
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Chelsea - Ipswich Town Premier Liga-meccset hoztam. Szelvénytipp következik.
- A Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Chelsea vasárnap délután az egyik kiesőjelölt, a frissen feljutott Ipswich Town csapatát fogadja a Stamford Bridge-en a Premier League 32. fordulójában. A Chelsea magabiztosan készülhet az Ipswich elleni hazai bajnokira, hiszen múlt héten idegenben 3–0-ra legyőzte a Legia Warszawát a Konferencia Liga negyeddöntőjének első meccsén, és így lélektanilag is erős alapról várhatja a folytatást. A bajnokságban is fontos időszakhoz érkeztek, hiszen jelenleg a negyedik helyen állnak, holtversenyben az ötödik Newcastle-lel, és csupán egy ponttal a hatodik Manchester City előtt, így minden pontra szükségük van a Bajnokok Ligája-indulás kivívásához. A támadósor vezére továbbra is Cole Palmer, aki már 14 gólt és 7 gólpasszt jegyzett ebben a szezonban. Ezzel szemben az Ipswich szinte reménytelen helyzetben van, a Wolverhampton elleni vereség után 12 pontos hátrányban vannak a bennmaradó helyhez képest, és lassan beletörődnek a Championshipbe való visszacsúszásba. Mindezek alapján Chelsea-től egy magabiztos, de kontrollált győzelem várható, hiszen a forma, a motiváció és a minőség is egyértelműen a londoniak mellett szól.
Tipp: Chelsea nyer – 1,28
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Sopron - Diósgyőr
Több, mint 35,5
Fenerbahce - CBK Mersin
Fenerbahce -2,5
tippszelvény
Nagasaki Velca - Shiga
Nagasaki Velca -10,5
Chiba - Tochigi Utsunomiya Brex
Tochigi Utsunomiya Brex -3,5
Tokyo Alvark - Mikawa Seahorses
Tokyo Alvark -2,5
Osaka - Ryukyu Okinawa
Több, mint 164,5
tippszelvény
Orlando - Atlanta
Hazai és kevesebb
Golden State - Memphis
Hazai és több
tippszelvény
Buducnost Podgorica - Partizan Belgrád
Hazai és több
Würzburg - Ulm
Vendég és kevesebb
tippszelvény
Calgary - San Jose
Calgary
San Diego - Colorado
San Diego
tippszelvény
New Orleans - Oklahoma City
Oklahoma City -11,5
Philadelphia - Chicago
Philadelphia +15,5 (Hendikep 15,5)
1,47
Összes esemény törlése
Hajduk Split - Lokomotív Zágráb
Lokomotív Zágráb (1X2)
2,40
Összes esemény törlése
Remélem ez a csicska csapat se lesz bajnok
FC Bruges - Genk
Kevesebb, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,70
Összes esemény törlése
Meccs előtt 1.13 volt az odds🤮🤮
tippszelvény
Olympiakosz - AEK Athén
Olympiakosz
Kansas City - Portland
Kansas City
Valencia - Unicaja Malaga
Kevesebb, mint 179,5 (Pontszám 179,5)
1,60
Összes esemény törlése
Torta habbal
Granollers - Huesca
Kevesebb, mint 61,5 (Gólszám 61,5)
1,80
Összes esemény törlése
tippszelvény
Como - Torino
Nem
tippszelvény
Como - Torino
Nem
tippszelvény
Golden State - LA Clippers
Hazai és kevesebb
Portland - LA Lakers
Több, mint 9,5
New Orleans - Oklahoma City
Vendég és több
tippszelvény
Nyíregyháza - Fehérvár
Nyíregyháza vagy Döntetlen
Alavés - Real Madrid
Real Madrid
Vasas - Csákvár
Vasas
Merkezefendi Denizli - Manisa Büyüksehir
Kevesebb, mint 170,5 (Pontszám 170,5)
1,50
Összes esemény törlése
Simán jöhet
2,70
Tukums - Riga FC
0
0
Egy próbát megér... Ha az első félidő 0:0 lesz akkor jönni fog
tippszelvény
Liverpool - West Ham
Több, mint 1,5
Chelsea - Ipswich
Hazai és több
Alavés - Real Madrid
Vendég és több
Fiorentina - Parma
Fiorentina
tippszelvény
Milwaukee - Detroit
Több, mint 109,5
Boston - Charlotte
Boston -10,5
Team Falcons - G2 Esports
G2 Esports
tippszelvény
Milwaukee - Detroit
Hazai és több
Loyola FC - Manila Digger FC
Kevesebb, mint 3,5 (Gólszám 3,5)
2,40
Összes esemény törlése
Ennyiért megéri
S. Vujic - N. Lulic
Kevesebb, mint 26,5 (Játékszám 26,5)
1,55
Esemény frissítés:
Sima
tippszelvény
Újpest - DVSC
DVSC
Most örülök a rossz tippednek, érts jól!
