2015.05. 12.

BL: Bayern München - Barcelona

Tipplap
BL: Bayern München - Barcelona

Ezen a héten eldől, hogy melyik csapatok játsszák a Bajnokok Ligája döntőjét. Ma a Bayern Münchent taszítják le a szakadék széléről, ahol már csak éppen megkapaszkodott! A barcelona sérült nélkül, a legerősebb csapatával érkezik Münchenbe. Lássuk mit várhatunk.
 
 -
Bayern München    Barcelona

Liguriano
Furcsa volt nézni az oda-vágó hajráját, mert előtte agyon dicsértem Guardiolat a választott taktikája miatt a sok hiányzója ellenére. Aztán persze az az elképzelése, hogy mindenképpen idegenbeli gólt akart elérni a vesztét is okozta, bár ennek ellenére a meccs nagy részében ahogyan megfogta  a katalánok lendületét példaértékű. Na erre a spanyol szurkolók biztosan élből rávágják, hogy az első félidőben is kialakulhatott volna ez az eredmény. Tippem azért esett a "sok" gólra, mert ha jól belegondolunk a német bajnoknak csak egy esélye maradt: a támadás. Na most ha hátul helyet hagynak Messiéknek, akkor az már magában hordozza a gólszerzés esélyét, persze itt az is fontos kérdés lesz, hogy Luis Enrique mennyire rendeli vissza a csapatát, véleményem szerint ez hiba lenne most tőle. Azt gondolom  a Portonak is az volt a veszte, hogy az előny tudatában nem a saját játékát játszotta a kezdősípszótól Münchenben.
Tipp: 2,5 gól fölött

Barnamedve
Nehéz lehet 3-0 után pályára lépni, főleg egy Barcelona ellen. Hiába is nyilatkozza, kötelező módon, Guardiola azt, hogy a Bayern München képes megverni a Barcelonát, szerintem minden egyes bajor-kötődésű futballkedvelő polgár egyet ért abban, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az rendben van, hogy a győzelem elérhető, de szerintem ez a legtöbb, amit ki lehet hozni a meccsből. A Barca megrúgja a maga kis gólját, aztán már ötöt kellene lőni a németeknek, ráadásul Ribéry és Robben nélkül! Ez pedig nem fog menni. A kezdőcsapatok:

Bayern: Neuer; Rafinha, Benatia, Boateng, Bernat; Xabi Alonso; Müller, Lahm, Thiago Alcántara, Götze; Lewandowski.
Hiányzik: Badstuber, Alaba, Robben, Ribéry
Kétséges: Rode

Barcelona: Ter Stegen; Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba; Rakitić, Busquets, Iniesta; Messi, Suárez, Neymar.
Nincs sérült vagy eltiltott játékos!
Tipp: Nyer a Barcelona

Baggio
A BL müncheni visszavágóján a Bayern számára egy tét van, visszanyerik-e valamelyest büszkeségüket, vagy teljesen megalázva kell levonulniuk a pályáról? Mert az nem lehet kérdéses, hogy az első meccsen 3-0-ra nyerő Barcelona mindenképpen továbbjut majd. Azt várom, hogy a németek összeszorított foggal nekimennek a Barcának és felszántják a pályát 90percen keresztül. Ez mindenképpen gólt eredményez majd nekik, talán kettőt is. A katalánok pedig nem tehetnek mást, felveszik a kesztyűt és játsszák a szokásos remek támadójátékukat. Nincs kétségem afelől, hogy ők is betalálnak majd, legalább egyszer. Jó lehet az OVER 2,5, de a mindkét csapat szerez gól opció is remek választás. Emellett döntöttem!
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gero45 2015-05-12 16:11:01
A Bayern Barca: over 3,5 felett!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Leganes hazai pályán fogadja a Villarreal csapatát a spanyol bajnokságban. A frissen feljutott Leganes meglepetésgyőzelmet aratott a Barcelona ellen, míg a Villarreal egy gyengébb időszak után igyekszik visszatalálni a győztes útra, hogy megerősítse helyét az élmezőnyben.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Las Palmas és az Espanyol csap össze a spanyol élvonalban egy fontos mérkőzésen, ahol mindkét csapatnak kulcsfontosságú a győzelem. A hazaiak az edzőváltás óta kiváló formában szerepelnek, míg a vendégek kiesési gondokkal küzdenek, és gyenge idegenbeli teljesítményük miatt komoly nyomás nehezedik rájuk.

A Manchester United hazai pályán fogadja a Bournemouth csapatát a Premier League-ben, ahol mindkét fél számára kulcsfontosságú pontok forognak kockán. A hazaiak szeretnék elkerülni, hogy a Premier League-korszakban először a karácsonyi ünnepeket a tabella alsó felében töltsék, míg a vendégek célja, hogy folytassák jó formájukat, és tovább közelítsenek az élmezőnyhöz.