2024.12. 13.

Trükkök, taktikák - 2024.12.13

Trükkök, taktikák - 2024.12.13

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a PEC Zwolle - Willem II holland bajnokit hoztam. Szelvénytipp következik.

  • PEC Zwolle és Willem II mérkőzésén szoros küzdelem várható, hiszen mindkét csapat formája és helyzete kiegyensúlyozott erőviszonyokat mutat. A hazai csapat gyenge szezonkezdet után jelentősen javult: az utóbbi öt meccsükön megduplázták a pontjaik számát, különösen otthon teljesítettek jól. A vendégek szintén hullámzó teljesítményt mutatnak, a szezon elején jó kezdést produkáltak, de azóta visszaestek, és jelenleg két vereségből érkeznek. Ugyanakkor a védekezésük továbbra is stabil, hiszen a harmadik legkevesebb gólt kapták a bajnokságban. Idegenben képesek voltak szoros meccseket játszani a legjobb csapatokkal is, és eddig sosem veszítettek el két egymást követő mérkőzést vendégként. PEC Zwolle hazai pályán előnyben lehet, de Willem II szervezett védekezése miatt három gólnál nem számítunk többre.

Tipp: Kevesebb, mint 3,5 gól – 1,23

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
PEC Zwolle - Willem II
kevesebb mint 3,5 gól a mérkőzésen | 1.23 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2024-12-13 19:17:09
🅱️🏀🍀🍀🍀🏀🅱️🙏🏻🙏🏻🙏🏻

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:30
Crvena zvezda - Olympiakosz
Pontszám 162,5
Több, mint 162,5
1.63 87 - 73
2024.12.13. 21:00
ASVEL Lyon-Villeurbanne - Paris BC
A mérkőzés győztese + Pontszám 172,5
Vendég és több
3.30 98 - 93
2024.12.13. 20:00
Valencia - Tenerife
Hazai csapat - Pontszám 87,5
Több, mint 87,5
1.66 96 - 81
Eredő odds 8.93
Tét 800
Kihagyott nyeremény 7144
eden12 2024-12-13 18:00:21
Cikkez hozzá szólva :

Zwolle nyeri a meccset✌️
Norbi0609 2024-12-13 17:41:50
Hiszek a magyar lányokba egy jó kis tripláért cserébe. 10 éve majdnem hogy napra pontosan a mai nap vertük meg a norvégokat utoljára. Remélem péntek 13 is szerencsét hoz🙂🍀
Hajrá magyarok!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 17:45
Magyarország - Norvégia
Kétesély
Magyarország vagy Döntetlen
3.05 22 - 30
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3050
Silas 2024-12-13 16:50:49
Kína holnapra,mert valószínűleg az odds át fog fordulni....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.14. 12:35
Guangdong - Shanghai Sharks
A mérkőzés győztese
Guangdong
2.37 91 - 124
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2370
surda64 2024-12-13 17:23:26
Biztos.....
UltrasKispest 2024-12-13 16:12:29
Jóp megszívtam ezzel a szaros napinezer forint bónusszal. Felvettem az ezrest, dobtam hozzá kettőt, nyertem belőle 23.000et, abból jászottam újabb 3000el, abnóp nyertem úiabb 20.000t, de csak összesen 23.000et írtak jóvá a két nyerésből. És a bonuszegyenlegem is 0. Nem vagyok rossz matekos, de ez sehogy nem áll össze
tibcsi68 2024-12-14 08:22:20
Mindennap igényelhetsz1000bónuszegyenleget, ha már abból kifogytál.
prigioni 2024-12-13 17:12:01
Ajánlom figyelmedbe a játékszabály elolvasását
UltrasKispest 2024-12-13 16:13:28
Helyesírásom sem rossz, csak kocsiban pötyögök félszemmel :)
debrecen 2024-12-13 15:46:14
🍀🍀♨️💯🙏🏻👌🏻

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:30
Franciaország - Dánia
Gólszám 53,5
Több, mint 53,5
1.83 22 - 24
2024.12.13. 17:45
Magyarország - Norvégia
Vendégcsapat - Gólszám 30,5
Több, mint 30,5
2.03 22 - 30
Eredő odds 3.72
Tét 100
Kihagyott nyeremény 372
debrecen 2024-12-13 19:12:59
🤮🇳🇴
debrecen 2024-12-13 15:41:08
🍀🙏🏻♨️💯✌🏻🏀🅱️🅱️👌🏻

