
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Gil Vicente – Benfica portugál bajnokit hoztam. Szelvénytipp következik.
- A válogatott szünet után folytatódik a Primeira Liga, ahol a Gil Vicente a címvédésre hajtó Benfica csapatát fogadja. A Gil Vicente gyenge formában van, a csapat hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, ráadásul legutóbbi nyolc tétmeccsükből egyet sem tudtak megnyerni. A legnagyobb problémát a támadójátékuk jelenti, hiszen ezekből a nyeretlen bajnokikból öt alkalommal nem tudtak gólt szerezni, így egyre közelebb sodródtak a kiesőzónához. Hazai pályán sem megy nekik, sorozatban háromszor kaptak ki saját közönségük előtt, és az elmúlt hat hazai találkozójukat elveszítették a Benfica ellen. A vendégek remek formában vannak, hat bajnokit nyertek sorozatban és az utóbbi hat mérkőzésükből öt alkalommal legalább három gólt szereztek, így a második legjobb támadási hatékonysággal rendelkező csapat a ligában. A Benfica idegenben is jól teljesít, legutóbbi három vendégszereplésüket megnyerték, és most is magabiztosan utaznak Gil Vicente otthonába, hogy újabb három ponttal közelebb kerüljenek a listavezető Sportinghoz.
Tipp: Benfica nyer – 1,41
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Győr - Szeged
Kevesebb, mint 39,5
Kecskemét - DEAC
Több, mint 72,5
Joventut Badalona - Barcelona
Több, mint 85,5
Paris SG - Creteil
Több, mint 63,5
Lietkabelis Panevezys - BC Wolves Vilnius
Hazai és több
Cleveland - LA Clippers
Több, mint 109,5
tippszelvény
Strasbourg - Lyon
Igen
tippszelvény
Strasbourg - Lyon
Strasbourg
tippszelvény
Kecskemét - DVSC
Kecskemét vagy Döntetlen
Orleans - Quevilly Rouen
Orleans
Versailles - Villefranche-Beaujolais
Döntetlen vagy Villefranche-Beaujolais
tippszelvény
Alba Berlin - Virtus Bologna
Alba Berlin
Crvena zvezda - Real Madrid
Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer
tippszelvény
Hamburg - Elversberg
Döntetlen vagy Elversberg
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Igen
Strasbourg - Lyon
Igen
Konyaspor - Gazisehir Gaziantep
Igen
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Döntetlen és igen
Strasbourg - Lyon
Döntetlen és igen
Hamburg - Elversberg
Hazai és igen
Bodrumspor - Fenerbahce
Vendég és igen
Konyaspor - Gazisehir Gaziantep
Igen és több, mint 2,5
Kecskemét - DVSC
Hazai és igen
Ha harom zöldül jó,ha több akkor szuper✌️
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Döntetlen vagy Bochum
Strasbourg - Lyon
Vendég és igen
Bodrumspor - Fenerbahce
Vendég és több
Konyaspor - Gazisehir Gaziantep
Hazai és igen
Gil Vicente - Benfica
Vendég és igen
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Nem
Strasbourg - Lyon
Igen
Hamburg - Elversberg
Igen
tippszelvény
Crvena zvezda - Real Madrid
Real Madrid -1,5
Panathinaikosz - Paris BC
Több, mint 172,5
Anadolu Efes - Maccabi TA
Több, mint 90,5
Hapoel TA - Valencia
Több, mint 42,5
Fehérvár - Honvéd
Több, mint 167,5
tippszelvény
Tampa Bay - Colorado
Tampa Bay
Lokomotív Zágráb - HNK Gorica
Lokomotív Zágráb
tippszelvény
Salzburg - Südtirol Bolzano
Több, mint 3,5
München - Mannheim
Több, mint 3,5
Litomerice - Zlín
Több, mint 3,5
Tappara - Ilves
Több, mint 3,5
Mountfield HK - Mlada Boleslav
Több, mint 3,5
Trencin - Kosice
Több, mint 3,5
Zvolen - Spisska Nova Ves
Több, mint 3,5
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Több, mint 2,5
Strasbourg - Lyon
Több, mint 2,5
Kecskemét - DVSC
Több, mint 2,5
Sepsi OSK - Hermannstadt
Több, mint 2,5
Aluminium Arak - Tractor Tabriz
Több, mint 2,5
tippszelvény
Strasbourg - Lyon
Nem
Kecskemét - DVSC
Igen és több, mint 2,5
Excelsior - Utrecht 2
Több, mint 2,5
tippszelvény
Leverkusen - Bochum
Több, mint 9,5
tippszelvény
Indian Panthers - Whai
Több, mint 182,5
Jeonju KCC Egis - Daegu Pegasus
Több, mint 78,5
Nelson Giants - Franklin Bulls
Több, mint 165,5
tippszelvény
Canberra Brumbies - Dunedin Highlanders
Több, mint 32,5
Wellington Hurricanes - Sydney Waratahs
Sydney Waratahs +12,5