2013.07. 28.

Az NB I. 1. fordulójának beharangozója (Vasárnap) - 2013-07-28

Az NB I. 1. fordulójának beharangozója (Vasárnap) - 2013-07-28

Utolsó játéknapjához érkezett az OTP Bank Liga 1. fordulója, a mai napra három mérkőzés maradt, elsőként a Videoton fogadja a Haladást, majd a Kecskemét a Honvédot, végül pedig a DVSC a Kaposvárt fogadja.

 

16 óra 30 perces kezdéssel kerül megrendezésre a nap nyitómeccse, melyen a Haladás Székesfehérvárra látogat a Videotonhoz.

 

VIDEOTON FC

OTP Bank Liga NB I. 1. forduló

 

Sóstói Stadion, Székesfehérvár

 

2013. július 28, 16:30

 

Játékvezető: Andó-Szabó Sándor

 

SZOMBATHELYI HALADÁS

 

VIDEOTON

A székesfehérvári gárda tavalyi helyezése alapján az Európa Ligában indulhatott volna, ennek megfelelően az amúgy sem gyengének számító keretet igyekeztek még erősebbé tenni. Azonban a Vidi rögtön kudarccal zárta az első selejtező kört. Így nincs más hátra, marad a bajnokság, ahol a csapat célja, hogy ismét olyan helyen végezzenek, ami nemzetközi kupa indulást érhet. Ehhez azonban jobb teljesítményre lesz szükség, mint amit már mutattak. A Haladás ellen kell mindezt megtenni, és hazai közönség előtt begyűjteni a három pontot.

 

HALADÁS

Szombathelyen az átigazolásokat tekintve, a távozók oldalon több nevet látunk, mint az érkezőkén, többek között elhagyta a csapatot az élvonal egyik legrutinosabb játékosának számító Kenesei Krisztián is. Artner Tamás együttese tavaly a csapatépítést tűzte ki célul, melynek eredménye akár már az idén megmutatkozhat, amennyiben a zöld-fehérek jól teljesítenek, melyhez plusz erőt adhatna egy jó bajnoki rajt.  A sorsolás mindenesetre ilyen szempontból nem kedvez a Halinak, hiszen a Vidi után az ETO, az MTK, és a DVSC lesz az ellenfél, vagyis bajnokaspiránsok során kell magát átverekedni a csapatnak.

 

Egymás elleni mérleg:

A két csapat utóbbi találkozásait tekintve a mérleg nyelve kicsit a Videoton felé billen, ettől függetlenül a két csapat általában kiegyenlített, szoros mérkőzéseket játszik egymással. Legutóbbi találkozásuk alkalmával sem volt ez másképp, akkor a fehérváriak 1-0-ra győztek.

 

Tippek:

Döntetlen eredménnyel zárul a mérkőzés: 4.20

Mindkét csapat szerez gólt -igen: 2.00

2 vagy 3 gól lesz a meccsen: 2.00

 

18 óra 30 perces kezdéssel láthatjuk a Kecskemét - Honvéd mérkőzést, az erőviszonyokat tekintve ezen a meccsen Honvéd győzelem várható.

 

KTE-PHOENIX MECANO

OTP Bank Liga NB I. 1. forduló

 

Széktói Stadion, Kecskemét

 

2013. július 28, 18:30

 

Játékvezető: Solymosi Péter

 

BUDAPEST HONVÉD

 

KECSKEMÉT

A kecskeméti keret a nyári szünetben alapos vérfrissítésen esett át, ugyanis mind távozó, mind érkező oldalon jónéhány név szerepel. A legnagyobb név aki elhagyta a csapatot Mohl Dávid, míg a kispadon is történt változás, mivel a Paksra távozó Horváth Ferenc helyére a szakvezetés Bekő Balázst nevezte ki. Hogy a keret ereje idén mire lesz elég egyelőre kérdéses, mivel jónéhány játékos tudásáról eddig csak a vezetődzőt győzte meg, az, hogy ez mire lesz elég az élvonalban, majd csak néhány forduló után rajzolódik ki. Mindenesetre elsőkét a lila-fehérek egyből az egyik nagyhalat fogták ki, akik ellen nehéz dolga lesz a gárdának.

