Rovat: Tipp
2014.01.
28.
Keddi tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A keddi tippmixpro-s kínálatban keresgéltünk, találtunk, majd szavaztunk jó pár eseményre, amelyek kiemelt rangú versenysorozatoknak a résztvevői. A keddi trióba bekerült a Manchester United bajnoki mérkőzése, amely pikánsnak ígérkezik, hiszen egy korábbi kedvenc, a norvég Solksjear látogat újra az Old Traffordra, ám most mint ellenfél érkezik, a Cardiff City menedzsereként. A második számú áldozatunk a PL-be igyekvő QPR bajnoki összecsapása lett, míg a harmadik a sorban egy női WTA párbaj Páriszból, két az Ausztrál Openen nem sokat mutató hölgyemény játszik egymással, Andrea Petkovic és Bojana Jovanovski.

A pénz beszél! - Blackburn Rovers
2014.01.
28.
Premier League: Southampton - Arsenal
Az már most látszik, hogy a Premier League megint egyike lesz a legizgalmasabb bajnokságnak, már ami a bajnoki címért folytatott harcot illeti. 51-, 50-, 49 pont így áll most a triumvirátus, akik közül az egyik csapat minden bizonnyal megnyeri a hőn áhított bajnoki címet. Arsenal, Man.City, Chelsea. Ki lesz az első?

Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel.Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

27.
Tippmixes duplázó
2014.01.
27.
Tippmixfölde meghódítása#1 - 9. csata
Riverside vagyok, traffordi lovag. Célom, meghódítani Tippmixfölde területeit. Hogy lesznek-e veszteségeim? Minden bizonnyal. Hogy pótolni, sőt, növelni tudom-e 5000 fős seregem létszámát? Bízom benne. Rangomhoz méltóan, szívvel-lélekkel próbálom bizonyítani rátermettségemet. Katonáim felvértezve, a lovak felszerelve, a boroshordók behűtve. Induljon hát Tippmixfölde újbóli meghódítása, a tippmixes-hadjárat!

Hétfői tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A hétfői tippmixpro-s kínálatból összevadásztunk pár olyan eseményt, amelyek kiemelt rangú sorozatoknak a résztvevői. A mai kiválasztottak egyike a La Ligában jól szereplő és a Bajnokok Ligájában is megmutatkozó baszk Real Sociedad meccse, akik az újonc Elchét vendégelik meg. Képbe került a világ második legerősebb jégkorong bajnokságának, a KHL-nek az egyik mai ütközete is, a Medvescak - Szeversztal, valamint a török kosárlabda bajnokság is bekéredzkedett a Tippajánlóba, egy igazi parázs ütközettel, a Galatasaray - Anadolu Efes bajnoki rangadóval.

KHL: Szpartak Moszkva - Atlant Mityiscsi
2014.01.
27.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel.Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta

26.
Tippek a Tipplap szerkesztőinek ajánlásával
A vasárnapi tippmixpro-s kínálatból összevadásztunk pár olyan eseményt, amelyek kiemelt rangú sorozatoknak a résztvevői. Ilyen a férfi kézilabda Európa-bajnokság mai döntője, a Dánia - Franciaország összecsapás, a francia Ligue 1.-ből a Monaco - Olympique Marseille rangadó, illetve a spanyol pontvadászatból a Barcelona ma esti Malaga elleni ütközete.