sport-SaiPa
Ennél a meccsnél is, ha pusztán a táblázatra tekintünk - sima vendég győzelem, de mint tudjuk a hokiban ilyen ritkán van, illetve helyesebb úgy, hogy az a meccs nem lesz sima, amire éppen tippelünk... Komolyra fordítva a szót ez a meccs nekem egyáltalán nem egyértelmű vendég győzelem. A Sport a helyezésétől függetlenül (14.) otthon nagyon meg tudja nehezíteni az ellenfelek dolgát. Egyébként is a 14. hely és a rájátszás selejtezőt érő 10. hely között csak 3 pont a különbség. Ha csak a hazai mérkőzéseket vesszük figyelembe, akkor a Sport már a 7. helyen áll. A begyűjtött 11 pontját otthon szerezte, így már tényleg nem lesz könnyű győzni a SaiPa-nak. Ha a mérkőzés kimenetelére kéne tippelnem, akkor én a hazai vagy döntetlen opciót választanám, és ebben még érték is van.

  • Tippem: Vassan Sport-SaiPa  hazai vagy döntetlen  odds  1,65



Senki ne felejtse el, hogy a jégkorongot csúszós pályán játszák!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Reniro 2015-10-14 14:55:31
Általában a kisebb csapatokat hajlamosabbak vagyunk sötét lónak nevezni. A mai döntésem azon alapul, hogy a pillanatnyi forma a Lukko győzelmét vetíti előre. Persze lehet, hogy éppen ma betliznek és kikaphatnak. De azt azért elég lenne leírni és vállalni, hogy nyerhet a Lukko, de ki is kaphat. Amúgy a másik mérkőzést pont nem a helyezések alapján ítéltem meg, hanem... de ezt leírtam az ajánlatban.
Brahis szelvényt, ha nem haragszol meg, de a mai napon én nem tudok adni, mert felelőtlenség volna egyszerűen ide biggyeszteni, hogy nyer ez meg ez csak azért mert 3,5 az odds rá. Sajnos mostanában én sem futok valami jó kört, de próbálok visszatalálni a kezdeti jó szériámhoz, annál is inkább, mert én is szeretem beváltani a nyerőt.
Furamuci 2015-10-14 13:48:17
Szép novella. Véleményem szerint az Espoo egy sötét ló, főleg idegenben. Bár az egész finn hoki teljesen kiszámíthatatlan. Esetleg egy 'brahisabb' szelvényt dobsz?

további tippjeink a Hoki világából