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 21:00
ASVEL Lyon-Villeurbanne - Paris BC
A mérkőzés győztese + Pontszám 172,5
Vendég és több
3.20 98 - 93
2024.12.13. 20:00
Valencia - Tenerife
Hazai csapat - Pontszám 87,5
Több, mint 87,5
1.66 96 - 81
2024.12.13. 18:00
Kecskemét - NKA Pécs
Hazai csapat - Pontszám 78,5
Több, mint 78,5
1.73 63 - 80
2024.12.13. 18:30
Szeged - DEAC
A mérkőzés győztese + Pontszám 156,5
Hazai és kevesebb
3.35 74 - 85
Eredő odds 30.79
Tét 500
Kihagyott nyeremény 15395
kisskin 2024-12-13 14:42:33
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:30
Freiburg - Wolfsburg
1. félidő - Vendégcsapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
2.19 3 - 2
2024.12.13. 21:00
Valladolid - Valencia
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.99 1 - 0
2024.12.13. 20:45
Empoli - Torino
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.27 0 - 1
2024.12.13. 20:30
Almería - Mirandes
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.92 1 - 0
Eredő odds 19.00
Tét 400
Kihagyott nyeremény 7600
magyardanika 2024-12-13 10:56:52
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:00
ADO Den Haag - Maastricht
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.41 2 - 0
2024.12.13. 20:00
Valencia - Tenerife
A mérkőzés győztese
Valencia
1.35 96 - 81
Eredő odds 1.90
Tét 700
Kihagyott nyeremény 1330
Silas 2024-12-13 09:36:32
Élőben pedig ezt követem.
Fülöp kosár.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 10:00
Terrafirma Dyip - SM Beermen
A mérkőzés győztese
Terrafirma Dyip
6.25 88 - 106
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6250
Silas 2024-12-13 09:35:35
Kína pontok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 12:35
Sichuan - Liaoning
Pontszám 206,5
Több, mint 206,5
1.76 77 - 86
2024.12.13. 12:35
Tianjin - Zhejiang Chouzhou
Pontszám 226,5
Kevesebb, mint 226,5
1.69 103 - 112
Eredő odds 2.97
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2970
Silas 2024-12-13 09:21:11
A Sichuan az eddig lejátszott 16 meccsből csupán hatot játszott otthon,melyeken a mérlege 3-3.
Zsinórban 4 idegenbeli (vesztes) meccs után játszhatnak újra hazai pályán.
Ebből a 6 hazaiból kétszer kaptak ki az idén remek formát mutató Guangsha ellen,valamint a pekingi harcosoktól.
DE! olyan csapatokat győztek le,mint a Guangdong (104-94),a Shanxi (123-120) és a Chouzhou (122-107).
A pontszám elég alacsonyan van 210 pontot minimum várok.
A vendégek nem rosszak,de hullámzó a teljesítményük.
A Xinjiangtól sima 20 pontos vereség,a Shenzhen vendégeként minimális győztelem (93-100), a Quingdaotól is vereség (94-78).
Mindezek tükrében látok sanszot a hazai győzelemre!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 12:35
Sichuan - Liaoning
A mérkőzés győztese + Pontszám 207,5
Hazai és több
18.00 77 - 86
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 18000
Silas 2024-12-13 14:27:40
Sajnos nem sikerült...
Silas 2024-12-13 14:05:04
Még egy ilyen negyed és rendben vagyunk :)
Silas 2024-12-13 13:33:55
A második félidőben javítani kell a hazaiaknak a mezőnydobásokon,mert szerintem nem lesz végig extra - 58,3 % - a triplázás a vendégeknél!
surda64 2024-12-13 12:46:12
14.00 élőben Hazai...
Silas 2024-12-13 13:22:47
20.00.ponthatar alá fölé + hazai
surda64 2024-12-13 17:02:11
Majd legközelebb....
Silas 2024-12-13 10:54:57
Egy vicc megint,amit a Sichuan és a Tianjin oddsaival művel a zrt (így csupa kisbetűvel).....
Lalika 2024-12-13 10:53:07
+16,5 duplázó...sajna csak pro elérhető számomra ...lottózó 25km-re :D
Lalika 2024-12-13 20:24:12
Nabazz jó lett volna a +16.5 :D
Lalika 2024-12-13 10:56:17
ja mind a három ment sima győzelembe 533 szorzó és Trixi-be 250 alaptét 183.000 max nyeremény...ki tudja, karácsony lesz :D
Lalika 2024-12-13 20:24:55
na mindegy, jövünk továbbra is melózni :D
Silas 2024-12-13 10:55:41
Szerintem várd meg élőben!
Én is azt teszem.
Silas 2024-12-13 09:33:53
Szimpatikus még a Ningbo és a Tianjin győzelme is.
A három közül valamelyik beesik ma szerintem.
Nora88 2024-12-13 09:26:06
Tudtad így tenni lottózóban? Mert néztem én is,de nincs kombi fogadás :(
Silas 2024-12-13 09:30:41
Még nem voltam.
9 körül még bent volt a kínálatban,de azóta kivették.
Ha visszateszik már megyek is :),ha nem akkor élőben biztosan lesz ilyen opció.
Karaj 2024-12-13 07:53:22
mára