 

HONVÉD

A fővárosiaknak az Európa Liga selejtezőjében a Celik kiütése után a Vojvodinán kellett volna továbblépnie, azonban a Honvéd az első körben az összes puskaporát ellőtte, és a Vojvodina ellen csak szenvedett, és mindössze egy gólra volt képes, így nem is csoda, hogy kiestek a nemzetközi kupából. Most a bajnokságra koncentrálva kell újra teletölteni a puskaporos hordót, és a szünetben megerősödő gárda csatársorának megtalálni ismét a góllövő cipőt. A keret erejét nézve a piros-feketék esélyesnek mondhatóak arra, hogy ismét olyan pozícióban zárjanak mely nemzetközi kupaindulást érhet.

 

Egymás elleni mérleg:

Az egymás elleni találkozásokat nézve a mérkőzés esélyese egyértelműen a lila-fehér gárda lenne, hiszen az utóbbi időben rendre a kecskemétiek győztek, legutóbbi találkozása a két csapatnak gól nélküli döntetlennel zárult, meglepő lenne, ha ezúttal is ilyen eredmény születne.

 

Tippek:

A Honvéd nyeri a mérkőzést: 2.70

Döntetlen félidő után a második játékrészt a Honvéd zárja előnyben: 6.50

2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.10

 

Az első fordulót 20 óra 30 perces kezdéssel a Debrecen - Kaposvár mérkőzés zárja.

 

DEBRECENI VSC-TEVA

OTP Bank Liga NB I. 1. forduló

 

Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen

 

2013. július 28, 20:30

 

Játékvezető: Farkas Ádám

 

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

 

DEBRECEN

A többi nemzetközi kupában induló magyar csapathoz hasonlóan a Loki sem tudott továbbjutni selejtezős ellenfelén, mely egyértelmű kudarc volt, mind a csapat, mind a szurkolók szemében. Ráadásul a csapatot elhagyta a tavalyi bajnokság gólkirálya Adamo Coulibaly is, ami komoly veszteség a piros-fehéreknek. A keret erőssége a távozók és érkezők névsorát nézve látszólag nem változott túl sokat, így a cívisvárosiak idén is harcban lehetnek a bajnoki címért.

 

KAPOSVÁR

Prukner László együttese a nyári szünetben nem esett át nagyobb vérfrissítésen, az érkezők többségében külföldről igazoltak a Rákóczihoz, így a csapat erejét nehéz lenne megmondani, várhatóan a középmezőnyben fognak helyet foglalni. A Debrecen elleni mérkőzés mindenesetre nem igérkezik könnyűnek, még akkor sem ha az ellenfél játékosainak fejében valószínű ott van az EL selejtezőből történő kiesés okozta "sokk".

 

Egymás elleni mérleg:

A két csapat egymás elleni mérlege kiegyenlített, mindkét félnek voltak sikerei egymás ellen. Legutóbbi találozásuk 2-1-es debreceni sikerrel zárult.

 

Tippek:

A Debrecen nyeri a meccset: 1.33

Mindkét csapat szerez gólt -igen: 1.83

2 vagy 3 gól lesz a meccsen: 2.10

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Belga Kupa keretein belül az Anderlecht fogadja a Westerlo csapatát. Bár a két csapatot mindössze négy pont választja el a belga bajnokságban, az Anderlecht jelenlegi formája és hazai pályán mutatott teljesítménye miatt favoritként lép pályára.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Belga Kupa keretein belül az Anderlecht fogadja a Westerlo csapatát. Bár a két csapatot mindössze négy pont választja el a belga bajnokságban, az Anderlecht jelenlegi formája és hazai pályán mutatott teljesítménye miatt favoritként lép pályára.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A szerdai mérkőzésen a Moreirense fogadja a címvédő Sporting csapatát. A hazaiak otthoni veretlenségük megőrzésére törekednek, míg a vendégek új edzőjükkel próbálják visszaszerezni korábbi dominanciájukat.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A szerdai mérkőzésen a Moreirense fogadja a címvédő Sporting csapatát. A hazaiak otthoni veretlenségük megőrzésére törekednek, míg a vendégek új edzőjükkel próbálják visszaszerezni korábbi dominanciájukat.
A tabellát vezető Napoli Rómába utazik, hogy az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében megmérkőzzön a bajnoki tabellán 5. helyen álló Lazióval. Az a kérdés ezen a meccsen, hogy melyik csapatnak fontosabb a kupaszereplés-, és egyben továbbjutás, mint az egyéb sorozatok, kiírások.
A tabellát vezető Napoli Rómába utazik, hogy az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében megmérkőzzön a bajnoki tabellán 5. helyen álló Lazióval. Az a kérdés ezen a meccsen, hogy melyik csapatnak fontosabb a kupaszereplés-, és egyben továbbjutás, mint az egyéb sorozatok, kiírások.