A kosárlabda Bajnokok Ligájában csap össze a Bonn és a Reggiana. A BL a kosárlabdasportban csak a harmadik számú sorozat, bár évről-évre fejlődik, presztízse növekszik. A hazai csapat támadóerejére és pontszerző képességére épít, míg a vendégek szigorú védekezésükkel próbálják majd megállítani ellenfelüket. A találkozó kulcsa az lesz, hogy Bonn képes lesz-e áttörni Reggiana erős védekezését.
- A Bonn a Bajnokok Ligája csoportkörét a második helyen zárta 4-2-es mérleggel. Bár támadásban kimagaslóak, a német bajnokságban hullámzó formát mutatnak, jelenleg a nyolcadik helyen állnak 7-6-os mérleggel. Legutóbbi három mérkőzésükből kettőt megnyertek, köztük egy látványos győzelmet a Chemnitz ellen (123-88), de a Wurzburgtól vereséget szenvedtek (90-81). Támadásban az egyik legerősebb csapatnak számítanak, hiszen 114 pontot szereznek 100 támadás alatt. Hatékonyak a hárompontosok terén, és sok támadásukat gólpasszal fejezik be. Ugyanakkor a labdaeladások és a gyengébb kétpontos dobószázalékok problémát jelentenek. Védelmük viszont a negyedik legrosszabb a Bundesligában, ami aggodalomra ad okot. Darius McGhee a csapat vezére, 18,5 pontos és 6 gólpasszos átlagával kulcsszerepet játszik. Mellette Phlandrous Fleming 13,7 pontot átlagol, míg a palánk alatti játékban Thomas Kennedy (11 pont, 6 lepattanó) és Till Pape (10,6 pont) fontosak. Angelo Allegri sérülése azonban csökkentheti a támadóerejüket.
- A Reggiana a Bajnokok Ligája csoportkörét 3-3-as mérleggel, harmadik helyen zárta. Az olasz bajnokságban nemrég hatmeccses győzelmi sorozatot produkáltak, mielőtt a Trapani ellen 109-73-as vereséget szenvedtek. A csapat stílusa az erős védekezés. A Serie A-szereplésük során a második legjobb védekezési mutatóval rendelkeznek, 100 támadás alatt csupán 104 pontot engedélyeznek ellenfeleiknek. Erősek a lepattanókban és a blokkokban, különösen a palánk védelmében. Fizikálisan domináns játékosokkal rendelkeznek, például Kwam Cheathammel és Kenneth Farieddel. Mouhamed Faye neve egyre többször kerül szóba, mint NBA-draft esélyes. A mindössze 19 éves játékos közel van a dupla-duplák átlagolásához, ami kiemeli tehetségét. Cassius Winston a csapat vezére, 18,2 pontos és 6 gólpasszos átlaggal. Jaylen Barford szereplése elmarad a várttól, és a szezon során Jamar Smith sérülése is hátráltatta a csapatot, aki továbbra sem lesz bevethető. Támadásban a Reggiana nem kiemelkedő, ezért a lassabb tempójú, védelmi alapokra épített játékstílusuk kulcsfontosságú lesz ezen a mérkőzésen is.
- A Bonn a támadóereje miatt papíron esélyesebb lehet, azonban Reggiana fegyelmezett védekezése és lassabb tempója megnehezítheti a németek dolgát. Bonn legnagyobb gondja a gyenge védekezés, míg Reggiana fő problémája az alacsony pontszerző hatékonyság. Mindezek alapján kevés pontot várhatunk, vagyis az UNDER oldaláról közelítek, a meccsen pedig a hazaiak az esélyesebbek, ezért kicsi plusszos hendikeppel segítem a Bonn győzelmét. Elég jó szorzót adnak a kombóra!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Utolsó negyednek 16 pontos vezetèssel mentek ès vègül 3 ponttal kikaptak.
Egy fèlidôre való pontot benyeltek a vègère ezzel a 19-38-cal.