Azt nézem én is...
tippszelvény
Tenerife - Real Madrid
Több, mint 167,5
Valencia - Unicaja Malaga
Valencia -1,5
Tofas Bursa - Fenerbahce
Több, mint 83,5
Minnesota - Utah
Több, mint 229,5
Tatabánya - Gyöngyös
Tatabánya -1,5
Veszprém - Szeged
Hazai csapat 1-5 góllal nyer
tippszelvény
L. Musetti - C. Alcaraz Garfia
C. Alcaraz Garfia 2:0
Atlanta - Orlando
Atlanta
tippszelvény
Saga Ballooners - Hokkaido
Több, mint 156,5
Akita - Yokohama
Kevesebb, mint 149,5
Tochigi Utsunomiya Brex - Kyoto
Több, mint 160,5
Nagoya Eagles - Ibaraki
Hazai és kevesebb
Alcaraz rengeteg hibával játszott ezen a tornán, legjobb teljesítményét az előző meccsen nyújtotta Fokina ellen, ennek ellenére a mutatóin nem igazán sikerült javítani. 19 break lehetőségből 3at tudott kihasználni. Fils ellen 18 nyerő mellett 41 hiba, ez koránt sem egy négyszeres Grand Slam győztes mutatói.
Musetti ha ma legyőzi Alcarazt, akkor jövőhéttől top 10-es játékos lesz, karrierje legjobb formáját nyújtva.
Amennyiben Alcaraz nyer, úgy jövőhéttől Zverev-et megelőzve 2. lesz az ATP ranglistán.
Ajánlott tipp: Musetti +5,5 hendikep (1,63 odds)
Mivel régóta fogadok és habár az utóbbi 2 évben nem igazán voltam aktív tag a fórumon, de hamár új köntös, úgy ezzel a tippel és profillal üdvözlöm újra a sportfogadó közösséget. Sok szerencsét!
tippszelvény
L. Musetti - C. Alcaraz Garfia
L. Musetti
A hendi tipp talán lejöhet szerintem!
Imádom Musetti jàtékstílusát,élvezet nézni,ahogy Alcarazét is! Viszont Musetti ütései közel nem olyan erősek,hogy Alcaraz ne érne oda,az előszeretettel használt egykezes fonákra szintén (ami veszélyesebb sokkal természetesen,mikor egyenes oldalra üti,de az is elérhető). Szerintem erre a tippre maximum akkor lenne esély,ha Alcaraz csúnyán elrontaná,és biztos,hogy izgulni is fog,az a típus is,de gyönyörűen el fogja hozni ezt a meccset! :)
Bármilyen kritikát szívesen fogadok, örülök ha látom más álláspontját is a tippel kapcsolatban.
Musetti győzelmét elsősorban Alcaraz hibáira alapozom, de bizakodó vagyok, mivel pénteken 11-es szorzón Musetti tornagyőzelmét is megfogadtam. Pénteken hasonlóan hihetetlennek tűnt hogy Musetti elverheti Tsitsipas-t, aki ugyebár 3-szor is felemelhette a trófeát Monte Carlo-ban, vagy De Minaur ellen tegnap, aki Dimitrov-ot eltiporta.
Számomra a tenisz az a sport, ami nem tud csalódást okozni és ennek megfelelően érzem a mai napot is.
Musettinek ez az első nagy lehetősége hogy ATP 1000-es tornagyőzelme legyen, Alcaraz formája Musetti malmára hajtja a vizet.
(Különben eléggé visszafogott lett az oldal, a fórum-szerkezet sokkal jobban tetszett.)
talán más már feladott volna (szetthátrány +második szett brékhátrány például) azt ő visszahozta és megnyerte,szóval fejben nagyon rendben van a tornán!
Nem mondom,hogy szurkolok,mert nekem ez egyértelmű Alcaraz meccs,aki,ha most nem hibázik,még szettet sem fog veszíteni szerintem!
De persze hajrá Neked is,szél fogás lenne az a 11odds ;) Remélem egy jó meccset nézhetünk ma!
tippszelvény
Chiba - Tokyo Sunrockers
Chiba -0,5
Mikawa Seahorses - Nagasaki Velca
Mikawa Seahorses -2,5
Tokyo Alvark - Osaka
Tokyo Alvark -2,5