Az NB I. 29. fordulójának harmadik de ezúttal nem utolsó játéknapján két mérkőzést rendeznek, elsőként a Debrecen fogadja a Ferencvárost, majd a Videoton kecskeméti vendégjátékát tekinthetjük meg.
16 óra 30 perces kezdéssel rendezik a Debrecen - Ferencváros mérkőzést, a Loki 46 pontos, a Fradi 45, így aki megnyeri a mérkőzést még odaérhet a dobogó harmadik fokára.
DEBRECENI VSC-TEVA |
OTP Bank Liga NB I. 29. forduló
Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen
2013. május 26, 16:30
Játékvezető: Bognár Tamás |
FERENCVÁROSI TORNA CLUB |
DEBRECEN
Utolsó öt hazai bajnokijából a debreceniek mindössze egy vereséget szenvedtek, mégpedig az Újpest ellen, többi négy meccsüket megnyerték. A 28. fordulóban kikaptak a Paks vendégeként, ez nyilván rossz előjel lehetett volna számukra, hét közben azonban a Magyar Kupa döntőjében vert helyzetből az év végén biztosan távozó Coulibaly két találatának köszönhetően mégis megnyerték a trófeát, így tehát a játékosok most feldobottan léphetnek pályára utolsó hazai bajnokijukon.
FERENCVÁROS
A tegnapi nap folyamán a ferencvárosi játékosok, illetve szurkolók majd mindegyike alighanem az ETO-nak és az Egernek szurkolt, hogy legyőzzék az MTK-t illetve a Honvédot, ez esetben ugyanis egy Fradi győzelem esetén a DVSC ellen nagyobb lehetett volna az esélyük a 3. hely elérésére. A kívánság félig sikerült, hiszen az ETO hozta a "kötelezőt", az Eger azonban nem tudott semmit tenni a Honvéd ellen, így a Fradi is győzelmi kényszerben van. Márpedig a csapat idegenbeli mérlege meglehetősen felemás, hiszen egy győzelem mellett két döntetlen eredményt értek el, kétszer pedig vesztesen hagyták el a pályát. A 28. fordulóban az MTK elleni győzelem után belelkesedhettek a játékosok, hogy ez mire lesz elég a Debrecen ellen, kiderül.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat elmúlt öt bajnoki találkozásának mérlege a Lokinak kedvez, öt meccsből ugyanis hármat megnyertek egyszer döntetlen eredmény született, egyszer pedig a fővárosiak gyűjtötték be a három pontot. Legutóbbi debreceni találkozójukon 1-0-s hajdúsági siker született, míg ősszel a Fradi az Üllői úton 2-1-re győzött.
Tippek:
Döntetlen eredménnyel zárul a mérkőzés: 3.40
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.61
2 vagy 3 gól esik a találkozón: 2.00
A nap másik mérkőzésén 18 óra 30 perctől a Kecskemét a Videotont fogadja. A Vidinek várhatóan nem lesz könnyű dolga, de a három pontra nagy szükségük van, mivel a második helyért még nagy csata zajlik.
KTE-PHOENIX MECANO |
OTP Bank Liga NB I. 29. forduló
Széktói Stadion, Kecskemét
2013. május 26, 18:30
Játékvezető: Oláh Gábor |
VIDEOTON FC |
KECSKEMÉT
A kecskemétiek elmúlt öt hazai bajnokijukból négyszer győztek, egy alkalommal pedig vereséget szenvedtek, dicsőséglistájukon szerepel a bajnok ETO legyőzése, így a Videotonnak várhatóan nem lesz könnyű dolga. Legutóbb a DVTK vendégeként lépett pályára Horváth Ferenc csapata, a mérkőzés 2-1-es diósgyőri sikerrel zárult. A lila-fehérek utolsó hazai bajnokijukon alighanem győzelemmel szeretnének búcsúzni közönségüktől, így izgalmas mérkőzésre van kilátás.
VIDEOTON
Főképp a Vidi győzelmi kényszere miatt, hiszen ilyenkor néhány láb képes jobban megremegni a szokásosnál. A Vidinek ugyanis a három pont begyűjtése kényelmessé tehetné az utolsó fordulót, mivel három pontos előnnyel már egy döntetlen is elég lenne az utolsó körben az ezüst éremhez. Vendég mérlegük alapján bármi megtörténhet, hiszen öt mérkőzésből két alkalommal győztek egy mérkőzés döntetlennel zárult, kétszer pedig vereséget szenvedtek. A 28. fordulóban a Kaposvári Rákóczi ellen arattak 2-1-es győzelmet hazai pályán.
Egymás elleni mérleg:
Elmúlt öt bajnoki találkozásuk alkalmával három Videoton siker mellett egyszer a KTE győzött, egyszer pedig megosztozott a pontokon a két fél. Utolsó kecskeméti randevújuk alkalmával, akárcsak ősszel a Videoton gyűjtötte be a három pontot 2-0-s sikereiknek köszönhetően.
Tippek:
A Videoton nyeri a meccset: 1.80
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.66
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!