Rovat: Tipp
2014.05.
12.
Teniszcsokor
Átköltöztek a nagyágyúk az ibériai-félszigetről az olasz csizma kellős közepére. Róma ad otthont zsinórban a második salakos Masters tornának, ami jó felvezetése lesz az idei második Grand Slam-nek. A mezőny gyakorlatilag ugyan az, mint Madridban, kiegészülve a sérüléséből visszatérő Djokovictyal, és Federerrel, aki boldog négy gyerekes családapa lett. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a római verseny mindig tartogat meglepetéseket, legalább is, mindig belefutok jó nagy meglepetésekbe. Vélhetően a közelgő Grand Slam miatt vannak olyan játékosok, akik nem tartják annyira fontosnak a versenyt.

Ráncfelvarráson esik át a rovat. Ebből az 50 napból megpróbálom levonni a konzekvenciákat. Igaz, most is épp mínuszban vagyok, de azt többször is láthattuk, hogy amint egy 3-4 meccses nyerő széria következik, mindjárt vissza lehet kerülni pluszba. Road Runnerrel beszélgettünk a szorzókról, unitokról és a sportfogadásról, mint maratonról. Ha az eredeti 1 fogadás 1 unit elvet követjük, de eltérünk az eredeti 5%-os szabálytól és 10%-ra emeljük a unit értékét, akkor egy hónapos futamidővel, 3,4-es szorzókkal 11/30-as aránnyal kell dolgoznunk ahhoz, hogy a kezdő bankrollunk másfélszeresét érjük el! Igen kicsit több, mint 36%-os beválási arány mellett ilyen profitot lehet termelni. Persze ez nem egyszerű dolog, sokkal könnyebben el is lehet veszíteni a bankrollt, de körültekintéssel és utánajárással, no meg kis szerencsével nem lehetetlen. Május hónapban végigcsinálok egy ilyen sorozatot, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Ágyúgolyó-futam 14 - Újrajátszás hetedik dörrenés!
2014.05.
12.
U17-s Európa Bajnokság
Elérkeztünk az U17-s Európa Bajnokság 2. játéknapjához, ahol már 1-2 csapat bebiztosíthatja továbbjutását a csoportból. A pénteki játéknap a várt eredményeket hozta kisebb kivételekkel, de a tényleges erőviszonyok kirajzolódtak. Ismételten lesz szorosabb összecsapás és simának nevezhető is, de mind a 4 mérkőzés remek opció lehet a mai napra.

11.
Giro d’Italia nyereményjáték-sorozat, 3. szakasz
2014-05-09-én, pénteken kezdetét veszi az idény első háromhetes Grand Tour kerékpárversenye, a Giro d’Italia. Természetesen a Tipplap idén is szervez nyereményjátékot. A szabályok ugyanazok mint a tavaszi klasszikusok esetében. A fődíjat pedig idén a Bike Art Center kerékpáros szaküzlet ajánlotta fel.

A madridi közönség még döntőt lát a spanyol fővárosban, viszont a csizma közepén már megkezdődik a Garros előtti utolsó nagy verseny, a szintén 1000 pontot érő római Masters. A mezőny megközelítőleg ugyan az lesz, mint Madridban, de persze akadnak változások is. Ma sok jó meccs közül lehet választani, ezért a hármas kombóm eredője erősebb is lesz a megszokottól, hiszen a három biztosabb meccs egyik szorzója elég jól viszi felfelé az eredőt!

Jégkorong VB: Norvégia - Dánia
2014.05.
11.
Napi szemezgető
Mai két meccsem a szemezgetőben egy olasz és egy spanyol bajnoki lesz. Amiben hasonlítanak az, hogy az egyik csapat valamilyen oknál fogva motiváltabb lehet a másiknál, illetve mindkét összecsapáson két-két hasonló erejű alakulat csap össze. Lássuk bent marad-e a Sassuolo és sikerül-e ötödik helyre feljönnie a Real Sociedadnak?

Mesterhármas