Az olasz kosárlabda-ligában a 3. helyen álló Trapani csapata a 11. Reyer Venezia vendége lesz a 14. fordulóban. Két eltérő stílusban pattogtató csapat találkozik, az fog nyerni, amelyik rá tudja kényszeríteni a saját stílusát a másikra. Lássuk a részleteket!
- A Venezia csapata lendületben van, hiszen legutóbbi mérkőzéseiken két nagy győzelmet arattak. Előbb idegenben verték Triestét, majd az EuroCupban szenzációs teljesítménnyel múlták felül a Valenciát. Ezzel a formával javítani próbálják szerény, 5-8-as mérlegüket az olasz Serie A-ban, ahol eddig főként sérülések hátráltatták őket. Az idény elején több kulcsjátékosuk is kidőlt, de mostanra javult a helyzet, és a rájátszás elérése ismét reális cél lehet. A védekezésük stabil, hiszen ellenfeleik ritkán dobnak ellenük 85 pont fölött. Támadásban azonban eddig gyengék voltak, mindössze 76,5 pontos meccsátlaggal rendelkeznek, ami a legrosszabb a mezőnyben. Mfiondu Kabengele kiemelkedő formában van, 13,2 pontot és 10,8 lepattanót átlagolva. Tyler Ennis vezeti a csapatot 15,3 ponttal és 6,1 gólpasszal, jelenléte döntő fontosságú volt, amikor visszatért a sérüléséből. Rodney McGruder szintén jól helyettesítette a sérült Xavier Munfordot, míg Kyle Wiltjer hárompontosai mindig veszélyt jelentenek. Ez a találkozó kulcsfontosságú lehet a Venezia számára, hiszen egy győzelem megerősítené, hogy a jó úton haladnak. Ehhez azonban meg kell mutatniuk erős védelmi képességeiket!
- A Trapani jelenleg 10-3-as mérleggel büszkélkedhet, miután múlt héten 109-73 arányban kiütötték a Reggianát. Ez az eredmény a támadóerejüket dicséri, hiszen az egyik legjobb védelmet győzték le ekkora különbséggel. Bár az előző szezonban még alacsonyabb osztályban játszottak, az új tulajdonos, Valerio Antonini komoly beruházásokkal azonnal élcsapattá formálta őket. Jasmin Repesa vezetőedző tapasztalata pedig tovább erősítette a csapatot, aki korábban a Fortitudót a EuroLeague döntőjébe is eljuttatta. A Trapani gyors, sok dobásra építő stílusban játszik, ami ellentéte a Venezia védekezésre alapozó játékának. Justin Robinson a csapat motorja, 15,7 pontot és 6,4 gólpasszt átlagol. Bár legutóbb sérülés miatt nem játszott, várhatóan visszatér a pályára. Amar Alibegovic szintén remek szezont fut, Trento ellen például 30 pontot szerzett. Langston Galloway, J.D. Notae és John Petrucelli szintén kulcsszereplők, akik képesek fordítani a mérkőzések menetén.
- Összességében a Venezia képes lehet lassítani a Trapani gyors támadójátékát, ezáltal inkább az UNDER-felől közelítek a pontok tekintetében és ha valóban sikeres lesz a lassítás, akkor a meccs szoros lesz. A bukik a Veneziát látják kicsit esélyesebbnek és a gyors támadókosárlabdában jobban hiszek, így plusszos hendikeppel a vendégeket nyeretem.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!