2025.02. 09.

Trükkök, taktikák - 2025.02.09

Trükkök, taktikák - 2025.02.09

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a Lazio – Monza olasz bajnokit hoztam. Szelvénytipp következik.

  • A római csapat az elmúlt három bajnokijából kettőt megnyert, köztük a legutóbbit Cagliari ellen, így visszakapaszkodott a Bajnokok Ligája-helyekért zajló küzdelembe. Bár hazai pályán az utóbbi négy Serie A-meccsén nem tudott nyerni, a Monza jelenlegi formáját tekintve most minden adott a sikerhez. Az újonc csapat mindössze 13 ponttal áll a tabella utolsó helyén, és december óta kilenc bajnokijából nyolcat elveszített. Az átigazolási időszakban ugyan érkeztek új játékosok Monzába, de több kulcsember távozott is, így gyengült a keret. Ráadásul idegenben négy vereség után érkeznek Rómába, így még az egy pont megszerzése is bravúr lenne számukra. Lazio várhatóan magabiztos győzelmet arat, akár többgólos különbséggel is, hiszen a két csapat között hatalmas a különbség mind formában, mind játékosállományban.

Tipp: Lazio nyer – 1,39

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Lazio – Monza
Lazio nyer | 1.39 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
László Czihat 2025-02-09 23:07:00
Gu

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.10. 00:00
Cienciano - Dep. Tarma
1X2
Cienciano
2.03 2 - 2
2025.02.10. 00:30
Guarani Asuncion - Libertad Asuncion
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
2.12 0 - 1
2025.02.10. 02:00
Jamaika - Trinidad és Tobago
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.91 1 - 1
Eredő odds 8.22
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8220
seantaylor21 2025-02-09 20:10:59
Sziasztok srácok
Láttam kerestetek sajnos a mai napom máshogy alakult így 6 év munkaja meg lett picit csúfolva ezzel a kihagyott nfl cikkel és sean bowlal pont a super bowlon....

Találunk helyette más usa játékot a másik borításokra
Üdv mindenkinek!
Robben 2025-02-09 23:56:20
Azért reméljük minden oké:) jó szurkolást mindenkinek🙂
debrecen 2025-02-09 20:24:57
😞
zsoma88 2025-02-09 19:22:41
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
1X2
Barcelona
1.31 1 - 4
2025.02.09. 20:45
Napoli - Udinese
1X2
Napoli
1.37 1 - 1
2025.02.09. 20:45
Angers - Marseille
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.19 0 - 2
2025.02.09. 21:30
Casa Pia - Estrela Amadora
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.13 1 - 0
2025.02.09. 20:00
D. Shapovalov - C. Ruud
A mérkőzés győztese
D. Shapovalov
1.62 2 - 0
Eredő odds 7.37
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7370
Carlos64 2025-02-09 18:52:59
Meglátjuk...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 19:00
Paris BC - ASVEL Lyon-Villeurbanne
1. félidő - Pontszám 85,5
Több, mint 85,5
1.67 111 - 96
Tét 500
Nyeremény 835
debrecen 2025-02-09 21:49:57
Bravó!👏🏻👏🏻👏🏻
kbogi 2025-02-09 18:21:48
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 20:45
Angers - Marseille
1. félidő - Vendégcsapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.55 0 - 2
2025.02.09. 18:30
Buyukcekmece - Tofas Bursa
Pontszám 162,5
Több, mint 162,5
1.67 88 - 83
Eredő odds 2.59
Tét 100
Kihagyott nyeremény 259
VM_99 2025-02-09 17:56:43
Esti meccsek.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
1X2
Barcelona
1.35 1 - 4
2025.02.09. 20:45
Napoli - Udinese
1X2
Napoli
1.38 1 - 1
2025.02.09. 20:45
Angers - Marseille
Kétesély
Döntetlen vagy Marseille
1.13 0 - 2
Eredő odds 2.11
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2110
49ers_fan 2025-02-09 17:36:53
Ő az igazi MVP.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.10. 00:30
Philadelphia - Kansas City
BARKLEY, SAQUON futott (rushing) yard-jainak száma? 112,5
Több, mint 112,5
1.80 40 - 22
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1800
49ers_fan 2025-02-09 17:35:59
Kár, hogy idén nincs Sean Bowl a Super Bowl mellett!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.10. 00:30
Philadelphia - Kansas City
Pontszám 46,5
Több, mint 46,5
1.66 40 - 22
Tét 1000
Nyeremény 1660
zsoma88 2025-02-09 17:02:39
-

