2013.08. 30.

Az NB I. 6. fordulójának beharangozója (Szombat) - 2013-08-31

Az NB I. 6. fordulójának beharangozója (Szombat) - 2013-08-31

Négy mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 6. fordulója, elsőként a Győri ETO a paksiakat fogadja, ezt követi a Ferencváros - Kecskemét, a Mezőkövesd - Puskás Akadémia mérkőzés, végül a napot a Diósgyőr - Újpest összecsapás zárja.

 

16 óra 30 perces kezdéssel rendezik a Győri ETO Paks elleni mérkőzését, a bajnoki címvédő egyelőre elég rapszodikusan szerepel, míg a paksiakat az élmezőnyben találjuk öt forduló után.

 

GYŐRI ETO

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

 

ETO Park, Győr

 

2013. augusztus 31, 16:30

 

Játékvezető: Fábián Mihály

 

MVM PAKS

 

GYŐR

A bajnok ETO-nál aligha olyan bajnoki rajtról álmodtak, mint ahogy a csapat elrajtolt, hiszen a zöld-fehérek öt forduló után nyeretlenek, egy vereség mellett, négy döntetlen a mérlegük. Ezek alapján ha nagyon hamar nem áll be gyökeres változás a csapat teljesítményében aligha várható, hogy a csapat megvédheti címét, sőt jó magyar szokás szerint valószínűleg Pintér Attila is új állás után nézhet majd. A formajavulás ráadásul már csak azért is szükséges lenne, mert a győriekre a VB selejtező miatti szünet után nehéz mérkőzések sora vár. És bizony azt is fontos megemlíteni, hogy várhatóan a mostani Paks elleni mérkőzés sem lesz sétagalopp. Legutóbb a Videoton ellen mérkőzött a csapat, és habár a 18. percben Pátkai révén megszerezték a vezetést, a 36. percben egyenlített a Vidi, ez egyben a mérkőzés végeredményét is jelentette.

 

PAKS

Az ETO-val ellentétben a paksiak mérlege öt forduló után nagyon jónak mondható, hiszen a Videoton ellen elszenvedett három gólos vereségen kívül, három győzelmet és egy döntetlent tudnak felmutatni. Úgy tűnik tehát, hogy a nyáron kinevezett Horváth Ferenc ahogy korábban Kecskeméten, úgy most Pakson is jó munkát végez. Legutóbb a Budapest Honvéd volt a paksiak ellenfele, a mérkőzésen a 28. percben esett az első találat, a paksiaknak Simon Attila szerezte meg a vezetést. A második játékrész 6. percében aztán egyenlített a Honvéd, a találat egyben kialakította a mérkőzés 1-1-es végeredményét is.

 

Egymás elleni mérleg:

A két csapat előző öt bajnoki találkozását nézve a Győriek két győzelmet arattak, két alkalommal döntetlen eredménnyel zárult a mérkőzés, egy alkalommal pedig - épp a legutóbbi találkozó alkalmával- a paksiak szerezték meg a három pontot. A mérkőzést hasonlóan a mostanihoz az ETO Parkban rendezték, és a paksiak 4 góljára a győriek csak 3 találattal tudtak felelni.

 

Tippek:

Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.75

2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00

Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.72

 

19 órai kezdéssel rendezik a Ferencváros - Kecskemét találkozót, a Ferencváros 9, a Kecskemét 8 pontos a bajnokságban, ez alapján tehát izgalmas mérkőzésre van kilátás.

 

FERENCVÁROSI TORNA CLUB

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

 

Puskás Ferenc Stadion, Budapest

 

2013. augusztus 31, 19:00

 

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor

 

KTE-PHOENIX MECANO

 

FERENCVÁROS

A zöld-fehérek nem túl könnyű sorsolással vágtak neki a bajnokságnak, hiszen az eltelt öt forduló alatt több olyan csapattal is megmérkőztek, akikről előzetesen azt lehetett gondolni, hogy harcban lesznek a bajnoki címért. Mérlegük öt forduló után három győzelem, két vereség, a bajnokesélyesek közül megverték a címvédő ETO-t, viszont vereséget szenvedtek a Videotontól, és a Debrecentől. A hajdúságiakkal épp a legutóbbi fordulóban találkoztak Debrecenben, a Loki a 9. percben szerezte meg a vezetést. Böde Dániel révén a 36. percben egyenlítettek a zöld-fehérek, a második félidőben aztán a hajdúságiak állvahagyták ellenfelüket, és három gólt szerezve 4-1-es győzelmet arattak.

