2024.10. 18.

Trükkök, taktikák - 2024.10.18

Trükkök, taktikák - 2024.10.18

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!  

Mára a Dortmund - St. Pauli német bajnokit hoztam. Szelvénytipp érkezik!

  • Miután a Dortmundnál kinevezték Nuri Sahint edzőnek, a gárda szárnyalni kezdett. Az egykori remek játékos első öt meccsén négy alkalommal győzni tudott. Igen ám, de a legutóbbi négyből kettőt elveszítettek, köztük egy megalázó, 5-1-es vereséget a Stuttgart ellen szeptember 22-én! A BL-ben nagyszerűen megverte 7-1-re a Celticet, majd a bajnokságban alulmaradtak az Union Berlin ellen. Az eredmény azt jelenti, hogy a Dortmund az utolsó öt Bundesliga-mérkőzéséből kettőt elveszített, egyet döntetlenre hozott és csak kettőt nyert, és ez idő alatt 11 gólt kapott és 10-et kapott. Itt az idő változtatni és hazai környezetben nagyon erős a Dortmund! A Signal Iduna Parkban a legutóbbi kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, 32 alkalommal szerzett gólt és kilenc alkalommal kapott gólt. Ami a vendégeket illeti, pontegyenlőséggel érkeznek az összecsapásra a 16. helyen álló Hoffenheimmel, akik a kiesési rájátszást érő helyet foglalják el. A St Pauli legutóbb október 5-én 3-0-ra kikapott a Mainz ellen. Blessin mestert minden bizonnyal aggasztja, hogy a St Pauli ebben a szezonban mindössze négyszer talált be, ami a legkevesebb gól a Bundesliga 18 csapata közül. A St Pauli három egymást követő vereséggel kezdte a bajnoki szezont, mindössze egyszer talált be az Augsburg elleni 3-1-es vereség alkalmával, és kilenc góljából hatot a mérkőzések második felében kapott. A vendégcsapat az idei szezonban három idegenbeli mérkőzéséből kettőt elveszített a Bundesligában, és 17 idegenbeli meccséből 11-et elveszített a legutóbbi, 2010-11-es élvonalbeli bajnokságban is. Nincs mese, ma a Dortmund az esélyes.

Tipp: Dortmund nyer – 1,32

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Dortmund - St. Pauli
Dortmund nyer | 1.32 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kbogi 2024-10-18 21:12:58
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:30
Cumbaya - Univ. Catolica de Quito
1X2
Univ. Catolica de Quito
1.31
2024.10.19. 02:30
Sesi SP - Sada Cruzeiro
A mérkőzés győztese
Sada Cruzeiro
1.33 1 - 3
2024.10.19. 03:00
Greg Lobban - Ryunosuke Tsukue
A mérkőzés győztese
Greg Lobban
1.10 3 - 0
Eredő odds 1.92
Tét 300
Várható nyeremény 576
AHA 2024-10-18 20:19:07
X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Leeds - Sheffield Utd.
1X2
Döntetlen
3.90 2 - 0
2024.10.18. 20:45
Monaco - Lille
1X2
Döntetlen
3.75 0 - 0
Eredő odds 14.63
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 14630
Norbi0609 2024-10-18 19:51:37
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 20:30
Dortmund - St. Pauli
1X2
Döntetlen
5.75 2 - 1
2024.10.18. 22:15
Grotta - FH
1X2
Grotta
3.70 24 - 24
Eredő odds 21.28
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 21280
tibcsi68 2024-10-18 19:51:27
Ez

