A Labdarúgó NB I. 26. fordulójának második játéknapján négy mérkőzést rendeznek - legalábbis papíron - valójában azonban csak három találkozó biztos, konkrétan a Diósgyőr - DVSC, a Honvéd - Lombard, és a Siófok - Kaposvár. Az Eger - Pécs összecsapás megrendezése egyelőre kérdéses.
14 órától láthatjuk a DVTK - DVSC mérkőzést, a két csapat között habár nyolc helyezés van, a diósgyőriek hátránya mindössze hét pont a Loki mögött, így az eredmények szerencsés alakulásával a hátralévő fordulókban a borsodiak még akár meg is előzhetik a hajdúságiakat.
DIÓSGYŐRI VTK |
OTP Bank Liga NB I. 26. forduló
DVTK Borsodi Stadion, Miskolc
2013. május 04, 14:00
Játékvezető: Kassai Viktor |
DEBRECENI VSC-TEVA |
DIÓSGYŐR
A miskolciakra mostanság rájár a rúd, utóbbi öt bajnokiján csak egy alkalommal győztek, emellett egy döntetlen és három vereség született. Hazai pályán ez a mérleg kicsit szebben fest, a félelmetes légkörű Borsodi Stadionban ugyanis ugyancsak öt bajnokijukat tekintve veretlen a gárda, két győzelem mellett három alkalommal döntetlen eredmény született. Legutóbb a Hungária körúton vendégszerepeltek Kovac Zoltán tanítványai. A mérkőzésen mindkét félidő hajrájában született egy-egy gól, mindkettőt a kék-fehérek lőtték, így 2-0-s vereséggel térhettek haza a borsodi legények.
DEBRECEN
A Loki utolsó öt bajnokijának mérlege két győzelem, egy döntetlen, két vereség, idegenben azonban mondhatni katasztrofálisan szerepelnek Kondás Elemérék, akik két döntetlen mellett három vereséget számlálnak legutolsó öt vendégszereplésük alkalmával. Legutóbb a kiesés elől menekülő és utóbbi időben jól teljesítő Siófokot fogadták, és Coulibaly remeklésének is köszönhetően magabiztosan 4-1-re győztek. Coulibalyval kapcsolatos hír egyébként, hogy az idény végén elköszön a cívisvárostól és visszatér Franciaországba, jelen állás szerint az is megtörténhet, hogy gólkirályként köszönhet majd el a debreceni szurkolóktól.
Egymás elleni mérleg:
Egymás elleni legutolsó öt bajnoki találkozásuk alkalmával mindig hazavitte valaki a három pontot, egész pontosan négy alkalommal nyert a Debrecen és egy alkalommal, meglehetősen régen 2009-ben nyert a DVTK. A borsodiak pályaválasztása mellett legutóbb 2-0-ra a Debrecen nyert bajnokin, míg ősszel Debrecenben ugyancsak a hajdúságiak győztek, szintén 2-0-ra.
Tippek:
A Loki nyeri a meccset: 2.30
2 vagy 3 gól lesz a találkozón: 1.95
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.72
16 órai kezdéssel ezúttal csak egy mérkőzést rendeznek, méghozzá a Honvéd - Lombard összecsapást, melyen a Lombardra nagyon ráférne a pontszerzés, mivel a mögöttük tartózkodó Siófok már csak nyolc pont hátrányban, és a pápaiakra nézve szerencsétlen esetben akár még a kiesőhelyre is visszacsúszhatnak, és búcsúzhatnak az élvonaltól. Na de ne fessünk előre sötét jövőt a Lombardnak, ugyanis a labdarúgásban, különösen az idei NB I-es kiírásban bármi megtörténhet.
BUDAPEST HONVÉD |
OTP Bank Liga NB I. 26. forduló
Bozsik Stadion, Budapest
2013. május 04, 16:00
Játékvezető: Erdős József |
LOMBARD FC |
HONVÉD
A piros-feketék utolsó öt bajnokijuk óta veretlenek, három győzelem mellett, két döntetlen született. Hazai pályán két győzelem mellett két döntetlen és egy vereség a Honvéd mérlege. Legutóbb a pécsieket fektették magabiztosan két vállra, igaz történtek érdekes események a mérkőzésen, konkrétan az 51. percben amikor az akkor 1-0-ra vezető kispestiek büntetőhöz jutottak, Martinez és Lanzafame összeveszett azon ki végezze el a tizenegyest, a játékvezető mindkét játékost sárga lappal jutalmazta, Lanzafaménak ez egyben idő előtti zuhanyzást is jelentett, mivel korábbról már volt egy sárga kártyája. Emellett érdekesség az is, hogy a fővárosiak ultráit sportszerűtlen szurkolásuk miatt a tulajdonos kizárta szektorukból, így egy másik szektorban lesznek kénytelenek kedvenceiket buzdítani.
LOMBARD
A pápaiak április 10-én győztek utoljára, akkor a Debrecent verték 1-0-ra, emellett egy döntetlent értek el, három alkalommal pedig kikaptak legutóbbi öt bajnokijukból. Zsivóczky Gyuláék ráadásul nagyon rossz vendégek, ugyanis szintén öt mérkőzést nézve öt vereséget számlálnak, így nem indulhatnak túl vérmes reményekkel Kispestre. Egy fordulóval ezelőtt is fővárosi csapattal mérkőztek, akkor hazai pályán fogadták az Újpestet, a mérkőzés a második félidő hajrájában dőlt el, ekkor született a vendégek és a találkozó egyetlen gólja. Lenne tehát min javítania a pápaiaknak, főleg azért mert már lassan a kiesés lehetőségének réme is kezdi fenyegetni a kék-sárgákat.