 

KECSKEMÉT

A kecskemétiek két győzelemmel kezdték a bajnokságot, majd a Mezőkövesd ellen hazai pályán elszenvedett zakó után két döntetlen következett. A csapat bajnoki rajtja tehát nem mondható rossznak, de a mezőkövesdiek elleni vereség megtörte a csapat lendületét. Legutóbb a Haladás ellen léptek pályára a lila-fehérek, és Forró révén a 26. percben megszerezték a vezetést. A második játékrész elején egyenlített a Haladás, kialakítva az 1-1-es végeredményt.

 

Egymás elleni mérleg:

A két csapat utolsó öt egymás elleni bajnokijából két mérkőzés döntetlen eredménnyel ért véget,két alkalommal a Fradi, egy alkalommal pedig a Kecskemét győzött. Legutóbbi találkozásukra Kecskeméten került sor, a meccs 2-2-es döntetlennel zárult.

 

Tippek:

A Ferencváros nyeri a mérkőzést: 1.40

Mindkét csapat szerez gólt - nem: 1.72

2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00

 

Szintén 19 órától rendezik a két újonc a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia mérkőzését, a mezőkövesdiek eddig három, míg a felcsútiak négy pontot gyűjtöttek.

 

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

 

Városi Stadion, Mezőkövesd

 

2013. augusztus 31, 19:00

 

Játékvezető: Szabó Zsolt

 

PUSKÁS AKADÉMIA FC

 

MEZŐKÖVESD

Véber György tanítványai az eddig megrendezett öt fordulóból négy alkalommal vesztesen hagyták el a pályát, egy alkalommap pedig begyűjtötték a három bajnoki pontot, így mondhatni, az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesít első élvonalbeli idényét töltő csapat. A kecskemétiek elleni magabiztos siker után azonban nem sikerült lendületbe kerülnie a csapatnak, és két vereség következett, legutóbb ráadásul az Újpest ellen méretes zakót kapott a csapat. Pedig a 15. percben Menougong révén vezettek Véber Györgyék, az első játékrészben fordított az Újpest, a második félidőben pedig még négyszer bevéve ellenfelük kapuját, 6-1-es győzelmet arattak.

 

PUSKÁS FC

A felcsútiak az eddig eltelt öt forduló alatt egy alkalommal tudtak győzni, egy alkalommal döntetlen eredménnyel ért véget mérkőzésük, háromszor pedig vereséget szenvedtek, így az ő esetükben is az előzetes várakozásoknak megfelelő mérleggel teljesítménnyel rendelkeznek. Legutóbbi bajnokijukat a Kaposvár ellen vívták, és habár úgy tűnt nem születik gól a kiesési rangadónak is beillő mérkőzésen, a 90. percben Tischler Patrik révén megszerezte első bajnoki győzelmét a felcsúti csapat.

 

Egymás elleni mérleg:

A két csapat első egymás elleni mérkőzésére készül.

 

Tippek:

A Mezőkövesd nyeri a meccset: 2.30

Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.66

Több mint 3 gól lesz a mérkőzésen: 3.00

 

A napot 21 órai kezdettel a Diósgyőr - Újpest találkozó zárja, a Diósgyőr hat, az Újpest nyolc pontos öt fordulót követően.

