Az OTP Bank Liga utolsó fordulójának mai játéknapján négy mérkőzést rendeznek, elsőként az Eger a bajnok ellen búcsúzik az élvonaltól, ezt követően az MTK a Debrecent fogadja, ezzel egyidőben rendezik a Haladás - Honvéd mérkőzést, végül a napot a Videoton - Pécs mérkőzés zárja.
14 órától az élvonaltól búcsúzó Eger a bajnokot fogadja, és mivel igazi tétje már nincs a mérkőzésnek bizony akármi megtörténhet.
EGRI FUTBALL KLUB |
OTP Bank Liga NB I. 30. forduló
Ligeti stadion, Vác
2013. június 01, 14:00
Játékvezető: Szőts Gergely |
GYŐRI ETO |
EGER
Az egriek azzal a nyugodt hírrel készülhetnek utolsó bajnokijukra, hogy a bizonytalanság a csapat körül véget érhet, hiszen megvan a gárda új tulajdonosa. Nyugodtságukhoz hozzájárulhat az is, hogy semmi tétje nincs már a mérkőzésnek, az ETO is nagy valószinűséggel már csak fél gőzzel fog játszani, és így akár szép eredménnyel is búcsúzhatnak a hevesiek az élvonaltól. Legutóbb a Honvéd otthonában léptek pályára az egriek, és 3-0-s vereséget szenvedtek.
GYŐR
Az ETO számára sincs tehát már tétje az Eger elleni mérkőzésnek, persze várhatóan így is a zöld-fehérek gyűjtik be majd a három pontot. Győrben már a következő idényre készül a csapat, legalábbis a Bajnokok Ligájának tekintetében, ahol nem kis cél fogalmazódott meg, nem csak a csoportkörbe szeretnének bejutni, hanem meglepetést okozva a csoportkör után is versenyben szeretnének maradni. Az előző fordulóban a második helyére harcoló MTK ellen mérkőzött a Győr, a mérkőzés 1-0-s zöld-fehér győzelemmel ért véget.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat eddig mindössze egy alkalommal találkozott a bajnokságban, az ETO Parkban megrendezett mérkőzést 2-1-re a győriek nyerték meg.
Tippek:
Az ETO nyeri a meccset: 1.36
Mindkét félidőt az ETO zárja előnyben: 1.90
Több mint három találat lesz a mérkőzésen: 1.83
16 órai kezdettel rendezik az MTK - DVSC összecsapást, a két csapatot két pont választja el egymástól, ha a debreceniek győznek megelőzik a kék-fehéreket.
MTK BUDAPEST |
OTP Bank Liga NB I. 30. forduló
Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest
2013. június 01, 16:00
Játékvezető: Szilasi Szabolcs |
DEBRECENI VSC-TEVA |
MTK
Garami József tanítványai az elmúlt fordulóban az ETO elleni vereségnek köszönhetően elveszítették annak lehetőségét, hogy az ezüstérmet begyűjtsék a bajnokságban, arra azonban még megvan az esély, hogy a bronz érmet megcsípjék. Ehhez persze le kell győzni a debrecenieket, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen habár a Loki időnként tudása alatt teljesített, utolsó mérkőzésére fel is szívhatja magát.
DEBRECEN
A szép búcsú lehet Coulibaly célja is, aki gólkirályként búcsúzik Debrecenből. És bizony a csapatnak szurkolóik szemében is széppé kell tennie az idény végén, mivel az előző fordulóban a hazai búcsú nem sikerült. Az pedig, hogy a Ferencváros ellen elszenvedett vereség után az MTK ellen is kikapjanak nem lenne túl jó pont a szurkolók szemében.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat utolsó öt bajnoki randevúján mindössze egy MTK győzelem született, emelett egyszer megosztoztak a pontokon a felek, három alkalommal pedig a Loki gyűjtötte be a három pontot. A fővárosban legutóbb 3-1-es debreceni siker született, míg ősszel Debrecenben az MTK 2-0-ra győzött.
