Rovat: Tipp
2014.06.
11.
Teniszcsokor
Tegnap eléggé megviccelt a két francia játékos, kezdem elveszíteni a hitem a gallokban. Guez és Lamasine is hihetetlen simán kaptak ki, pedig ennek semmi jele nem volt. A mai napra a két füves tornáról választottam ki a mérkőzéseket, a CH tornákat inkább hanyagolom. Sajnos élőkép sincs ezekről a tornákról, és ilyenkor hatványozottan megnő a meglepetés esélye.

Ágyúgolyó-futam XVI - Hetedik dörrenés!
Este nem tudtunk állást hirdetni, mert a játékosok nagy része az éjjeli portugál-ír meccs valamilyen kimenetére tippelt, nos úgy tűnik nem túl nagy sikerrel. A kevesek által várt gólzáporos győzelem után öt versenyzőnk maradt életben és ezzel életbe lép a végjátékra vonatkozó szabály, tehát aki előbb tippel az foglalja azt az eseményt a többiek már semmilyen más kimenetelére sem választhatják. Mindenkinek kíván sikeres tippelést a verseny szponzora a Nemzeti Dohánybolt Lebstück 45!

The kibitzer’s compound
A mai kínálat sem bőséges, bár a meccsválasztás ma kicsit gyorsabban ment. Mai „tutinkat” az izlandi bajnokságból hozom, hozok egy nehéznek tűnő meccset a svéd másodosztályból – amit nem lehetett otthagyni akkora oddsal – és egyet a finn bajnokságból. Szóval északra megyünk hűsölni ma.

10.
Tippmixes duplázó
A hétvégémet tönkre verték a különböző labdarúgó tippjeim, ezért ma mellőzöm azt a sportot és helyette egy tenisz és egy kosár kombóval próbálkozom. Az NBA döntője egy igazi csemege és tudom, hogy könnyen jöhet egy csavar benne, de bízom benne, hogy nem ma lesz meglepetés Miamiban. A tenisszel mostanában viszonylag szerencsém volt, és remélem nem az egyik kedvencem egy győzelemmel segít tovább életben tartani a jó szériát.

The kibitzer’s compound - 24.
Néhány napos pihenés után illő lenne valami nagyon ütőssel üdvözölni az Olvasókat. Átbogarásztam a teljes fogadási kínálatot, de a közelgő VB és a nyári szezon ijesztően leszűkítette a foci kínálatot, másra meg továbbra sem fogadok szívesen. Szóval ha ütős tippeket nem is – olyat, mint egy BL elődöntő -, remélem azért győzteseket sikerült találnom.

Sok visszajelzést kaptam az olvasóktól, kommentben, élőszóban és e-mailben is. Általában magát a módszert a legtöbben jónak találják, aztán a szorzókon meg a unit mértékén voltak eltérések. No meg a meccsek számát illetően. Mindent összegezve arra jutottam, hogy megpróbálom kicsit máshogy. Ha kell, túlbiztosítva a meccseket, valóban 2,0 alatt maradni és 20%-os unittal operálni. Viszont a túlbiztosítás miatt szükség lesz négy-, esetenként öt meccsre is. Első körben 20 nap a tesztidőszak.

Mivel tegnap megviccelt minket az időjárás, ezért az a szelvény még függőbe van. Bízom benne, hogy Lopez úgy folytatja, ahogy tegnap abbahagyta. És abban is bízom, hogy Mi is ott folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk. Rengeteg meccs van, és ez jó, lehet kedvünkre mazsolázni a kínálatból. Már csak az a feladatunk, hogy kiválasszuk a meccseket, aztán pedig jöhet a szurkolás. Elég felhős idő lesz Londonban, de elvileg esőt nem mutat mára, remélem hihetünk az előrejelzésnek. Halle-ban biztosan nem lesz megszakítás, lévén, hogy ott fedett a pálya. Álljunk is neki mazsolázni!

Ágyúgolyó-futam XVI - Hatodik dörrenés!
A hatodik napot tizenhat versenyző már biztosan megkezdi és három vár még éjszakai eredményre. Tegnap tévedésből az előző napon hibás pontszámokat tettünk közzé. de mára már az aktuális pontszámokat tesszük közzé. Sikeres tippelést kíván minden kedves versenyzőnek a fődíjat felajánló Nemzeti Dohánybolt Lebstück 45!

Trükkök, taktikák
Jósolok kolléga egyébb elfoglaltságai miatt nem tud írni nekünk, ezért amíg nem üdvözölhetjük viszont köreinkben, visszakerül a régi rakétás-rovat. Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

09.
Tippmixes szemezgető