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 17:15
Auxerre - Toulouse
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.60 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3600
UltrasKispest 2025-02-09 16:57:17
Ha nem, akkor nagyobb a bajom, mint a bukott pénz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 17:00
Honvéd - Budafok
1X2
Honvéd
2.13 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 213
VM_99 2025-02-09 16:17:41
Hello, szia, Valencia!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:30
Valencia - Barcelona
1X2
Valencia
1.56 86 - 100
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1560
kisskin 2025-02-09 15:58:14
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:00
Lecce - Bologna
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.99 0 - 0
2025.02.09. 20:45
Napoli - Udinese
Gólszám
2-3
1.91 1 - 1
2025.02.09. 18:35
Aston Villa - Tottenham
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.43 2 - 1
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
Vendégcsapat szögletszám 5,5
Több, mint 5,5
1.81 1 - 4
Eredő odds 9.84
Tét 800
Kihagyott nyeremény 7872
debrecen 2025-02-09 15:18:37
🍀🍀🍀🤷🏻‍♂️♨️💯

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:00
Füchse Berlin - Potsdam
Hendikep -7,5
Füchse Berlin -7,5
1.48 36 - 19
2025.02.09. 16:00
Esbjerg - Brest
1X2 + Gólszám 57,5
Hazai és több
2.27 36 - 27
2025.02.09. 18:30
Valencia - Barcelona
Pontszám 173,5
Több, mint 173,5
1.65 86 - 100
2025.02.09. 18:00
Bulgária - Magyarország
Hazai csapat - Pontszám 62,5
Több, mint 62,5
1.83 78 - 78
2025.02.09. 16:00
Fehérvár - Szolnok
1. félidő - Hendikep -0,5
Fehérvár -0,5
1.70 84 - 101
Eredő odds 17.25
Tét 200
Nyeremény 3450
Lalika 2025-02-10 07:00:16
Gratulálok! Hallod! Mondom a két 7x után ez tuti bukta....de a két 16 órásit megpróbálom...el is felejtettem...de amikor láttam ,hogy azok lejöttek már tudtam ,hogy ez megint patent lesz :D
debrecen 2025-02-10 09:29:34
Köszi.
Lalika 2025-02-10 07:00:54
Jah összeesküvés elmélet. Amióta elvitte a pénzem a két fradi döntetlen olyan tippek jönnek ,hogy ihaj
surda64 2025-02-10 04:56:21
Bravó!!
debrecen 2025-02-10 09:29:27
Köszi.
debrecen 2025-02-09 20:38:55
😊
zsoma88 2025-02-09 14:52:12
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 15:00
Szeged GA - Tatabánya
Kétesély
Döntetlen vagy Tatabánya
1.91 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1910
Carlos64 2025-02-09 14:24:46
Meglátjuk...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 14:30
Hollandia - Spanyolország
1. félidő - Pontszám 66,5
Kevesebb, mint 66,5
1.81 64 - 81
Tét 300
Kihagyott nyeremény 543
Carlos64 2025-02-09 16:16:31
34 : 33. Hmmm.
wvalti78 2025-02-09 13:51:01
Lapos

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:35
Aston Villa - Tottenham
Szögletszám 9,5
Több, mint 9,5
1.47 2 - 1
2025.02.09. 18:30
Real Sociedad - Espanyol
Büntetőlap-szám 2,5
Több, mint 2,5
1.33 2 - 1
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
Büntetőlap-szám 5,5
Több, mint 5,5
1.74 1 - 4
Eredő odds 3.40
Tét 100
Kihagyott nyeremény 340
eden12 2025-02-09 13:16:05
👌

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.78 1 - 4
2025.02.09. 15:00
Cagliari - Parma
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.58 2 - 1
2025.02.09. 18:00
Lecce - Bologna
1X2
Bologna
1.70 0 - 0
2025.02.09. 15:00
Lyon - Reims
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.65 4 - 0
Eredő odds 7.89
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7890
TGE 2025-02-09 13:12:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 15:00
Cagliari - Parma
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.58 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1580
eden12 2025-02-09 13:08:09
👌

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:30
Real Sociedad - Espanyol
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.86 2 - 1
2025.02.09. 15:30
Holstein Kiel - Bochum
1X2
Holstein Kiel
1.96 2 - 2
2025.02.09. 14:30
F. Sittard - Ajax
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.98 0 - 2
Eredő odds 7.22
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7220
eden12 2025-02-09 13:01:24
👌

