Az OTP Bank Liga elhalasztott 20. fordulójából újabb két mérkőzést pótolnak a mai napon, elsőként a Siófok a Diósgyőrt fogadja, majd fővárosi rangadót láthatunk a Honvéd - Ferencváros mérkőzésen.
16 órai kezdéssel kerül megrendezésre a sereghajtó Siófok, és a tabella 8. helyén álló Diósgyőr közötti mérkőzés, melyre a hétvégi 24. fordulóban mindkét gárda vereséggel hangolt.
SIÓFOK |
OTP Bank Liga NB I. 20. forduló
Révész Géza utcai stadion, Siófok
2013. április 16 16:00
Játékvezető: Bognár Tamás |
DIÓSGYŐRI VTK |
SIÓFOK
Nem kis feladat várt a bajnokság sereghajtójára a hétvégén, hiszen a bombaformában lévő Ferencvároshoz látogattak ideiglenes albérletükbe a Puskás Stadionba, és ahogy mostanság Ricardo Moniz együttesétől megszokhattuk, a Fradi rögtön a meccs elejétől offenzívan játszott, aminek hamar meglett az eredménye, hiszen már a 11. percben a zöld-fehéreknél volt az előny. Erre azonban még volt válaszuk a vendégeknek, aminek köszönhetően a félidőben 1-1 állt az eredményjelzőn. A második játékrészben aztán a Fradi bedarálta a somogyiakat, és 4-2-re győzött. Egyre nagyobb a szakadék ami a Siófok és a még bennmaradást jelentő 14. pozícióban tanyázó csapat között van, a siófokiaknak ha az élvonalban akarnak maradni, most van utolsó lehetőségük, hogy egy nagy rohamot indítsanak.
DIÓSGYŐR
Szentes Lázár tanítványai a Videoton legyőzése után Paksra látogattak, ahol nem tudták megismételni bravúros teljesítményüket, és 1-0-s vereséget szenvedtek Tomiszlav Szivics legénysége ellen. Ennek ellenére a vezetőedző szerint nincs feszültség az öltözőben a siófoki vendégjátékot megelőzően. A borsodi mester mindenképp a három pont begyűjtésére számít a Balaton parton, ám tisztában van vele, oda kell figyelniük céljuk elérése érdekében.
Egymás elleni mérleg:
A két gárda meglehetősen régen, egész pontosan 13 éve játszott utoljára döntetlent egymás ellen, az azóta lejátszott mérkőzéseken pedig összesítésben a Siófoknak áll a zászló, ugyanis öt somogyi siker mellett mindössze kétszer tudtak a borsodi legények győzni. Legutóbbi Siófokon megvívott találkozójukat a hazaiak nyerték, legutóbbi egymás elleni meccsük alkalmával viszont a diósgyőriek gyűjtötték be a három pontot, egész pontosan 2012. augusztus 25-én.
Tippek:
A DVTK nyeri a meccset: 2.20
Több mint 3 gól lesz a meccsen: 2.75
Mindkét csapat szerez gólt - nem: 2.20
A nap második mérkőzésén egy igazi rangadót láthatunk, melyen a tabella hatodik helyén álló Budapest Honvéd a Ferencvárost fogadja.
BUDAPEST HONVÉD |
OTP Bank Liga NB I. 20. forduló
Bozsik Stadion, Budapest
2013. április 16 20:30
Játékvezető: Iványi Zoltán |
FERENCVÁROSI TORNA CLUB |
HONVÉD
Az igen fontos Fradi elleni rangadó előtt nem volt mindegy, hogy hangolnak a kispesti legények, ezért mindenképp le szerették volna győzni a 24. fordulóbeli ellenfelüket, a Kaposvárt. Nem kezdődött azonban jól a mérkőzés a piros-feketéknek, ugyanis a Rákóczi hamar megszerezte a vezetést. A második játékrészre azonban a Honvéd összekapta magát, és fordított, és habár az egyenlítési lehetősége egy büntető révén még meg volt a zöld-fehéreknek, Kemenes bravúrosan védte a tizenegyest. Így győzelemmel a háta mögött készült a Honvéd. A csapat vezetőedzője pedig játékosai mellett a szurkolókat is igyekezett feltüzelni mérkőzés előtti nyilatkozatával. Így mindenképpen parázs meccsre van kilátás.
FERENCVÁROS
Ricardo Moniz vezetőedző eddig nem őriz túl jó emlékeket a Honvédról, hiszen a kispestiek ellen ült először a Fradi kispadján, és azon a mérkőzésen habár a zöld-fehérek voltak a kezdeményezőbbek, végül vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a Ferencvárosnál mindenki győzelemre készül, amely a tabellán elfoglalt pozíció tekintetében is sokat jelenthet, hiszen amennyiben a IX. kerületiek megynerik a mérkőzést előreugranak a harmadik pozícióba, megelőzve a Videotont. A Honvédhoz hasonlóan a Fradi is győzelemmel hangolt a mérkőzésre a Siófok, köszönhetően többek között a kitűnő formában lévő Böde Dániel mesterhármasának.
Egymás elleni mérleg:
A fővárosiak párharcának közelmúltbeli eredményeit nézve a Honvédnak volt több sikerélménye, hiszen legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéseiek során három Honvéd siker született, egy döntetlen és egy ferencvárosi győzelem mellett. Legutóbbi Bozsik Stadionban lejátszott meccsüket is a Honvéd nyerte, akár csak a már említett első szezonbeli bajnokijukat, melyet 2012 augusztus 25-én vívtak, és 2-0-s Honvéd sikerrel végződött.
Tippek:
A zöld-fehérek visszavágnak az őszi vereségért: 2.25
2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00
Mindkét csapat szerez gólt - igen: 1.57
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!