2024.08. 09.

WTA + ATP figyelő 08.09.

WTA + ATP figyelő 08.09.

Lassan közeleg a hétvége és visszaadom a staféta botot Miroslav barátomnak. Ehhez pedig az ő általa sűrűn preferált overek világába kacsintanék ma bele magam is. Fotó: Matthewryz

Danilovic - Bondár

Kétszer is találkoztak a hölgyek az elmúlt hónapokban salakon és mindkétszer két szettben is hozták ezt az over 19.5-es határt, amit tippmixpron lehet tenni. Én őszintén megmondom, hogy a formák alapján egy kiélezett 3 szettes meccsre számítanék. Bondár nagy formában van ez kétségtelen. Épp ezért ez Danilovicon múlhat, mert két arcát is láttuk már ezen a héten. Azért Sherifet így megverni bukott első szett után a jobbik játékát bizonyítja. Nem igazán tudnám eldönteni kinek áll a zászló ma az eddigiek alapján. Ez pedig over felé mutat. Ehhez a határhoz egy 6-4 6-4 is már elég lenne. Hajrá Anna!

Rus - Ruse

A címvédő a jó formában lévő Ruse ellen, aki ráadásul nagy küzdő. Erre alapozom ezt a tippet, hogy ha nyer is Rus, de talán nem tudja agyonverni a románt. Márpedig ezt az over 18.5-et, amit lehet rakni tippmixpron ezt még a 6-3 6-4 is hozná nekünk, ami már közel van a simához. Épp ezért nem is akartam otthagyni.

tipp
Arantxa Rus - Gabriela Ruse és Olga Danilovic és Bondár Anna
over 18.5 és over 19.5 | 2.01 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2024-08-09 09:54:59
Navarro magabiztosan tért vissza kemény borításra, de igazából mindenhol nagyon jó idén. Kostyuknak is ez a borítás a kedvenc, de a mentalitása miatt én gyengébb versenyzőnek tartom, mint Navarro. Alapvetően is az amerikai győzelmét várom, de most megelégszem a nyer szettet opcióval.

Gauff tegnap kemény ellenfél ellen is nyerni tudott, pedig bizony brékelte a kínai többször is. Shnaider két küzdelmes győzelmen van túl, gyengébb ellenfelek ellen. Ma a nála erősebb ellenfélnek már le kell győznie.

Sabalenka vélhetően éhesen tért vissza az olimpiát és Wimbledont kihagyva. Washingtonban már gyakorolt picit kemény borításon, itt pedig már teljes erőbedobással van. Boultert nagyon szeretem, de nincs egyelőre Sabalenka szintjén, ha a fehérorosz nem fog ki rossz napot.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.10. 01:00
C. Gauff - D. Shnaider
A mérkőzés győztese
C. Gauff
1.16 0 - 2
2024.08.09. 17:00
Emma Navarro - Marta Kostyuk
Emma Navarro nyer legalább egy játszmát
Igen
1.26 2 - 0
2024.08.10. 02:30
K. Boulter - A. Sabalenka
A mérkőzés győztese
A. Sabalenka
1.15 0 - 2
Eredő odds 1.68
Tét 700
Kihagyott nyeremény 1176
gyulaia001 2024-08-09 09:31:18
Tegnap Medve........mit csinált ?
A két női elődöntő szombaton lesz, úgy nézem !
ToMMo 2024-08-09 09:41:23
Tényleg basszus...hát ilyet nem is láttam még. Mi az hogy, egy nap pihenő van az elődöntők előtt? :D Érdekes. Akkor újratervezés. Jó hogy szoltál, köszönöm!
gyulaia001 2024-08-09 12:31:45
Szia Tommo !
Közben a két elödöntő mégis ma lesz úgy látom....

további tippjeink a Tenisz világából

A fiatal olasz tehetség, a hazai szurkolók támogatásával néz farkasszemet a francia Arthur Rinderknech-sel, aki viszont elsősorban a kemény borításokat kedveli. Lássuk, mit várhatunk!
A fiatal olasz tehetség, a hazai szurkolók támogatásával néz farkasszemet a francia Arthur Rinderknech-sel, aki viszont elsősorban a kemény borításokat kedveli. Lássuk, mit várhatunk!
Rómában két ellentétes stílus csap össze az első fordulóban, a ravasz francia trükkmester próbálja majd megfékezni a chilei erőteniszt, de a salakos csatában Jarry lehet az, aki végül felülkerekedik. Lássuk a részleteket!

Ha tenisz, akkor a Tipplapon megtalálható minden egy helyen, itt, ebben a rovatban. Lesz itt single tippjavaslat, szelvénytipp, női és férfitenisz, esetenként párosok és nyereményjáték is. Továbbra is az aktuális héten zajló ATP , WTA tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, ötleteket, amelyekkel nyerni tudunk. Gyertek bogarásszunk, elemezzünk és tipp-versenyezzünk egyet a tenisz világában!