Az NB I. 5. fordulójának szombati játéknapján négy mérkőzést rendeznek, elsőként a Diósgyőr pápai vendégjátékát követhetjük nyomon, majd az MTK - Pécs a Puskás Akadémia - Kaposvár, végül pedig az Újpest - Mezőkövesd mérkőzések kerülnek megrendezésre.
16 óra 30 perces kezdéssel rendezik a nap első mérkőzését, melyen a szezon eddigi egyik meglepetés csapata a Pápa, a négy mérkőzésen mindössze három pontot összegyűjtő Diósgyőrt fogadja.
LOMBARD FC |
OTP Bank Liga NB I. 5. forduló
Perutz-stadion, Pápa
2013. augusztus 24, 16:30
Játékvezető: Erdős József |
DIÓSGYŐRI VTK |
PÁPA
A Lombard a negyedik fordulóban a Kecskemétet kiütő Mezőkövesdhez látogatott, és a negyedik percben Griffiths révén meg is szerezte a vezetést. Az első negyedóra végén egyenlíthetett volna a Mezőkövesd, de a pápaiak veterán hálóőre Szűcs Lajos kétszer is hárítani tudott, újabb negyedóra elteltével pedig a vezetést megszerző Griffiths belőtte saját maga és csapata második gólját is. A második játékrészre gól nem csak helyzetek jutottak, így a Pápa négy forduló után veretlenül tartja a lépést az élmezőnnyel.
DIÓSGYŐR
Tomiszlav Szivics együttese a negyedik fordulóban a Kecskemétet fogadta a Borsodi Stadionban, és a 15. percben Barczi Dávid révén megszerezte a vezetést. Hajtott az egyenlítésért a Kecskemét de a remek formában védő diósgyőri kapus eszén az első játékrészben nem sikerült túljárni. A 74. percben aztán a kecskeméti erőfeszítések meghozták eredményüket, és összejött az egyenlítő találat, a 79. percben pedig a diósgyőriek védője William Alves kapta meg második sárgáját és jutott a kiállítás sorsára, az emberelőnyt viszont már nem tudták gólra váltani a lila-fehérek, így 1-1-es eredménnyel ért véget a találkozó. Érdemes még megemlíteni, hogy a borsodiak gyenge teljesítménye ahogyan az várható volt kiváltotta a szurkolók nemtetszését, így Tomiszlav Szivics alatt kezd meleg lenni a kispad.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat előző bajnoki találkozásainak mérlegét figyelembe véve a diósgyőriek várhatják kedvezőbb előjelekkel a mostani találkozást, hiszen legutóbb 2009-ben szenvedtek vereséget a Lombard ellen. Legutolsó találkozásuk 1-1-es eredménnyel ért véget.
Tippek:
A Lombard nyeri a mérkőzést: 2.10
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.66
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00
19 órától rendezik az MTK - Pécs mérkőzést, az MTK tavalyi jó szereplése után idén gyengébben kezdték a bajnokságot, ugyanez igaz a pécsiekre is, hiszen négy forduló után mindössze egy ponttal szerénykednek.
MTK BUDAPEST |
OTP Bank Liga NB I. 5. forduló
Hidegkuti Stadion, Budapest
2013. augusztus 24, 19:00
Játékvezető: Németh Ádám |
PÉCSI MFC |
MTK
A 103. Örökrangadót vagyis a Ferencváros - MTK mérkőzést rendezték az NB I. 4. fordulójában a Puskás Stadionban. A Ricardo Moniz kezei alatt egyre jobban játszó zöld-fehérek a 24. percben szerezték meg a vezetést, mégpedig büntetőből, az MTK mindössze helyzetekig jutott, a legnagyobb egyenlítési lehetőséget a 43. percben hagyták ki a kék-fehérek. Az 55. percben jött az újabb ferencvárosi találat, mely egyben a mérkőzés végeredményét is beállította, Garami Józseféknek tehát most a pécsiek ellen kellene megszakítani idei gyenge sorozatukat.
