2025.03. 23.

Kosárlabda, török Super Lig: Anadolu Efes – Fenerbahce

Kosárlabda, török Super Lig: Anadolu Efes – Fenerbahce

Törökország legnagyobb kosárlabda-rangadójából rendeznek ma egy újabb felvonást, az Anadolu Efes hazai csarnokban fogadja a Fenerbahcét. A hazaiak fantasztikus formában várják az összecsapást, míg a vendégek lényegében már bebiztosították első helyüket az alapszakaszban. Remek mérkőzésre van kilátás!

  • Az Anadolu Efes talán most van a legjobb formájában a szezon kezdete óta, hiszen zsinórban öt győzelmet arattak, a Partizant például nagyon meggyőző és jó játékkal verték meg az Euroligában. Ez a bravúros győzelem segített nekik közelebb kerülni a play-in zónához, jó eséllyel a szezon eleji gyenge széria mára a múlté. Luca Banchi vezetőedző kinevezésekor az eredmények nem alakultak kedvezően, de mostanra az Efes stabil és ütőképes csapattá vált. Vincent Poirier fokozatosan egyre jobb formába lendült, Shane Larkin szerepe pedig már nem olyan domináns, mint a korábbi szezonokban. A kérdés az, mennyire fogja komolyan venni ezt a mérkőzést az Efes, hiszen a tabellán lévő négymeccses hátrányukat Fenerbahcéval szemben már nehéz lenne ledolgozni a hátralévő kilenc fordulóban. Ha viszont presztízst csinálnak belőle és a csordulásig telt Efes-csarnokban miért is ne csinálnának, akkor remek esélyeik vannak a mai győzelemre!
  • A vendégek szezonja kiemelkedően sikeres, hiszen egy ponton 23 mérkőzésükből 22-t megnyertek, és a török bajnokságot toronymagasan vezetik. A legutóbbi, Monaco elleni vereség valószínűleg nem fogja megtörni a csapat lendületét, különösen, hogy Sarunas Jasikevicius vezetőedző sem látott különösebb problémát a játékban. Az idény elején akadtak gondok az összjátékkal, de az elmúlt másfél hónapban a Fenerbahce nagyon összeszedett kosárlabdát mutatott. Ebben kulcsszerepet játszik Wade Baldwin, aki sérülése után újra meghatározóvá vált, valamint a nemrég csatlakozó Erick McCollum, aki további mélységet adott a támadójátéknak. A szezon során azonban a csapat legstabilabb teljesítményét Nigel Hayes-Davis nyújtotta, aki az egész Euroliga egyik leghatékonyabb játékosa.
  • Nagyon fontos információ, hogy a Fener már 25-én, azaz két nap múlva fogadja a Paris BC csapatát az Euroligában, míg az Efes csak 26-án, egy nappal később játszik! Szintén nagyon fontos információ, hogy a Fenerbahce a bajnoki alapszakaszt lényegében már megnyerte, ezen a meccsen nem múlik számukra semmi! Szinte biztosan rotálnak, és egy gyengébb Fener-kezdővel szemben a kiváló formában és lendületben lévő, plusz hazai csarnokban játszó Efes esélyesebb.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Anadolu Efes – Fenerbahce
Anadolu meccsgyőzelem | 1.79 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2025-03-23 20:39:48
Egy szóval sem írtam, hogy leadják. Azt írtam, hogy a korábbi Euroliga miatt rotálás lesz és az Anadolu otthon nyer. Nagyon szoros volt azért. Sajnos itt is elment picivel és a Real -meccs is 1 ponton ment el.
Jordan 2025-03-24 00:17:12
bármi lehetett volna, de ez a 3/0 most nem volt szép, Sokkal jobb tipp lett volna a Real pluszos hendi meg az Anadolu is hendire, kicsit jobban kéne vigyáznod, legyél óvatosabb, lehet kevesebb odds, de többször fog jönni
Jordan 2025-03-24 00:18:37
ez így most -59 800 lett a hétvégén
prigioni 2025-03-24 04:58:17
Az korrekt. Ajánlok egy taktikát. Az ellenkezőjét kell rakni a kiajánlott tippnek.
Jordan 2025-03-24 00:19:12
nem baszogatás, csak stat, nem akarok ebből többet kihozni
Muki80 2025-03-23 21:01:09
Nem Neked céloztam a "leadják" dolgot!
Sajnos így alakult....
Muki80 2025-03-23 20:28:51
Az az igazsàg, hogy teljesen értelmetlenek ezek az összeesküvés elméletek..... Nagyon is akart a Fenerbache, szó sem volt itt arról, hogy leadják..nem fontos annyira stb.... Nyertek is! A mix meg ugrott!
Jordan 2025-03-23 11:40:43
Szeretik egymáasnak leadni, ha úgy van, szerintem is Anadolu ez.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Az Anadolu Efes még mindig harcban áll a rájátszásért, ezért minden pontra szükségük van. A török csapat hazai pályán mindig veszélyes, különösen támadásban, ahol egyéni villanásaikra és gyors játékukra építenek. A Baskonia is jó formában van, támadási hatékonysága kiemelkedő. A két csapat hasonló stílusban játszik, így egy rendkívül gyors, pontgazdag összecsapásra van kilátás.

Belgrádban egy igazán izgalmas összecsapásra kerül sor, ahol a fáradt, de lendületben lévő Maccabi Tel Aviv azon dolgozik, hogy kihasználja a görög csapat belső problémáit, míg a Panathinaikos a rájátszásért küzd.

A Crvena Zvezda óriási bravúrt hajtott végre az előző fordulóban, amikor idegenben 81-73-ra legyőzte az Olympiakoszt. A gárda továbbra is esélyes a rájátszásra, így ma is komoly motivációval lép parkettre. A másik térfélen egy nagyon rossz formában lévő, szenvedő olasz csapat lesz!