És még egy meccs az EuroKupából. Valencia a liga egyik legerősebb támadógépezetével lép pályára hazai közönség előtt, míg a vendég Turk Telekom próbálja lassítani a játékot és megállítani a spanyol csapatot. Soványka esélyük van rá!
- A hazai Valencia kiemelkedő formát mutatott az idény nagy részében. A spanyol csapat az EuroCup egyik legfőbb esélyese, hiszen 11 győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek el, hazai pályán pedig csak egyszer kaptak ki, hosszabbítás után a Lietkabelis ellen. Valencia fő erőssége a támadójátéka, amely közel 96 pontot hoz mérkőzésenként, különösen a tripladobásokban jeleskednek, átlagosan 13 sikeres hármassal találják el a gyűrűt. Ezt a hatékonyságot a csapatösszhang is támogatja, hiszen mezőnykosaraik 70%-a asszisztokból születik. Védekezésben is a mezőny élmezőnyéhez tartoznak, különösen lepattanókban erősek, ami tovább erősíti dominanciájukat. Valencia nem egyetlen sztárjátékosra épít, hanem kiegyensúlyozott rotációt alkalmaz, amely lehetővé teszi a magas tempó és minőség fenntartását.
- A Türk Telekom szezonja kétarcú. Míg a török bajnokságban gyengélkednek, addig a EuroCupban jobban szerepelnek, nyolc győzelem és öt vereség áll a nevük mellett. Az utóbbi időben kezdtek kilábalni a mélypontról, zsinórban két győzelmet arattak a Bourg és a Merkezefendi ellen. A gárda a védekezésre építi játékát, de ez a koncepció csak részben működik, főként a török bajnokságban szenvednek el sok vereséget. Bár Brian Angola érkezése javított valamennyit a támadójátékukon, de továbbra is a liga egyik legrosszabb dobóhatékonyságával rendelkeznek. Lepattanókban sem veszik fel a versenyt Valenciával, ami szintén hátrányt jelenthet. Angola hiányában Anthony Brown lett a támadójáték kulcsfigurája, de az ő egyéni teljesítménye önmagában nem lesz elég a Valencia elleni sikerhez. A spanyol alakulat sokkal erősebb, hazai csarnokban minimum 10 pontot közé raknak!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!