
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Rangers – Hibernian skót bajnokit hoztam. Szelvénytipp következik.
- A Rangers és a Hibernian rangadóján két kiváló formában lévő csapat találkozik, ám a mérkőzés esélyese mégis a hazai gárda. A nemzetközi porondon még versenyben van a gárda az Európa-ligában, Barry Ferguson irányításával négy győzelmet arattak az utóbbi hat meccsükön, és két egymást követő bajnokin is nyerni tudtak, ezek a sikerek fontos alapot jelentenek a Bilbao elleni európai negyeddöntőre való felkészüléshez. A Hibs is jó formában van. David Gray csapata szenzációs feltámadást produkált a szezon második felében, hiszen az első 16 forduló után még az utolsó helyen álltak, ám azóta 15 bajnoki meccs óta veretlenek, és ezzel már biztosították helyüket a felsőházi rájátszásban. Mindez rendkívül izgalmas összecsapást vetít előre, de a Rangers hazai pályán nagyon erős, így várhatóan behúzzák a győzelmet.
Tipp: Rangers nyer – 1,45
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Dep. La Guaira - Puerto Cabello
Dep. La Guaira
Colorado Springs - New Mexico Utd.
Több, mint 2,5
Nublense - Universidad de Concepcion
Nublense
tippszelvény
Auburn Tigers - Florida Gators
Florida Gators -2,5
Duke Blue Devils - Houston Cougars
Több, mint 136,5
tippszelvény
Lyon - Lille
Hazai és igen
tippszelvény
Barcelona - Betis
Hazai és igen
Lyon - Lille
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Barcelona - Betis
Igen és több, mint 2,5
Lyon - Lille
Hazai és igen
tippszelvény
Groningen - PSV
Több, mint 1,5
Lommel - Genk 2
Hazai és több
tippszelvény
Barcelona - Betis
Igen és több, mint 2,5
Brest - Monaco
Igen
Ostrava - Sparta Praha
Igen és több, mint 2,5
Aston Villa - Nottingham
Hazai és több
tippszelvény
Mainz - Holstein Kiel
Hazai és több
Bochum - VfB Stuttgart
VfB Stuttgart
West Ham - Bournemouth
Igen
tippszelvény
Heidenheim - Leverkusen
Több, mint 3,5
Real Madrid - Valencia
Több, mint 3,5
tippszelvény
Guangdong - Sichuan
Több, mint 87,5
Shandong - Beijing Royal Fighters
Hazai és több
tippszelvény
Everton - Arsenal
Több, mint 9,5
Girona - Alavés
Több, mint 3,5
Bochum - VfB Stuttgart
Több, mint 3,5
tippszelvény
RB Leipzig - Hoffenheim
Hazai és több
tippszelvény
Sopron - Körmend
Több, mint 83,5
Honvéd - Pécsi VSK
Kevesebb, mint 79,5
Oroszlány - Atomerőmű
Több, mint 83,5
Sepsi - Arad
Kevesebb, mint 137,5
tippszelvény
Tokyo Sunrockers - Sendai
Több, mint 148,5
Kawasaki Brave Thunders - Nagoya Eagles
Több, mint 161,5
Tokyo Alvark - Chiba
Több, mint 148,5
tippszelvény
Shiga - Saga Ballooners
Vendég és több
Mikawa Seahorses - Tochigi Utsunomiya Brex
Több, mint 80,5