Egymás elleni mérleg:
Egymás elleni bajnokijaikat nézve azért van némi esélye a Lombardnak, ugyanis utolsó öt találkozásukon háromszor legyőzték a Honvédot, igaz kétszer kikaptak tőlük. A fővárosban legutóbbi bajnoki találkozásukon a Honvéd győzött, ősszel viszont a Perutz-stadionban a pápaiak otthon tartották a három pontot.
Tippek:
A Honvéd nyeri a meccset: 1.50
Több mint 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.75
Mindkét félidő végén a fővárosiaknál lesz az előny: 2.20
Szintén 16 órára írták ki eredetileg a Siófok - Kaposvár mérkőzést, az élet azonban kicsit átírta a forgatókönyvet, mivel az Eger helyzete és a tévés közvetítés miatt új kezdési időpontban 18 óra 30 perctől rendezik meg a találkozót.
SIÓFOK |
OTP Bank Liga NB I. 26. forduló
Révész Géza utcai stadion, Siófok
2013. május 04, 18:30
Játékvezető: Szőts Gergely |
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI |
SIÓFOK
A kiesés elől menekülő somogyiak az utóbbi időben kicsit magukra találtak, legutóbbi öt bajnokijukból kettőt megnyertek, kétvállra fektették az MTK-t is, emellett egy döntetlen eredményt értek el, kétszer pedig vereséget szenvedtek. Hazai pályán kifejezetten jó a Balaton partiak mérlege, négy győzelem mellett egy döntetlen született öt mérkőzésen, így a Kaposvárra nem vár könnyű meccs a Révész Géza utcában. Horváth Károly tanítványai legutóbb Debrecenben léptek pályára, és 4-1-es vereséget szenvedtek.
KAPOSVÁR
A Rákóczi legutóbbi öt bajnokijából három alkalommal kikapott, két mérkőzésen pedig győzött, vendégként is hasonló mérleggel rendelkeznek, ez is alátámasztja, nem lesz könnyű dolguk a Siófok ellen, erre utal, hogy a másik biztos kieső helyen álló Eger ellen is megégtek vendégként Prukner László tanítványai. Legutóbb hazai pályán fogadták a Haladást, és egy szoros mérkőzésen otthon tartották a három pontot.
Egymás elleni mérleg:
Legutóbbi öt egymás ellen vívott bajnokijukon egy döntetlen eredmény mellett kétszer a siófokiak, kétszer a kaposváriak örülhettek a győzelemnek, a Balaton partján legutóbb a hazaiak magabiztosan megnyerték a zöld-fehérek elleni bajnokijukat, míg ősszel Kaposváron a Rákóczi 3-0-ra ütötte ki a somogyiakat.
Tippek:
A siófokiak otthon tartják a három pontot: 2.87
Kevesebb mint 2 gól esik a meccsen: 3.50
Mindkét csapat szerez gólt - nem: 2.10
Hosszas huzavona után eldőlt, lesz mérkőzés, vagyis pályára lépnek az egriek a Pécs ellen. Legalábbis a hírek szerint a tulajdonosok összedobták a találkozó megrendezéséhez szükséges pént, így az egri saga egyelőre nem ért véget.
EGRI FUTBALL KLUB |
OTP Bank Liga NB I. 26. forduló
Ligeti Stadion, Vác
2013. május 04, 18:30
Játékvezető: Becséri Dániel |
PÉCSI MFC |
EGER
Szegény egriekre rájár a rúd, legalábbis nagy a bizonytalanság a hevesiek háza táján. Legutóbbi öt bajnokijuk mérlege nem túl jó, a Kaposvár felett aratott győzelem mellett egyszer döntetleneztek, háromszor pedig vereséget szenvedtek. "Hazai" pályán is hasonlóan rossz a csapat mérlege, úgyhogy legalább a zöld gyepen ráférne már egy kis siker a játékosokra. Legutóbb a Kecskemét ellen mérkőzött a gárda és 3-1-es vereséget szenvedett.
PÉCS
A pécsiek legutolsó öt bajnokijának mérlege egy győzelem mellett négy vereség, vendégként egy győzelmet arattak egyszer döntetlen eredmény született, három alkalommal pedig vesztesen hagyták el a pályát. A 25. fordulóban a Honvéd látogatott a PMFC stadionba, és rossz vendégnek bizonyultak, mivel 3-0-ra kiütötték vendéglátóikat. Az egriek elleni felkészülést nehezítette a mérkőzés megrendezése körüli bizonytalanság, így akár egy érdekes találkozó is kisülhet a párharcból.
Egymás elleni mérleg:
A két csapat eddig mindössze egy alkalommal találkozott, mégpedig a bajnokság őszi kiírásában, a találkozó akkor 0-0-s döntetlennel ért véget.
Tippek:
A pécsiek nyerik a mérkőzést: 1.66
Mindkét félidő vendég előnnyel ér véget: 2.60
Mindkét csapat szerez gólt - nem: 2.00
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!