Tippek:
Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.40
Végeredmény 1-1: 7.00
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.10
Szintén 16 órától rendezik a Szombathely - Honvéd mérkőzést, melynek tétje a bronzérem, hiszen amennyiben a Honvéd nyer, születhet bármilyen eredmény az MTK mérkőzésen, biztosan a kispestieké lesz a bronz.
SZOMBATHELYI HALADÁS |
OTP Bank Liga NB I. 30. forduló
Rohonci úti stadion, Szombathely
2013. június 01, 16:00
Játékvezető: Fábián Mihály |
BUDAPEST HONVÉD |
HALADÁS
A szombathelyiek a bajnokság befejeztével jó szériát zárhatnak amennyiben legyőzik a piros-feketéket, hiszen immáron négy mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Legutóbb az Újpest otthonában léptek pályára, és habár sokáig úgy tűnt döntetlen eredmény születik, végül Artner Tamás tanítványai vitték haza a három pontot, ami Újpesten kiverte biztosítékot. A Honvéd ellen várhatóan nem lesz ilyen egyszerű dolga a zöld-fehéreknek, de hazai pályán kár lenne leírni őket.
HONVÉD
Kispesten most mindenki a bronzéremről álmodik, ami rég látott jó teljesítmény lenne a piros-feketék részéről. Erre pedig minden esély megvan, főleg ha a csapat utolsó kilenc meccsét nézzük, ennyi mérkőzés óta nem szenvedett ugyanis vereséget a kispesti alakulat. A Honvéd legutóbb az egrieket fogadta, és 3-0-s győzelmet aratott a sereghajtó fölött.
Egymás elleni mérleg:
Utolsó öt egymás elleni bajnokijuk mérlegét tekinve is a Honvéd számít a mérkőzés favoritjának, ugyanis ezen öt találkozásból két alkalommal győztek, három alkalommal pedig döntetlen eredmény született. Szombathelyen legutóbb 4-2-es fővárosi siker született, míg ősszel 1-1-es döntetlen eredmény született.
Tippek:
A Honvéd nyeri a mérkőzést: 2.20
Mindkét félidő Honvéd előnnyel ér véget: 3.75
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00
A napot 18 óra 30 perctől a Videoton - Pécs mérkőzés zárja, a Vidi immáron ezüstérmesnek mondhatja magát, és ez akkor sem változik, ha esetleg a pécsiek nyerik a mérkőzést.
VIDEOTON FC |
OTP Bank Liga NB I. 30. forduló
Sóstói Stadion, Székesfehérvár
2013. június 01, 18:30
Játékvezető: Németh Ádám |
PÉCSI MFC |
VIDEOTON
A székesfehérváriak a 29. fordulóban a Kecskemét otthonába látogattak azzal a céllal, hogy élteben tartják reményeiket arra, hogy begyűjtsék az ezüst érmet. Ez olyan jól sikerült, hogy a Vidi 5-1-re kitömve ellenfelét gyakorlatilag biztossá tette, hogy másnak nincs esélye már arra, hogy letaszítsa a csapatot a második helyről. Tétnélküli mérkőzésen fogadja tehát a csapat a pécsieket, annak reményében, hogy hazai pályán győzelemmel búcsúznak a bajnokságtól.
PÉCS
A 13. helyen álló pécsiek legutóbb a DVTK otthonában léptek pályára, és némi meglepetésre 2-1-es győzelmet arattak. A csapat számára immáron nincs tétje a Vidi elleni mérkőzésnek, így teljesen nyugodtan játszhatnak az összecsapáson, hogy milyen eséllyel az csak a mérkőzésen derül ki.
Egymás elleni mérleg:
Utolsó öt egymás elleni bajnokiján a két csapatnak két Videoton és két döntetlen született, emellett egyszer a pécsiek győztek. Székesfehérváron legutóbb 4-1-re nyert a Vidi, míg ősszel is a Vidi győzött, akkor 2-1-re.
Tippek:
A Videoton nyeri a mérkőzést: 1.25
Mindkét félidő végén a Vidinél lesz az előny: 1.72
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.10
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!