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 16:15
Valencia - Leganes
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.06 2 - 0
2025.02.09. 15:30
Holstein Kiel - Bochum
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.75 2 - 2
2025.02.09. 15:30
ZTE - Diósgyőr
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.69 2 - 1
Eredő odds 13.06
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 13060
UltrasKispest 2025-02-09 12:23:51
Tudom, hogy minden ellene szól, de már egyszer elpattan a húr a romásoknál is..bíró csak akkor ad, ha gyilkolnak, déli meccs is, de most ellene megyek a statnak megérzésből.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 12:30
Venezia - Roma
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.85 0 - 1
Tét 100
Nyeremény 185
debrecen 2025-02-09 14:19:16
👍🏻👍🏻👍🏻👏🏻👏🏻👏🏻
surda64 2025-02-09 12:49:05
🟨 magában is szép ekkora odszért
UltrasKispest 2025-02-09 13:50:13
60.ban zsák
surda64 2025-02-09 13:52:07
Bravó!!!!👏👏👏
UltrasKispest 2025-02-09 12:42:53
10.percben kettő, remélem, nem áll le
UltrasKispest 2025-02-09 12:24:20
Megy rá a gg és a szögik is
VM_99 2025-02-09 12:00:38
Vasárnapi gólváltós.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 15:30
Holstein Kiel - Bochum
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.50 2 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1500
jani75 2025-02-09 11:46:57
Sziasztok ! A mai 2/3-as kombi, sok szerencsét mindenkinek !

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
2.55 1 - 4
2025.02.09. 17:15
Strasbourg - Montpellier
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.98 2 - 0
2025.02.09. 14:00
Elche - Tenerife
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
2.27 2 - 0
Eredő odds 11.46
Tét 400
Kihagyott nyeremény 4584
szkeptik 2025-02-09 11:25:31
Valószínűleg ma nem válik be a hasraütés. Mindjárt kiderül.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 11:30
Kasimpasa - Rizespor
1X2
Kasimpasa
2.05 3 - 2
2025.02.09. 11:30
Boluspor - Keciörengücü
1X2
Boluspor
2.05 1 - 1
Eredő odds 4.20
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4200
surda64 2025-02-09 10:03:23
Szöglet..Lap....Getafe meredek lehet......

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 15:00
Lazio - Monza
Szögletszám 9,5
Több, mint 9,5
1.63 5 - 1
2025.02.09. 14:00
Alavés - Getafe
Büntetőlap-szám 5,5
Több, mint 5,5
1.38 0 - 1
2025.02.09. 15:30
Holstein Kiel - Bochum
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.37 2 - 2
Eredő odds 3.08
Tét 100
Kihagyott nyeremény 308
UltrasKispest 2025-02-09 12:19:39
Ennyiért nincs a spaynolban érték, de hajrá
surda64 2025-02-09 12:51:47
Tudom...Getafe több 1.72....de ez mindig meredek....
UltrasKispest 2025-02-09 16:58:11
Hát ez nagyon sima volt. Bravo
wvalti78 2025-02-09 09:55:42
Mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 17:00
Karagümrük - Ümraniyespor
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.68 1 - 0
2025.02.09. 18:00
Puskás Akadémia - FTC
1X2
Puskás Akadémia
2.85 1 - 0
Eredő odds 4.79
Tét 100
Kihagyott nyeremény 479
laca48 2025-02-09 09:37:12
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 14:00
Alavés - Getafe
Ázsiai Gólszám 0,75
Több, mint 0,75
1.16 0 - 1
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.10 1 - 4
2025.02.09. 15:00
Lazio - Monza
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.21 5 - 1
2025.02.09. 15:00
Cagliari - Parma
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.21 2 - 1
2025.02.09. 15:30
Holstein Kiel - Bochum
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.17 2 - 2
2025.02.09. 17:30
RB Leipzig - St. Pauli
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.20 2 - 0
2025.02.09. 20:45
Napoli - Udinese
Ázsiai Gólszám 0,75
Több, mint 0,75
1.05 1 - 1
2025.02.09. 15:30
ZTE - Diósgyőr
Ázsiai Gólszám 1,75
Több, mint 1,75
1.32 2 - 1
2025.02.09. 18:00
Puskás Akadémia - FTC
Ázsiai Gólszám 0,75
Több, mint 0,75
1.08 1 - 0
Eredő odds 3.93
Tét 500
Nyeremény 1965
laca48 2025-02-09 09:26:14
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 15:00
Cagliari - Parma
Ázsiai Gólszám 2,75
Több, mint 2,75
1.77 2 - 1
2025.02.09. 17:30
RB Leipzig - St. Pauli
Ázsiai Gólszám 2,75
Több, mint 2,75
1.74 2 - 0
Eredő odds 3.08
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1540
1_Petipp 2025-02-09 09:24:11
Buenos Dias!
Több, mint 25 éve álmodunk erről, ma megvalósulhat... Hajrá, csajok! 🏒

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:00
Németország - Magyarország
Pontos végeredmény
Magyarország 3:2
24.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 2400
LTamas 2025-02-09 07:28:00
Mai foci