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:45
Empoli - Torino
1X2
Empoli
2.29 0 - 1
2024.12.13. 19:00
Dynamo Dresden - Waldhof Mannheim
1X2
Dynamo Dresden
1.51 2 - 1
2024.12.13. 19:30
Boulogne - Villefranche-Beaujolais
1X2
Boulogne
1.77 1 - 0
2024.12.13. 20:30
Renate - Vercelli
Ázsiai Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.38 1 - 0
Eredő odds 8.45
Tét 100
Kihagyott nyeremény 845
laca48 2024-12-13 07:50:01
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:05
Chamonix - Rouen
1X2
Rouen
1.46 5 - 8
Tét 1000
Nyeremény 1460
laca48 2024-12-13 07:47:58
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 17:30
B. Bystrica - Zilina
1X2
B. Bystrica
1.47 3 - 3
Tét 500
Kihagyott nyeremény 735
laca48 2024-12-13 07:46:08
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 19:15
Olimpija Ljubljana - Vorarlberg
1X2
Olimpija Ljubljana
1.55 2 - 2
Tét 500
Kihagyott nyeremény 775
laca48 2024-12-13 07:43:32
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 18:00
Ankaragücü - Manisa FK
1X2
Ankaragücü
1.53 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1530
laca48 2024-12-13 07:40:28
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 19:00
Dynamo Dresden - Waldhof Mannheim
1X2
Dynamo Dresden
1.51 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1510
laca48 2024-12-13 07:37:06
csak tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 18:30
Hertha BSC - Münster
1X2
Hertha BSC
1.54 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 154
surda64 2024-12-13 05:12:34
⛹️🏀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 12:35
Tianjin - Zhejiang Chouzhou
A mérkőzés győztese + Pontszám 224,5
Vendég és több
2.07 103 - 112
Tét 100
Kihagyott nyeremény 207
debrecen 2024-12-13 05:05:35
Friday the 13th 🍀🍀🍀🏀🏀🏀♨️💯🙏🏻

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 12:35
Zhejiang Guangsha - Fujian
Hendikep -14,5
Zhejiang Guangsha -14,5
1.67 115 - 88
2024.12.13. 12:35
Beijing Royal Fighters - Ningbo Rockets
Hendikep -14,5
Beijing Royal Fighters -14,5
1.74 117 - 96
2024.12.13. 12:35
Sichuan - Liaoning
A mérkőzés győztese + Pontszám 203,5
Vendég és több
1.96 77 - 86
2024.12.13. 13:00
Xinjiang - Jilin
Pontszám 220,5
Több, mint 220,5
1.66 122 - 89
Eredő odds 9.46
Tét 300
Kihagyott nyeremény 2838
debrecen 2024-12-13 05:00:37
Friday the 13th 🍀🍀🍀🏀🏀🏀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 09:30
Melbourne Utd. - Illawarra Hawks
A mérkőzés győztese + Pontszám 193,5
Hazai és több
2.78 93 - 106
2024.12.13. 11:00
Goyang - Seoul Thunders
Vendégcsapat - Pontszám 74,5
Több, mint 74,5
1.74 73 - 82
2024.12.13. 10:30
Nymburk - Pardubice
Pontszám 166,5
Több, mint 166,5
1.71 88 - 66
Eredő odds 8.27
Tét 200
Kihagyott nyeremény 1654
Karaj 2024-12-13 07:48:27
a Nynbruk elég korai meccs, félek még álmosak lesznek és nem lesz meg 167.
debrecen 2024-12-13 15:36:48
Jogos volt a félelem. 😀
magyardanika 2024-12-13 02:47:03
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.13. 20:30
Freiburg - Wolfsburg
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.21 3 - 2
2024.12.13. 18:30
Anadolu Efes - Panathinaikosz
A mérkőzés győztese
Anadolu Efes
1.73 93 - 67
Eredő odds 2.09
Tét 800
Nyeremény 1672

további témák a rovatból

Hajnalban gyönyörűen jött sean Avalanche tippje és az én hendi tesztelős szériaindításom is sikeres volt a Torontoval. Ennek jegyében hozok ma egy szokásos tippet és mellékszálként most is megfuttatnék egy jobb szorzót hendivel.
Hajnalban gyönyörűen jött sean Avalanche tippje és az én hendi tesztelős szériaindításom is sikeres volt a Torontoval. Ennek jegyében hozok ma egy szokásos tippet és mellékszálként most is megfuttatnék egy jobb szorzót hendivel.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Queens Park Rangers a Loftus Roadon fogadja a Preston North End csapatát a Championship mai fordulójában. A hazaiak egy hatmeccses veretlenségi sorozattal érkeznek, míg a vendégek legutóbbi mérkőzéseiken szintén jó formát mutattak.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Queens Park Rangers a Loftus Roadon fogadja a Preston North End csapatát a Championship mai fordulójában. A hazaiak egy hatmeccses veretlenségi sorozattal érkeznek, míg a vendégek legutóbbi mérkőzéseiken szintén jó formát mutattak.