Magyar idő szerint 06:30-kor kezdődik a tokiói keménypályás ATP torna legjobb 16 között a Jiri Lehecka és Roberto Bautista-Agut közötti összecsapás. Lássuk mire számíthatunk!
- Kei Nishikori, a szamuráj nem az erő embere! Játékstílusa alapvetően a technikai precizitásra és gyorsaságra épít. Közepes magassága ellenére (178 cm) kiválóan mozog a pályán, rendkívüli lábmunkával és gyors reakcióidővel, ami lehetővé teszi számára, hogy szinte minden ütést elérjen. Mentálisan kiemelkedően jó, igazi harcos, igazi szamuráj. A végletekig küzd, a hosszú labdamenetekben is végig koncentrált marad. Egykor TOP10 volt nagyon sokáig, aztán egy komoly sérülés miatt sokat kihagyott, most próbál visszakapaszkodni. Már nem fiatal, de genetikája, testfelépítése és életmódja alapján még sokáig képes lesz csúcson lenni. Kei Nishikori jelenlegi formája biztató, mivel az utóbbi öt mérkőzéséből hármat megnyert. A múlt héten Chengduban ugyan elvesztette nyitómérkőzését Shang ellen, aki végül megnyerte a tornát, de Tokióban sikerült visszatérnie a győztes útra. Legyőzte Cilicet három szoros szettben, majd az nyolcaddöntőben Thompsont is két szettben. Nishikori imád gyors borításon játszani, és úgy tűnik, lassan visszanyeri legjobb formáját.
- A dán teniszező rendkívül tehetséges, abszolút TOP10-kategória, de az elmúlt időszakban hullámzó formát mutatott. Játéka leginkább az erős, támadó teniszre épül, különösen keménypályákon érzi otthon magát. Rune fiatal kora ellenére rendkívül agilis, gyorsan mozog a pályán, és képes dinamikus, nagy sebességű labdameneteket felépíteni. A játékában az agresszív alapvonalas ütések dominálnak, és gyakran próbálja rövid labdamenetekkel lezárni a pontokat. Bálványa Novak Djokovic, rá is jellemző az arrogancia, de ezen a téren messze le van maradva példaképétől. Jelenlegi formája felemás. Az elmúlt öt mérkőzéséből hármat elvesztett, legutóbb Hangzhou-ban Uchiyama ellen esett ki nyitómeccsén, ami egy újabb gyenge teljesítmény volt tőle. Rune a közelmúltban elvesztette top 10-es helyezését is. Tokióban viszont legyőzte Tabilót, majd az nyolcaddöntőben Nishiokát is két szettben, ami javulást mutat. Nem lesz könnyű dolga ma a szamurájjal szemben.
- A bukik szerint Rune az esélyesebb, de ehhez nagyon rendben kell lennie, mert Nishikori nem ismer kegyelmet és nagyon meg kell verni ahhoz, hogy kezet fogjon a hálónál. Jó kis hosszú meccs lesz ez!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
K. Volynets - N. Osaka
N. Osaka
J. Paolini - M. Linette
Igen
M. Keys - B. Haddad Maia
Igen
Mirra Andreeva - D. Vekic
D. Vekic
Y. Hanfmann - A. Bolt
Y. Hanfmann
D. Shapovalov - Yu Hsiou Hsu
D. Shapovalov
tippszelvény
A. Fils - B. Shelton
A. Fils
tippszelvény
K. Nishikori - H.V.N. Rune
H.V.N. Rune 2:0
tippszelvény
A. Fils - B. Shelton
B. Shelton
T. Griekspoor - C. Alcaraz Garfia
C. Alcaraz Garfia
K. Nishikori - H.V.N. Rune
Több, mint 21,5
H. Mayot - J. Fearnley
J. Fearnley