2013.12. 21.

Championship: Bolton Wanderers – Charlton Athletic, 2013-12-21

Championship: Bolton Wanderers – Charlton Athletic, 2013-12-21

Két korábban Premier ligás, ám mostanában a másodosztály alsóbb régióiban vitézkedő csapat néz farkasszemet egymással a Reebok Stadionban, ahol a hazaiak valamivel esélyesebbnek tűnnek.

Vs.
Bolton League Chamionhip Charlton

November 30-án egy nyolcmeccses veretlenségi sorozatot fejezett be a Bolton azzal, hogy kikapott 1-0-ra a Middlesbrough otthonában. A megpróbáltatások utána sem értek véget, a csapat számára, hiszen a rákövetkező mérkőzésen hazai pályán kaptak ki, szintén 1-0-ra a Huddersfield csapatától. December hetedikén fantasztikus játékkal 3-0-ra verték meg a Doncaster Roverst. Dougie Freedman menedzser ekkor azt nyilatkozta, hogy ez volt a legfontosabb meccs a csapat életében, ha levonják a megfelelő következtetéseket és ez után is ezt a szenzációs játékot képesek produkálni, gyorsan elindulnak fölfelé a tabellán. December 15-én, az eddig utolsó fordulóban a tavaly még első osztályú Wigan otthonába látogattak. A mérkőzés nagy részén a Bolton játszott jól végül vereség lett az edzőváltáson átesett Wigan ellen, de Uwe Rösler edző örülhetett új csapata győzelmének, mert a pályán mutatott játékban a Bolton volt a jobb. A Wanderers ezzel az eredménysorozattal jelen pillanatban a 16. helyen áll 22 ponttal és -4-es gólaránnyal. Azt gondolom, ennél a helyezésnél mindenképp többet érdemelnek. Dougie Freedman sérülés miatt nem számolhat Bogdán Ádám, Stuart Holden, Marc Tierney és Joe Riley játékával, viszont visszatérhet a csapatba Josh Vela. Marvin Sordell a két csapat megállapodásának értelmében nem szerepel ma.

A Charlton a 21. pozícióban található 18 pontot gyűjtött és -9-es gólaránnyal rendelkezik. Az Athletic nyeretlenül tudta le az utolsó négy mérkőzését, két vereség és egy döntetlen után legutóbb hazai pályán fogadták a Derby Countyt és hiába játszottak jól, a bombaerős Kosok teljesítményére akkor nem volt ellenszer. Chris Powell edző bízik csapata egységességében, azt vallja, hogy nem a mutatott játéknak megfelelően jöttek eddig az eredmények. A csapatban mindeni játékra kész.

Fontos kihangsúlyozni a két alakulat közti minőségi különbséget! Amíg a hazaiak kerete 37 millió fontot ér, addig a Charltoné mindössze 10.500.000 és csupán egyetlen csapat van a ligában, amelyik még ennél is kevesebbet (Yeovil Town). Igaz a Wanderersnél vannak hiányzók, de még így is komplettebb, erősebb csapatot tudnak felsorakoztatni, ráadásul hazai publikum előtt mentálisan jó állapotban fogadják a Athleticet. Ha a Doncaster elleni játékot meg tudják ismételni, akkor nem lehet baj. Ennek ellenére a döntetlent is figyelembe veszem,  hogy tényleg a lehető legtöbb esélyt adjam meg a nyerésre. A szorzó így nem olyan csinos, mint a sima HAZAI sikerre kiajánlott 1,85, de a kockázat jelentősen csökkent.

Tippek:

  • Bolton győzelem vagy döntetlen - 1,20
  • A vendégcsapat legalább egy gólt kap a mérkőzésen – 1,20

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Belga Kupa keretein belül az Anderlecht fogadja a Westerlo csapatát. Bár a két csapatot mindössze négy pont választja el a belga bajnokságban, az Anderlecht jelenlegi formája és hazai pályán mutatott teljesítménye miatt favoritként lép pályára.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A szerdai mérkőzésen a Moreirense fogadja a címvédő Sporting csapatát. A hazaiak otthoni veretlenségük megőrzésére törekednek, míg a vendégek új edzőjükkel próbálják visszaszerezni korábbi dominanciájukat.

A tabellát vezető Napoli Rómába utazik, hogy az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében megmérkőzzön a bajnoki tabellán 5. helyen álló Lazióval. Az a kérdés ezen a meccsen, hogy melyik csapatnak fontosabb a kupaszereplés-, és egyben továbbjutás, mint az egyéb sorozatok, kiírások.