Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Wrexham - Lincoln City Liga1-es mérkőzést hoztam. Szelvénytipp érkezik.
- A Wrexham és a Lincoln City mérkőzése fontos találkozó a League One-ban, ahol mindkét csapat a feljutásért harcol. A hazai pályán játszó Wrexham az elmúlt két évben két osztályt ugrott, és most a tabella második helyén áll, kiemelkedő hazai formával és lendületes támadójátékkal. Legutóbbi, 3-0-s győzelmük tovább növelte önbizalmukat. A Lincoln City ezzel szemben hullámzó formát mutat, az utóbbi három mérkőzésén nem tudott nyerni, és idegenben kifejezetten gyenge teljesítményt nyújt. Bár történelmileg jobban szerepeltek a Wrexham ellen, a jelenlegi forma alapján a hazai csapat az esélyesebb. A Wrexham stabil hazai teljesítménye és a Lincoln gyenge idegenbeli szereplése miatt várhatóan a hazaiak fognak győzni, de egy döntetlent rakjunk oda és akkor egy remek szelvénytipp lesz.
Tipp: 1X – 1,24
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Sporting CP - Arsenal
Kevesebb, mint 0,5
tippszelvény
Bayern München - Paris SG
Bayern München
Single
Barcelona-Brest x 7,25x
Le is vitték, mert 800-ról indult, nekem ez gyanus
Marmint nen azért raktam, mert valtozott lefelé, de ez még inkább ebbe az iranyba visz
✌️
✌️
Bayern-PSG mindkettő lő és Bayern nyer 2,67x
Szorzó :4,30x
✌️
City-Feyenord mindkettő lő 1,95x
Atalanta nyer és 1,5 + több 1,55x
Sporting CP lő gólt 1,32x
Szorzó :3,99x
✌️
tippszelvény
Sporting CP - Arsenal
Igen
Barcelona - Brest
Több, mint 2,5
Bayern München - Paris SG
Igen és több, mint 2,5
Leverkusen - Salzburg
Igen
Young Boys - Atalanta
Vendég és nem
Internazionale - RB Leipzig
Hazai és kevesebb
Manchester City - Feyenoord
Igen
tippszelvény
Roda - Vitesse
Roda
Dag & Red - Aldershot
Több, mint 1,5
Manchester City - Feyenoord
Több, mint 7,5
tippszelvény
Kiel - Vojvodina
Vojvodina
tippszelvény
Ilves - Kiekko-Espoo
Több, mint 1,5
Kalpa - Lahti Pelicans
Több, mint 1,5
Turku PS - SaiPa
Több, mint 1,5
tippszelvény
Sporting CP - Arsenal
Több, mint 2,5
Internazionale - RB Leipzig
Több, mint 2,5
tippszelvény
Austria Lustenau - Stripfing/Weiden
Több, mint 1,5
Roda - Vitesse
Több, mint 2,5
Zilina - Liptovsky Mikulas
Több, mint 1,5
B. Bystrica - Spisska Nova Ves
Kevesebb, mint 6,5
tippszelvény
Kriens - GOG
GOG -1,5
Tatabánya - Sesvete
Kevesebb, mint 27,5
Flensburg - Karvina
Flensburg -10,5
Vardar Szkopje - Melsungen
Melsungen -4,5
tippszelvény
Sporting CP - Arsenal
Nem
Sparta Praha - Atl. Madrid
Több, mint 3,5
tippszelvény
Sporting CP - Arsenal
Igen
Young Boys - Atalanta
Több, mint 1,5
Cambuur - Den Bosch
Cambuur
Utrecht 2 - Excelsior
Több, mint 2,5
Bayern München - Paris SG
Több, mint 9,5
tippszelvény
Pardubice - Vitkovice
Több, mint 4,5
HV 71 - Örebro
Több, mint 4,5
Poprad - Zvolen
Több, mint 4,5
B. Bystrica - Spisska Nova Ves
Több, mint 4,5
Trencin - Nitra
Nitra
tippszelvény
Internazionale - RB Leipzig
Igen és több, mint 2,5
K. Mladenovic - Car. Alves
3
tippszelvény
Internazionale - RB Leipzig
Igen
tippszelvény
Washington - Chicago
Chicago
Utah - San Antonio
San Antonio
tippszelvény
Vissel Kobe - Central Coast Mariners
Hazai és több
Buriram Utd. - Kawasaki Frontale
Nem és kevesebb, mint 2,5
Shandong Taishan - Johor DT
Igen és több, mint 2,5
Ulsan - Shanghai Port
Hazai és több
tippszelvény
Almería - Cordoba
Hazai és igen
tippszelvény
Burton - Charlton
Vendég és igen
tippszelvény
Wrexham - Lincoln
Hazai és igen
tippszelvény
Shandong Taishan - Johor DT
Több, mint 2,5
Mumbai City - Punjab FC
Mumbai City