Rovat: Tipp
Elérkeztünk a Német Szuperkupa 14. hivatalos kiírásához, amért a bajnok illetve a kupagyőztes vív meg egymással. Rendhagyó azonban az idei meccs, ugyanis tavaly a Bayern mind a bajnokságot, mind a német kupát megnyerte, így a bajnokságban - és a BL-ben is - közvetlenül a bajorok mögött célba érő Borussia Dortmund lesz a Bőrnadrágosok ellenfele.

2013.07.
26.
Tippmixes szemezgető 2013-07-26
2013.07.
26.
A Corby-piramis, 2013-07-26
Új tervvel vágok neki a már fonnyadó uborkaszezonnak. Az ötlet az alap piramis felépítése, 4-szerező lépcsőkkel, hogy bukás esetén is haszon legyen, ne csak játékélmény. Ellenben a köveket lassan fogom mozgatni, hiszen Egyiptom csodái sem két nap alatt lettek ekkorák, de legalább stabilan állnak; ezt kívánom átültetni fogadási ruhába. Tehát a lényeg a négyszerezés, csakhogy ahelyett, hogy sima gyűjtőben tenném fel, 3/4-es kombinációban fogom őket megjátszani, így növelve a biztonságot. Hiszen ha egy meccs elmegy, még akkor is visszajön a pénz, hiszen a biztosak bármelyike bármikor bebundázódhat.

A Tipplap válogatása, 2013-07-26
A Tipplap állandó rovata, melyben 1-4 aktuális sportesemény elemzése olvasható, majd a végén egy vagy akár több tippet is ajánlunk. A mérkőzések megjátszhatóak akár külön-külön, akár szelvényen kötésben is, erről a sportfogadó dönt szimpátiájának és pénztárcájának figyelembevételével. Válogatunk a Tippmix papíros és internetes ajánlataiból is. Sok sikert kívánunk minden kedves olvasónknak!

Trükkök, taktikák, 2013-07-26
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel.Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A rövidke nyári szünet után kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2013-14-es bajnoki kiírása. A szünetben egyik csapat háza táján sem tétlenkedtek, de mivel az átigazolási időszak még nem zárult le, vélhetően sehol sem beszélhetünk véglegesen kialakult keretekről. Hogy melyik csapat mire lesz képes, és hogy várhatóan milyen helyen zárhatja a bajnokságot még soká fog kiderülni, de az erőviszonyok néhány forduló után egész biztosan ki fognak rajzolódni.

Tippkosár - 2013-07-26
2013.07.
25.
Női EB - Norvégia - Dánia - 2013-07-25
2013.07.
25.
A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-07-25
2013.07.
25.
Trükkök, taktikák, 2013-07-25