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 20:45
Monaco - Lille
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.63 0 - 0
2024.10.18. 20:30
Dortmund - St. Pauli
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.64 2 - 1
Eredő odds 2.67
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2670
eden12 2024-10-18 19:00:41
Kozepes ✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Alavés - Valladolid
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.02 2 - 3
2024.10.18. 19:00
FC Köbenhavn - Vejle
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.11 3 - 1
2024.10.18. 20:00
Excelsior - Maastricht
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.56 3 - 2
Eredő odds 6.65
Tét 1000
Nyeremény 6650
eden12 2024-10-18 18:58:46
Single 10k✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Alavés - Valladolid
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
12.50 2 - 3
Tét 1000
Nyeremény 12500
eden12 2024-10-18 18:57:33
Erős ✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Alavés - Valladolid
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.02 2 - 3
2024.10.18. 20:30
Dortmund - St. Pauli
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.85 2 - 1
2024.10.18. 20:45
Monaco - Lille
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.89 0 - 0
Eredő odds 7.06
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7060
eden12 2024-10-18 18:55:46
Single 20k✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 19:15
Fehérvár - Val Pusteria
1X2 + Gólszám 5,5
Vendég és több
7.00 6 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7000
eden12 2024-10-18 18:55:01
Single 10k✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 19:00
FC Köbenhavn - Vejle
1X2
Döntetlen
8.00 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8000
surda64 2024-10-18 16:23:42
Akkor maradok 🚩🟨

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Alavés - Valladolid
Szögletszám 10,5
Kevesebb, mint 10,5
1.51 2 - 3
2024.10.18. 20:45
Monaco - Lille
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.54 0 - 0
Eredő odds 2.33
Tét 100
Kihagyott nyeremény 233
UltrasKispest 2024-10-18 17:12:08
Oké
debrecen 2024-10-18 16:22:01
Euroliga, kosár, férfi.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 19:30
Anadolu Efes - Olympiakosz
Pontszám 154,5
Több, mint 154,5
1.59 91 - 89
2024.10.18. 19:00
Monaco - Virtus Bologna
Hazai csapat - Pontszám 81,5
Több, mint 81,5
1.61 101 - 85
2024.10.18. 20:00
Crvena zvezda - Barcelona
Pontszám 153,5
Több, mint 153,5
1.57 84 - 84
Eredő odds 4.02
Tét 100
Nyeremény 402
surda64 2024-10-19 04:19:33
👏👏
debrecen 2024-10-19 06:04:17
🙏🏻🙏🏻
seantaylor21 2024-10-18 14:43:44
Egy ideig házon kívűl leszek addig itt tevékenykedek.

A yankeesnek nem volt letkerdes a 3.meccs Schmidtel, tartom magam ahhoz h ez akkor sem lesz tobb 5 meccsnél. Ma Gil parádéval lehozzák a napot simán. Tetszetős oddsért


A mets ma tesz fel mindent egy lapra h eletben maradjon , beáldozva minden energiát az se fáj nekik ha 2 4 lesz csak ma nyerjenek ( na jo ez tulzas de nem mos5 próbálnak mákolni h a 6.találkozóhiz legyen erejük) flahertyvel még így is hozza sztem a dodgers vagy a 6.at , ovatis tetet ajanlok a vendégre vagy tetemelest 2 meccsre

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.19. 02:08
Cleveland - NY Yankees
A mérkőzés győztese
NY Yankees
1.78 6 - 8
Tét 100
Nyeremény 178
AHA 2024-10-18 13:34:02
undertesztelgetés.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 13:35
Zhejiang Chouzhou - Shanxi
Hazai csapat - Pontszám 117,5
Kevesebb, mint 117,5
1.64 102 - 112
Tét 1000
Nyeremény 1640
jani75 2024-10-18 12:53:45
Sziasztok ! A mai napra ezt a két tippet választottam,sok szerencsét mindenkinek !