PÉCS
A pécsiek a bajnoki címvédő ETO-t fogadta a PMFC Stadionban, és a 11. percben Koller büntetőjének révén megszerezte a vezetést. Az előnynek azonban nem örülhettek túl sokáig, öt perccel később ugyanis egyenlített az ETO, akik ezután helyzetek sokaságát dolgozták ki, de a vezető találatot nem sikerült begyötörni. A második játékrészben is hajtott a vezetésért az ETO, gólelőny helyett azonban csak emberelőnyig jutottak, mivel a 77. percben piros lapot begyűjtő pécsi hálóőr Dibusz valószínűleg épp a zöld-fehérek vezetését hiúsította meg szabálytalanságával. A kevéske emberelőnyt sem tudta gólra váltani az ETO, így a pécsiek megszerezték első pontjukat az NB I-ben.
Egymás elleni mérleg:
Az MTK utoljára 2006-ban tudta legyőzni a pécsieket bajnokin, ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy az azóta eltelt időszakban mindkét csapat szerepelt a másodosztályban Elző találkozásuk alkalmával pécsi pályaválaszás mellett 2-1-es hazai sikerrel zárult.
Tippek:
Az MTK nyeri a meccset: 1.75
Mindkét félidőt a fővárosiak zárják előnyben: 2.87
Mindkét csapat szerez gólt - nem: 2.10
Szintén 19 órai kezdéssel rendezik a Puskás Akadémia - Kaposvár mérkőzést, mindkét csapat mindössze egy pontot tudott begyűjteni az eltelt négy forduló alatt, így a 15-16. helyet foglalják el a tabellán.
PUSKÁS AKADÉMIA FC |
OTP Bank Liga NB I. 5. forduló
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
2013. augusztus 24, 19:00
Játékvezető: Bognár Tamás |
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI |
PUSKÁS FC,
A Puskás Akadémia a gyengélkedő Honvéd otthonában lépett pályára a negyedik fordulóban, és a 31. percig tartották magukata piros-feketék ellen, ekkor született meg a Honvéd vezető találata, melyet a 44. percben újabb hazai gól követett. A második játékrész elején jött a harmadik fővárosi találat, mely egyben a mérkőzés végeredményét is beállította.
KAPOSVÁR
Prukner László együttese hazai pályán fogadta az Újpestet, és az első játékrész hajrájában hátrányba került. A második félidőben nagyobb tempóra kapcsoltak a kaposváriak, a lila-fehérek pedig kellő teret hagytak nekik, a 68. percben ennek eredményeképp Petrache egyenlített, majd a 81. percben Thian Khaly révén a vezetést is megszerezték a zöld-fehérek. Győzni azonban továbbra sem sikerült, ugyanis hat perccel később egyenlítettek a fővárosiak kialakítva a 2-2-es végeredményt.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat első egymás elleni élvonalbeli mérkőzésére készül.
Tippek:
Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.30
Végeredmény 1-1: 6.50
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00
A napot 21 órától az Újpest - Mezőkövesd mérkőzés zárja, a fővárosiak öt pontot gyűjtöttek négy forduló alatt, míg a mezőkövesdieknek három pontjuk van.
ÚJPEST FC |
OTP Bank Liga NB I. 5. forduló
Szusza Ferenc Stadion, Budapest
2013. augusztus 24, 21:00
Játékvezető: Solymosi Péter |
MEZŐKÖVESD- ZSÓRY SE |
ÚJPEST
Ahogy fentebb is olvasható az Újpest a negyedik fordulóban a Kaposvár vendégeként lépett pályára, és az első játékrész hajrájában Vasziljevics értékesített büntetőjének révén meg is szerezte a vezetést. A második játékrészben nagyobb tempóra kapcsoltak a kaposváriak, melynek a 68. percben lett meg az eredménye, érthetetlen módon az újpestiek ahogy az egyenlítés előtt, úgy azután is átengedték a teret a kaposváriaknak, ennek eredményeképp a 81. percben már a vendéglátóknál volt az előny. Nagyobb tempóra kapcsoltak a vendégek, és a csereként beálltt Lázár Bence találatának köszönhetően a 87. percben egyenlítettek egy pontot megmentve ezzel maguknak.
MEZŐKÖVESD
Véber György tanítványai a Pápát látták vendégül a negyedik fordulóban, és nagyon hamar a 4. percben hátrányba kerültek, ezt követően a 30. percben jött az újabb találat, ismét pápai részről, ezzel ki is alakult a 2-0-s végeredmény, így a Mezőkövesdnek nem sikerült megismételni a Kecskemét elleni bravúrt.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat első egymás elleni élvonalbeli mérkőzésére kerül sor.
Tippek:
Az Újpest nyeri a meccset: 1.57
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.66
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.05
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!