
A Lega A következő fordulójában a Trieste fogadja a Virtus Bologna csapatát. A hazaiak az előző körben súlyos vereséget szenvedtek Trapani ellen, ami komoly visszaesést jelentett számukra. Most azonban esélyt kapnak a javításra, hiszen a Virtus sincs csúcsformában, hiszen legutóbbi öt meccsükből csupán egyet tudtak megnyerni. A meccs kulcs a rotáció minősége és mélysége lesz, ebben pedig a vendégek jobbak.
- A Trieste az előző fordulóban katasztrofális vereséget szenvedett a Trapani otthonában, ami nemcsak a különbség miatt fájó, hanem azért is, mert eddig nem mutattak ilyen gyenge teljesítményt a szezonban. A csapat a 13-9-es mérlegével továbbra is a rájátszást érő helyekért küzd, a legnagyobb problémájuk a két kulcsjátékosuk, Colbey Ross és Denzel Valentine sérülése. Ők ketten a csapat legjobb irányítói és assziszt-felelősei, így az ő hiányukban az egész támadójáték akadozik. Ha ők nem tudnak pályára lépni, akkor hatalmas teher hárul majd Michele Ruzzierre, akinek a szervezés mellett pontokkal is segítenie kell a csapatot, valamint Markel Brownra, aki a Trieste egyik legjobb dobója. Az előző vereség után a csapat próbálta elkerülni a nyilvánosságot és inkább az edzésekre koncentrált, de kérdés, hogy képesek lesznek-e felállni egy ilyen megsemmisítő vereség után, ráadásul egy jóval erősebb ellenféllel szemben?
- A Virtus Bologna nincs csúcsformában, hiszen az utóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. A Serie A-ban először legyőzték a Milánót és a Trentót, majd meglepő vereséget szenvedtek a sereghajtó Napoli ellen. Ez a vereség különösen fájó lehetett számukra, mivel így elvesztették az esélyt arra, hogy biztos előnyre tegyenek szert a bajnokság élén. Legutóbb az Euroligában a Maccabi Tel Aviv ellen is kikaptak (77-67), ami tovább mélyítette a gödröt. Pozitívum azonban, hogy Will Clyburn visszatért a sérüléséből, és bár még nem illeszkedett tökéletesen a csapatba, minőségi játékos, aki komoly erősítést jelenthet. A Virtus számára ez a mérkőzés kulcsfontosságú lehet, hiszen egy gyengélkedő Trieste ellen kellene visszatalálniuk a győzelmi útra. A bolognaiak már egyre inkább a hazai bajnokságra koncentrálnak, és ha komolyan gondolják a rájátszásbeli helyezéseiket, akkor ezt a meccset kötelező megnyerniük.
- A Trieste várhatóan jelentősen meggyengülve lép pályára, hiszen Ross és Valentine játéka erősen kérdéses. Az ő hiányuk komoly érvágás a csapat számára, hiszen nélkülük nincs meg a kellő kreativitás és szervezettség a támadásokban. Ezzel szemben a Virtus fokozatosan egyre inkább az olasz bajnokságra összpontosít, hiszen az Euroligában már nem sok esélyük maradt. A keretük erősebb és mélyebb, így a Bologna várhatóan magabiztos győzelmet arat.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!