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 21:00
Alavés - Valladolid
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.78 2 - 3
2024.10.18. 20:00
Guingamp - Pau
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.77 0 - 1
Eredő odds 3.15
Tét 100
Kihagyott nyeremény 315
barcelona 2024-10-18 12:52:35
A Dortmundnál ennyit számít, hogy Adeyemi játszik-e vagy sem. Vele 7-1-re kiütötték a Celticet, nélküle kikaptak az Uniontól.
A St Paulit nélküle is illene verni, de szerintem most betalálnak a vendégek is. 2-1, 3-1 körülre számítok. Ha kiszakad a gólzsák, akkor 4-2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 20:30
Dortmund - St. Pauli
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
2.65 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2650
debrecen 2024-10-18 12:20:34
Ez tuti! Vagy majd meglátjuk!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 13:35
Guangzhou - Liaoning
Vendégcsapat - Pontszám 110,5
Több, mint 110,5
1.64 88 - 120
Tét 100
Nyeremény 164
surda64 2024-10-18 11:31:52
Csak lejön....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 13:35
Qingdao - Guangdong
A mérkőzés győztese + Pontszám 205,5
Hazai és több
3.20 113 - 118
Tét 100
Kihagyott nyeremény 320
kisskin 2024-10-18 10:43:25
hoki

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 18:00
Zvolen - Zilina
Gólszám 5,5
Több, mint 5,5
1.72 7 - 2
2024.10.18. 19:15
Fehérvár - Val Pusteria
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.47 6 - 1
2024.10.18. 19:30
Nürnberg - Ingolstadt
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.43 6 - 2
2024.10.18. 19:30
Eisbären Berlin - Mannheim
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.50 3 - 3
2024.10.18. 19:45
Asiago - Salzburg
Gólszám 5,5
Több, mint 5,5
1.84 5 - 1
2024.10.19. 19:45
Fribourg - Lugano
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.46 4 - 0
Eredő odds 14.57
Tét 500
Kihagyott nyeremény 7285
debrecen 2024-10-19 09:03:40
😱😱😱👏🏻👏🏻👏🏻
kisskin 2024-10-18 10:41:19
foci

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.18. 20:30
Dortmund - St. Pauli
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.46 2 - 1
2024.10.18. 20:30
Bari - Catanzaro
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.93 1 - 1
2024.10.18. 20:45
Monaco - Lille
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.70 0 - 0
2024.10.18. 20:00
Laval - Dunkerque
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
2.07 3 - 2
2024.10.18. 20:00
Guingamp - Pau
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.78 0 - 1
2024.10.18. 20:15
Schaffhausen - Aarau
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.59 0 - 3
Eredő odds 28.07
Tét 600
Kihagyott nyeremény 16842
BG1991 2024-10-18 09:14:50
Holnapi ebéd-izgalom. :) :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.19. 13:30
Tottenham - West Ham
Szögletszám 11,5
Több, mint 11,5
1.85 4 - 1
Tét 700
Nyeremény 1295
surda64 2024-10-18 09:43:36
Bajnokság Elején ez még 2.30-2.60 között mozgott......
Rájöttek....
BG1991 2024-10-18 10:41:00
Igen! :)
Szerinted jó ez a tipp? :)
surda64 2024-10-18 11:26:41
Ezt teszem...

további témák a rovatból

Mára két meccset gyúrtam össze, ez legyen a kibeszélő rovat.
Mára két meccset gyúrtam össze, ez legyen a kibeszélő rovat.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Mindkét gárda két vereséggel nyitott és még nincs pontja a BL-ben. Csakhogy amíg a Slovantól nem vártunk többet, a Girona rossz szereplés némiképpen meglepetés.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Mindkét gárda két vereséggel nyitott és még nincs pontja a BL-ben. Csakhogy amíg a Slovantól nem vártunk többet, a Girona rossz szereplés némiképpen meglepetés.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A francia és a holland bajnok találkozik ma Párizsban a BL harmadik fordulójában. Luis Enrique legényei a második játéknapon az Arsenal ellen szenvedtek 2-0-s vereséget, míg az Eredivisie bajnoka a Sporting Lisszabon elleni 1-1-es döntetlennel szereztek egy pontot.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A francia és a holland bajnok találkozik ma Párizsban a BL harmadik fordulójában. Luis Enrique legényei a második játéknapon az Arsenal ellen szenvedtek 2-0-s vereséget, míg az Eredivisie bajnoka a Sporting Lisszabon elleni 1-1-es döntetlennel szereztek egy pontot.