 

DIÓSGYŐRI VTK

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

 

DVTK Borsodi Stadion, Miskolc

 

2013. augusztus 31, 21:00

 

Játékvezető: Németh Ádám

 

ÚJPEST FC

 

DIÓSGYŐR

Tomiszlav Szivics együttese öt fordulót követően egy győzelem mellett három döntetlennel és egy vereséggel rendelkezik, a bajnoki címről álmodó diósgyőri szurkolók nem is elégedettek a csapat eddigi teljesítményével, és változásokat várnak. Legutóbb a Lombard otthonában léptek pályára a borsodiak, és sokáig úgy tűnt gólnélküli döntetlennel ér véget a mérkőzés, a 88. percben azonban egy szerencsétlen pápai megmozdulást követően a vezetést ünnepelhette a diósgyőri csapat, mely egyben a piros-fehérek első idei bajnoki győzelmét is jelentette.

 

ÚJPEST

A lila-fehérek a nyitófordulóban elszenvedett vereség mellett két döntetlennel és két győzelemmel rendelkeznek. Legutóbb a Mezőkövesd ellen léptek pályára a fővárosiak, akiknek edzője Véber György a Lombard mestereként számtalanszor tört borsot az újpestiek orra alá. A 15. percben a mezőkövesdiek szerezték meg a vezetést, a 31. percben azonban Simon Krisztián révén egyenlített az Újpest, sőt az első félidő végén már vezettek is, Ahjupera találatának köszönhetően. A második félidőben is Simon nyitotta meg az újpesti gólok sorát az 50. percben, majd a 64. percben Ahjupera is újra betalált. A 80. percben Tshibuabua, végül a 90. percben a sérüléséből visszatérő és csereként beálló Kabát volt eredményes, kialakítva a 6-1-es végeredményt.

 

Egymás elleni mérleg:

Elmúlt öt egymás elleni bajnokiját tekintve a két csapatnak a diósgyőriek mérlege mondható jobbnak, hiszen két győzelmet zsebeltek be, emellett két döntetlen eredmény és egy újpesti siker született. Legutóbbi mérkőzésüket a Megyeri úton vívták és 1-1-es döntetlen eredmény született.

 

Tippek:

Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.30

Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.66

2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Premier League hétközi fordulójában a címvédő Manchester City a Nottingham Forest csapatát fogadja az Etihad Stadionban. Bár Guardiola együttese komoly hullámvölgyben van, az esélyek még mindig az ő oldalukon állnak. A vendégek azonban remek idegenbeli formával érkeznek, és nem hajlandóak előre lemondani a pontszerzésről.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Premier League hétközi fordulójában a címvédő Manchester City a Nottingham Forest csapatát fogadja az Etihad Stadionban. Bár Guardiola együttese komoly hullámvölgyben van, az esélyek még mindig az ő oldalukon állnak. A vendégek azonban remek idegenbeli formával érkeznek, és nem hajlandóak előre lemondani a pontszerzésről.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Coppa Italia nyolcaddöntőjében a Fiorentina és az Empoli találkozik a toszkán Derby dell'Arno keretében. A hazaiak remek formában érkeznek a találkozóra, de az Empoli stabil védelme és jó közelmúltbeli eredményei a regionális rivális ellen szoros mérkőzést ígérnek. Vajon folytatódik a Fiorentina kupamenetelése, vagy az Empoli okoz meglepetést?
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Coppa Italia nyolcaddöntőjében a Fiorentina és az Empoli találkozik a toszkán Derby dell'Arno keretében. A hazaiak remek formában érkeznek a találkozóra, de az Empoli stabil védelme és jó közelmúltbeli eredményei a regionális rivális ellen szoros mérkőzést ígérnek. Vajon folytatódik a Fiorentina kupamenetelése, vagy az Empoli okoz meglepetést?
Mai s lesz egy pótlás-meccs az NB1-ben, ahol a bent maradásért küzdő Győri ETO hazai környezetben fogadja a bajnoki címért harcoló Puskás Akadémiát. Mindkét gárdának szükséges lenne a győzelem, ám minden bizonnyal itt ma a vendégalakulat örülhet. De lássuk részletesen!
Mai s lesz egy pótlás-meccs az NB1-ben, ahol a bent maradásért küzdő Győri ETO hazai környezetben fogadja a bajnoki címért harcoló Puskás Akadémiát. Mindkét gárdának szükséges lenne a győzelem, ám minden bizonnyal itt ma a vendégalakulat örülhet. De lássuk részletesen!