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 21:00
Sevilla - Barcelona
1X2
Barcelona
1.38 1 - 4
2025.02.09. 15:00
Lazio - Monza
1X2
Lazio
1.22 5 - 1
2025.02.09. 20:45
Napoli - Udinese
1X2
Napoli
1.30 1 - 1
2025.02.09. 14:30
F. Sittard - Ajax
1X2
Ajax
1.39 0 - 2
2025.02.09. 19:00
Braga - Gil Vicente
Kétesély
Braga vagy Döntetlen
1.17 2 - 0
Eredő odds 3.56
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3560
szkeptik 2025-02-09 06:33:59
Villámosreggeli.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 07:00
Macarthur FC - Western Utd.
1X2
Macarthur FC
2.75 2 - 2
2025.02.09. 07:00
Sydney FC - Western Utd.
1X2
Western Utd.
2.90 1 - 2
Eredő odds 7.98
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7980
szkeptik 2025-02-09 09:03:31
Ejnye, csak az egyik villámtipp csapott be...
surda64 2025-02-09 06:17:56
Nem a szívem csücske........mást nem tudok itt elképzelni....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 18:00
Puskás Akadémia - FTC
1X2
FTC
2.30 1 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 230
debrecen 2025-02-09 05:30:05
🅱️🅱️🏀♨️💯🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.09. 06:05
Hiroshima - Chiba
Pontszám 157,5
Több, mint 157,5
1.66 86 - 104
2025.02.09. 06:05
Shiga - Mikawa Seahorses
Pontszám 164,5
Több, mint 164,5
1.66 73 - 110
2025.02.09. 07:05
Gunma - Hokkaido
Pontszám 149,5
Kevesebb, mint 149,5
1.65 73 - 68
2025.02.09. 06:00
Seoul Thunders - Goyang
Pontszám 153,5
Kevesebb, mint 153,5
1.74 63 - 76
Eredő odds 7.91
Tét 300
Nyeremény 2373
Carlos64 2025-02-09 14:06:12
Emelem kalapom!!!
debrecen 2025-02-09 14:08:40
Köszi.
UltrasKispest 2025-02-09 12:18:43
Szép. Bár én Japanban továbbra sem hiszek :)
surda64 2025-02-09 12:53:40
Kispest Barátom.....Korea az igen....😂 már ne haragudj....magas labda volt...
debrecen 2025-02-09 12:49:55
Köszi.
1_Petipp 2025-02-09 09:25:03
Szép játék! Gratulálok!
debrecen 2025-02-09 09:27:48
Köszönöm!
surda64 2025-02-09 09:15:00
Ez szép lett!!!!
debrecen 2025-02-09 09:17:17
Köszi.
szkeptik 2025-02-09 09:01:18
Szép!
debrecen 2025-02-09 09:17:07
Köszi.

további témák a rovatból

A római salakos Masters-torna első fordulójában két olyan játékos feszül egymásnak, akik már jól ismerik egymást: a holland Tallon Griekspoor és a szerb Miomir Kecmanovic. A tét nemcsak a továbbjutás, hanem az önbizalom megerősítése is lehet, hiszen mindkét játékos felemás idényt tudhat maga mögött. Vajon a salakos forma dönt, vagy az egyéni villanások?
A római salakos Masters-torna első fordulójában két olyan játékos feszül egymásnak, akik már jól ismerik egymást: a holland Tallon Griekspoor és a szerb Miomir Kecmanovic. A tét nemcsak a továbbjutás, hanem az önbizalom megerősítése is lehet, hiszen mindkét játékos felemás idényt tudhat maga mögött. Vajon a salakos forma dönt, vagy az egyéni villanások?
Különböző formák és eltérő célok! A Hamburg a mélypontból próbálna kilábalni, míg a Chemnitz lendületből érkezik, és egyre közelebb kerül a Bundesliga élmezőnyéhez. A tét egyértelmű, a vendégeknek győzniük kell a kiemelésért.
Különböző formák és eltérő célok! A Hamburg a mélypontból próbálna kilábalni, míg a Chemnitz lendületből érkezik, és egyre közelebb kerül a Bundesliga élmezőnyéhez. A tét egyértelmű, a vendégeknek győzniük kell a kiemelésért.
Két playoffra hajtó csapat, de ellentétes formában! A Ludwigsburg lendületből, a Syntainics felemás játékkal érkezik a kulcsfontosságú összecsapásra. A tét nagy, a tempó gyors lesz, pontgazdag mérkőzés várható!
Két playoffra hajtó csapat, de ellentétes formában! A Ludwigsburg lendületből, a Syntainics felemás játékkal érkezik a kulcsfontosságú összecsapásra. A tét nagy, a tempó gyors lesz, pontgazdag mérkőzés várható!